Eternal Life - Bucky Barnes ✔️

Hatodik

A lány csak némán bámulta a férfit. Bucky először nem ismerte fel a lányt. Bár 2 év után nem is gondolta hogy valaha viszontlátja. A rövid világosbarna haja már vállig érő lett, majdnem fekete színnel, az alján bordó átmenettel. Fekete teljesen más stílusú ruhákat hordott mint 2 évvel ez előtt. Csak a tekintete maradt ugyanolyan érdeklődő amikor valami érdekli, mint amikor megismerte.
-Lana? - suttogja a férfi halkan.
-Ki a franc az a Lana?
-Nem ismersz fel? - kérdezte a férfi.
A lány végignézett rajta.
A fekete haja csapzottan lógott bele a szemébe. A ruhája a legtöbb helyen szakadt és véres volt, az arca zúzódásos volt. A jobb karja hiányzott, valószínűleg a bordái is eltörtek. A kék szemei fáradtan csillogtak.
A lány ismét a szemébe nézett. Annyira ismerős volt neki. Mint valami távoli emlék, vagy akár egy álom amit reggel felkelés után elfelejtettél. Bárhogy próbálkozott nem tudta hogy miért volt neki ennyire ismerős.
Buckynak az arcán látható volt az értetlenség.
A lány szeretett volna,sőt akart emlékezni, már már belesajdult a feje az erőlködésbe. De semmi. Csak egy nagy feketeség ami nem engedett át semmit.
-Sajnálom nem tudom hogy ki maga. - ezzel a mondattal pedig nem is tudta hogy mennyire törte össze a férfit, aki annyira ismerős volt számára, de mégsem tudja honnan.
-Katona maga fogja kiképezni Barnest - szólt közbe a kapitány - egy 2 óra múlva legyen a vörös szobában. Addig is elmehet

***

A vörös szoba. Mindenkit ott képeznek ki. Ott derül ki hogy pontosan meddig bírsz lemenni ha a saját életedről van szó. Nincsenek szabályok, nincsenek határok. Addig kell kűzdeni ameddig valaki 5 másodpercig a földre nem kerül.
A kései még mindig a derekán lógtak, bár nem is szándékozta levenni onnan.
Az ajtaján 2 rövid kopogást tett valaki, majd a cipő kopogást el is árulta, hogy már el is ment.
Így jelezték neki ha mennie kell valahova egyedül.
A vörös szobát így 2 év távlatából se igazán tudta behatárolni hogy most pontosan hol helyezkedik el. De nem is ez volt a feladata.
-Katona - szólította meg az egyik őr, itt dolgozó, HYDRA tag, nevezzük akárhogyan, és beengedte őt az ajtón.
A lámpák vörösen világítottak a terembe, de nem innen kapta a nevét. Hanem a falra rászáradt rengeteg vérről és brutális kiképzésekről. Őt is itt képezték, ő is tudna horror sztorikat mesélni. De az már a múlt. Megtörtént. Egyszer. Régen.
-Katona - a Parancsnok hangja rángatta vissza a jelenbe - Ő akit maga előtt lát lesz a tél katonája.
Végignézett az előtte álló férfin. Semmiben sem hasonlított a cellában ülő riadt férfira.
A tekintete semleges volt, csak olyan mint neki amikor kitörlik. A haja hosszúra lett növesztve. Egy fekete egyenruha van rajta, hasonló mint neki csak férfiban persze. A karja fémből van, rajta egy nagy vörös csillaggal.
Csak úgy mint neki a keze és a lába.
A fél arcát egy maszk takarta. Csak a szemei látszottak ki.
-Fél órájuk van kűzdeni egymással utána nyugodtan jelenthet az esetleges hibákat. - a férfi most a tél katonájára nézett - Harc.
Ezzel pedig a férfi megindult felé.
A lány előszőr még csak blokkolt és próbálta elemezni a mozdulatait.
Még bizonytalan volt, bár próbálta ezt a nagy mozdulataival leplezni, ezzel pedig rengeteg olyan lehetőséget adhatott az ellenfelének, hogy sokkal könyebbenvihetik földre.
A lány pár perc után visszatámadott.
Az egyik rosszul kirakott lábára célzott és a hajlatánál megrúgta. Ezzel kizökkentve az egyensúlyából könnyen kigáncsolta.
A fém karjára ráállt a másikra pedig rátérdelt. A torkához az egyik magával hozott kést szorította.
-Meghaltál.
A férfi morgott egyet.
A lány leszállt róla.
-A mozdulataid nagyok és látszik hogy bizonytalan vagy. A testedet is vidd bele az ütésbe és figyelj a lábaidra.
A férfi bólintott, majd ismét a lánynak támadt. Ezúttal már jobban.
A lány hallotta hogy maga mögött nyílik az ajtó de nem foglalkozott vele.
-Ő lenne az? - hallotta meg a kapitány hangját.
Éppen a férfi ütéseit hárította, de nagy szerencséjére tud két felé figyelni.
-Igen. Kiváló fegyver lehet belőle.
A lány ismét támadott. Belerúgott a hasfalába, amitől a férfi kissé megtántorodott, ezzel pedig kirúgta az így is bizonytalanúl álló lábait alóla.
-Hol találtak rá? - hallotta meg az újabb kérdést.
A lány most csak a hasfalába tudott rátérdelni a férfinak, mire a készít elő ette volna, lerugta magáról.
-Egy szakadékban teljesen eszméletlenül. A jobb karja teljesen tönkrement a zuhanás közben.
A

lány egy pillanatra teljesen máshol találta magát. Ismét a vonaton. Zuhant. Sírt. Egy férfi volt előtte.
A katona eltalálta az állkapcsát ez rángatta vissza a jelenbe.
A lány megrúgta a lába közét, így le tudta szedni magáról a nála jóval súlyosabb férfit.
Mielőtt visszatánadott volna, az egyik kését kirántotta, majd a torkának szegezte.
-Találtunk nála iratokat is uram. A barátai Bucky-ként hivatkoztak rá.
A lánynak ismét beütött egy emlékkép. Bucky. Ahogy rá mosolyog.
A lány az előtte térdelő férfira nézett. És összerakta.
-Annyira sajnálom - suttogta. Nem igazán tudta mit, úgy érezte hogy ezt ki kellett mondania. De rajta kívül senki sem hallotta.
A lány elmorzsolta a könnycseppet a szeméből.
A kést egy gyors mozdulattal visszarakta a tokba.
-Mostmár sokkal jobb volt - ezzel pedig kezét nyújtott a katonának, aki elfogadta.
-Katona? - lépett oda a parancsnok a lányhoz - Jöjjön velem. - a lány tudta hogy ez mit jelent. Törlésre küldik. Pont akkor amikor a múltja egy kis darabkája ismét a felszínre került. Hogy ismét egy érzéstelen fegyver legyen.
Nem akart sírni. Sosem sírt. De most majdnem megtette.
-Katona? - szólította meg ismét a kapitány.
A lány bólintott és elindult vele.
Próbálta leginkább az eszébe vésni Bucky arcát. De tudta hogy hiába. Úgysem fog már emlékezni rá.