Eternal Life - Bucky Barnes ✔️

Tizedik

-Szóval - a régi vidéki házakban voltunk, amiben már a 90es évek óta élek. Ide hoztam el a kapitányt, hiába volt egy belvárosi lakásom is, erről helyről senkinek még csak fogalma sincs, mindenhol magámterületként van feltüntetve egy tök random családnak. Ezt még Howardnak köszönhetem, hisz amikor támadások értek, ő költöztetett át ide. -Eddig jutottam az évek alatt. - Steve elé dobtam egy dosszét - Mivel mindenre emlékszek az ott töltött éveimből, a központtól mindent tudok, de a különböző bázisokról annál kevesebbet. Mindenhol ugyan akkor van örségváltás, minden bejáratnál fegyveresek és a 2 kilóméteres körzetben is vannak. Különböző helyeken különböző dolgokat tárulnak. Egyik embert sem lehet sehogy összekapcsolni a másikkal. - rámutatok egy piros X re a térképen - itt például bombákat gyártanak. Itt fegyvereket - mutatok egy másikra - Tele van a hely kamerákkal és konkrétan feltörhetetlen kódrendszert használnak. Évek óta próbálom feltörni, nem megy. Ha a 80as évek és előtte csinálnánk ezt, sokkal egyszerűbb lenne a dolgunk. Gondolom tisztában vagy azzal hogy ki az a Brock Rumlow - Steve bólintott - Ő vezette be az összes ilyen újítást. Lehetetlen bejutni.
-Tudod jól hogy nem lehetetlen. Főleg nem nekünk- Steve előkapta a mobilját - Tudom is hogy kit vonjunk be

***

Egy jó 2 óra múlva, mivel elég hosszú ide az út, már itt ült Natasha, Clint és a Maximoff testvérek. Sam is jött volna, bár így is túl sokan vagyunk,nem akartunk feltünést kelteni, főleg úgy hogy ez egy engedély nélküli akció.
-Biztos jó ötlet ez Steve. Wanda és Pietro még tanul.
-Persze ne aggódj. Clint a gyámjuk, szóval az hogy elutaztak együtt teljesen hihető.
Egy hatalmasat sóhajtottam,majd odafordultam a térképhez.
-Ez az épület lesz a célpont - mutattam rá egy piros X-re - Natasha és Clint ti szerintem ismeritek, a többieknek elmagyarázom. 3 emelet van, és 4 szárnyas épület. Natasha megy az elsőbe Clint a másodikba, Wanda és A kapitány a harmadikban, Pietro pedig jön velem a negyedikbe. Elég ha csak az első és második emeleten mentek át, és ezt a személyt keresitek - leraktam Buckyról egy képet.
-

Mindenkinek világos? - kérdeztem a többieket.
Mindenki bólintott.
Ismét Steve felé fordultam.
-Tudunk beszélni?
-Persze. - a szobámba kísérem, majd becsukom magunk után az ajtót.
-Biztos jó ötlet ez? - sóhajtok - Még vagy 400 évig élni fogok. Te egy kicsit kevessebb ideig. Együtt is kitalálhatunk valamit.
-Lana. Láttad hogy nem ment a múltkori bevetésnél sem. Nem kockáztathatunk. - Steve pár másodpercig csak bámul - Biztos ez van a háttérbe?
-Csak... Félek - nem tudtam hogy fejezzem ki magam előtte. A 40es években nem álltunk olyan közel, nem is tudtam megismerni rendesen. Csak ezek az évek alatt sikerült közel kerülnöm hozzá, olyan szinten hogy lassan elválaszthatatlanok vagyunk. Bár ezen senki sem csodálkozik. Nagyjából mindketten ugyanazt éltük át. Az életünk mindkettőnk előtt elzúgott, áttaposva rajtunk - Amikor utoljára találkoztunk egy randit beszéltünk meg és egy háború közepén voltunk. Most meg. - tárom ki a kezem - Nézz rám Rogers. Egy roncs vagyok. Aki nem képes szembenézni a problémáival. Ráadásul akiknek kellene azoknak sem segítek. - nem tudtam mikor kezdtem el sírni. Csak jól esett végre kiadnom magamból, ha nem is mindent, a gondjaim nagy részét.
-Hé Lana semmi baj - Steve magához ölel. A hatalmas karjaiban konkrétan elveszek, de nem bánom. Emlékeztet Buckyra. A múltra - Nem csak te érzed magad elveszettnek. Átérzem amit te. Velem beszélhetsz.
Amikor Peggy meghalt, pár éve, Steve ismét mély depresszióba esett. Csak akkor láttam ilyennek amikor rájött hogy 70 éve kómában volt. Akkor volt hasonló pillanatnak mint most.
-Rám számíthasz - suttogja Steve, majd itt állunk, nem is tudom meddig.

***

-Akkor 2 nap múlva ugyanitt találkozunk emberek. Nat te menj vissza a toronyba, Clint ti pedig ha szeretnétek maradhattok.
-Nagyon kedves, de nem kell. Pár órára innen vagy egy ugyan ilyen telkem. Oda lemegyünk. - elköszöntem mindenkitől és Stevehez fordultam.
-És te? Visszamész a toronyba?
-Igazából eléggé tetszik ez a hely. Olyan nyugodt. Messze mindentől. Szívesen maradnék.
-Persze. Van egy vendégszoba, azt megcsinálhatom neked. De Natot nem fogja zavarni?
-Nem hiszem. Úgyis azt kapom tőle hogy igazán összejöhetnénk. Most van min csámcsognia.
Elnevetem magam, majd bemegyek a vendégszobába, Steve-el a nyomomban.
A ház elég egyszerűen lett kialakitva. Az ajtó előtt van egy veranda, oda vettem egy kisebb asztalt és széket. Szeretek reggel oda kiülni. Ahogy bemegyek egy előszoba fogad, ahol le tudom venni a cipőt és a kabátomat tartom. Ez közvetlenül a nappaliba nyílik ahol pedig egy Tv van csak és egy kanapé. A nappali mellett a konyha, a nappaliból balra pedig egy folyosó nyílik ami a fürdőbe és a 2 szobába vezet.
Nem nagy, de nekem teljesen elég. Howard amikor megmutatta, pontosan tudta hogy nem fogok neki nemet mondani.
-Szóval - szólalt meg mögöttem Rogers ezzel visszazökkentve a valóságba. Épp a konyhában csináltam valami ehetőt. Találtam pár maradék ételt zöldségek és egy kis hús, így a legjobb amit ki tudtam ebből gondolni az a tészta. - Ez az a ház akkor amit Howard rád hagyott?
-Igen.
-Nagyon szép. Nem is gondoltam hogy Howard ilyen...
-Nagylelkű? - vágtam a szavába. A szőke bólintott - Senki nem gondolta róla. Remek ember volt. Csak mindig is azt sajnálta hogy Tonyra nem jutott több ideje.
-Tényleg? Pedig Tony teljes szívéből gyűlöli. Legalábbis úgy tűnik.
Megrántom a vállam.
-Ismertem Howardot. Vele együtt a hibáit is. Az egyik nagy hibája hogy sosem tudta rendesen kitűznie a fontossági sorrendjét. Aztán pedig... Lejárt az ideje. Még az utolsó útjuk előtt kért arra hogyha bármi történik vele, neveljem fel Tonyt. Rendesen. Ahogy neki kellett. Volna. Most pedig. Itt vagyunk.
-Mintha tudta volna előre hogy meg fogják ölni.
Megrántom a vállam.
-Sok mindent tudott. Én is sok mindent tudtam róla. De renegeteg titka volt ennek ellenére. Ez is elősegítette a halálát.