Eternal Life - Bucky Barnes ✔️

Első

A nap forrón sütött le az emberekre, ám senki nem zavartatta magát a helyzet miatt.
2 orosz, vagy német támadás között igyekeztek minél több katonát kiképezni.
Svetlana is egy volt a pár kiképző, de ahogy őket nevezték, ügynök között. Bár az orosz származása miatt érték hátrányos megkülömböztetések, hiába élt már a családja 2 évtizede Amerikában. A szüleit emigrációban kényszerítették. Ő majdnemhogy az ide tartó hajón született meg.
-Adler ügynök készen van? - egy mély hang társult a hangos dörömbölés mellé az ajtaján. Szeretett parancsolni a katonáknak akiket hozzá osztottak be, főleg ha a képességeit lebecsülték, mert ő egy nő. De kifejezetten gyűlölte ha neki parancsolnak. De ezt el kell tűrnie ha szeretné megtartani a munkáját.
-Persze Kapitány már itt is vagyok - kinyitotta a kabinnak az ajtaját. A mérges felettese arcával találta magát szembe. Néha nem igazán tudta komolyan venni amit mond, ugyanis majdnem akkora mint a férfi.
-Remek látom most nem kell annyira noszogatni. Itt vannak a papírjai. Megérkeztek a 107. Gyalogosezred többi tagja, őket fogja képezni mostmár egyedül. Megértetette?
-Igen kapitány! - szalutáltam neki. A férfi motyogott valamit az orra alatt, majd a szokásos bosszús arcával távozott a kabintól, és vele együtt ismét magára hagyta Svetlanat.
Átfutotta a papírt.
A katonák nevei voltak rajta. Hogy kaptak-e már valamilyen képzést. Szerencsére nem kellett azon aggódnia hogy valamelyik családjának megláttja itt a nevét. Az édesapja még a háborúk előtt meghalt tüdőbajban. Van egy húga, így elég egyenlőre ha csak magára figyel oda,és így legalább könnyebb szívvel hagyta otthon az édesanyját, hogy a húga ottvan neki. Bár a nő természetesen ellenezte lánya döntését, de beleavatkozni nem igazán tudott.
Elindult a kocsihoz, hogy valamelyik kivigye őt is a kiképzőpájákra. Szoknyában és magassarkúban eléggé kényelmetlen lenne lesétálni.
-Hé Lana! - Egy jól ismerős hangot halott meg a háta mögött. Peggy volt az. Izgatottan sétált felé. Bár ha visszaemlékszik, a lányt lassan egy éve ismeri, de mindig is egy pozitív de határozott személyisége volt. Valószínűleg ezért is jön ki vele ilyen jól. Hasonlítanak.
-Hé Szia Peggy. Na kikhez osztottak be?
-A 26.hoz. - Peggynek eddig más munkákat adtak itt, pedig mindig is mondta hogy szeretne egy ezredet kapni. Pedig Peggy kivételesen jó volt abban amit csinált, legtöbbször Svetlanaval volt együtt, ugyanis a lány több ideje volt itt mint Peggy - És nem lesz velem senki.
-Azta. Margaret Elizabeth Carter már nem szorul a segítségemre. Ezt is megéltem. Mostmár nyugodtan hallhatok meg - vigyorogva megölelte a lányt, majd felszállt az egyik kocsira, és elhajtottak a kiképző pályák felé.

***

A pálya igazából egy hatalmas füves terület volt, egy 10 perc autóútra a szállásoktól.
Svetlana végignézett a csapatán. Ismét egy csapat férfi, aki vagy azért mert nő vagy mert orosz, le fogják nézni. Esetleg mindkettőért. De ez persze nem tántorította el. Maximum idegesítette.
-Katonák figyelem - lelépett az autóról, és végigsétált az emberei előtt - Adler ügynök vagyok, én fogom önöket kiképezni amíg el nem érik a megfelelő fizikai és mentális szintet. - a mondanivalóját nem tudta befejezi, ugyanis az egyik katona közbeszólt.
-Bocsánat hölgyem, de azon gondolkodom mióta megszólalt hogy az Orosz cár mikor érkezik? Nem tudja?
A lány csak sóhajtott. Egy gyengébb akcentusa volt, ugyanis a szülei nem tudnak rendesen angolul, így nem tudták őt megtanítani angolul.
-Mi a neve katona? - lassan fordult felé, nem igazán zaklatta fel a beszólása.
-William asszonyom.
-Rendben William lépjen előre - a férfi megtette amit kért, majd figyelmeztetés nélkül behúzott neki. - Kelljen fel a homokból William. A többiektől pedig nem szeretnék hasonlókat hallani, megértették?
A katonák egy egyöntetű igennel válaszoltak.
Svetlana visszament a kocsihoz, és kivette belőle a papírjait amit reggel kapott.
Fegyverhasználati tapasztalata csak egy embernek volt, a többi semmilyen kiképzése nem vett részt.
-James Buchanan Barnes kérem lépjen előre. - a sorból egy magas fekete hajú férfi lépett ki. - Szóval magának van fegyverhasználati tapasztalata jól mondom?
-Igen asszonyom.
A lány egyszerűen bólintott, majd átnyújtotta neki a combtokból a pisztolyát. Mivel máshol a ruhája miatt nem igazán fért, ez tűnt a legjobb megoldásnak.
-Találja el vele azt az üveget - Mivel az emberek mindent széthordanak, amit általában nekik kell összeszedni, egy elhagyott üveg pont kapóra jött.
James egy percig habozott, de mivel látta hogy muszály lesz lőnie, megcsinálta.
Célzott, majd lőtt, az üveg pedig másodperceken belül szilánkokra tört.
-Remek köszönöm. - elvette tőle a pisztolyt, és fojtatta - Mivel eltalálta a futópályáig jöhet velem kocsival. A többiek pedig sorakozzanak be és várják meg amíg magukért is jönnek.

***

Mivel a kiképző tábor egy erdőben helyezkedett el, legalábbis a nagyobbik része, hogy nehezen lehessen észrevenni egy esetleges légi támadásnál, a legtöbb helyre kocsival mentek, ugyanis az egész erdőt nem vághatták ki. A futópálya jelen esetben, amit mi használunk 10 percre volt kocsival, de csak a nehéz talaj miatt.
-Hol tanult meg ilyen jól lőni? - a lány hátrafordult a férfihoz, aki a kalapját levéve bámulta a mellettük elsuhan ó tájat.
-Az apám tanított. - egy halk sóhajt ejtett. Nem szeretett a szüleitől beszélni de próbálta nem el fojtani az érzéseit, hiába volt neki ez egy trauma - Anyám ellenezte mindig is, ugyanis fiatal voltam. De apámat ez nem érdekelte, mindig is egy makacs ember volt.
-Hogy érti hogy csak volt?
-Meghaltak még fiatalabb koromban.
-Sajnálom, tényleg.
-Nem kell. 7 év telt el azóta. Alíg emlékszem már rájuk.
A további úton a gondolataikba merültek. Nem kellett ahhoz matek zseninek lenni, hogy kiszámolja 18 éves kora körül vesztette el a szüleit.
-Megjöttünk.
A katona hangja szakította félbe a csendet, aki idáig vezetett.
A lány kiszállt az autóból, vele együtt pedig Barnes is.
-Gyerünk James csatlakozzon a többiekhez.