A farkasok és én

36. Fejezet

Mivel egész este nem aludtam persze rohadt szarul voltam. A testem nem akart mozogni, a fejem lüktetett és a mellkasom még mindig szorított, csak tudnám pontosan miért.

Szinte résnyire nyitott szemmel lépkedtem el a fürdőig, ahol konkrétan megijedtem magamtól. A hajam, mint egy szénaboglya nem állt egy felé, a szemem alatt szinte fekete karikák éktelenkedtek, a szám meg, mintha már egy hete nem ittam és ettem volna, ki volt száradva. (Mikor is ittam vagy ettem utoljára?)

Válasz helyett megráztam a fejem, majd megmostam az arcom. Nem érdekelt, hogy hogyan nézek ki, csak átmentem a hajam egy-kétszer a fésűn, majd elmentem öltözni. Egy bő, vastag, fekete pulcsit és egy fekete famert vettem fel. A kapucnit a fejembe húztam, a kesztyűimet felvettem és a táskámat megfogva lementem.

Lent teljes csönd fogadott. A pulton egy cetlit találtam: El kellett mennem, majd este találkozunk, Fiona♡︎. A cetlit a farmerem hátsó zsebébe toltam, majd elindultam a suliba.

Kivételesen Markus sehol sem volt. Sem a fejemben, sem közvetlenül előttem. Szóval a suliba vezető utat egyedül, csöndben tettem meg.

A suliban a lányok próbáltak belém energiát tölteni, de engem nem igazán érdekelt. Egész nap mellettük voltam és hallgattam az unalmasabbnál unalmasabb témáikat.

Egy falkatagot sem láttam, de nem is igazán figyeltem rájuk, egyedül akartam lenni. Ez az érzés, amikor eleged van mindenkiből és csak magad akarsz lenni, de még sem érzed úgy sem azt, hogy jó.

Az utolsó órámról ballagtam ki a folyosón, amikor valaki hirtelen elkapta a csuklómat. Azonnal hátra fordultam és szembe találtam magam Markus ideges arcával.

- Te meg mégis miért nézel át rajtam? - kérdezte ingerülten Markus. - Egész nap szólongatlak, de kizártál. A folyosón is követtelek, de mindig eltűntél.

- Bocs - rántottam ki a kezem a karmai közül.

- Corinne - fogta meg most a felkaromat. - Mi a baj?

- Semmi, haza akarok menni - szedtem le magamról a kezét.

Újra most már nagyobb lendülettel indultam el a kijárat felé, de most a derekamat kapta el.

- Kis farkas, kérlek - súgta a fülembe, miközben hátulról átölelt. - Ne zárj ki. Én itt vagyok neked, kérlek, hadd segítsek.

- Hhh - sóhajtottam meggyötörten. - Csak pihenni szeretnék - feleletem fáradtan.

- Nem teljesen hiszek neked, remélem tudod. De mivel azt mondod fáradt vagy haza viszlek motorral. Mit szólsz? - kérdezte kissé az arcom felé fordulva.

- Kösz.

Még egy-két nagy sóhaj után elindultunk a motorjához. Az út, mint mindig rövid és unalmas volt, mégis olyan megnyugtató, hogy talán egy kicsit bealudtam.

- Héj - mozdult meg alattam a párna. - Megérkeztünk.

- Hm? - nyögtem fel. - Nyem - öleltem szorosabban a párnámat.

- Kis farkas - szólalt meg újra.

- Shhh... Hadd aludjak.

- Nem aludtál este? - kérdezte most suttogva a párnám.

- Nem, nem aludtam semmit - vallottam be.

- Jézusom - szakadt el tőlem azonnal a párnám.

Nyöszörögve utána nyúltam, de először nem találtam, majd sikeresen elkaptam a párna tetejét. Szó nélkül köré kulcsoltam a karom és a hajlatába nyomtam a nyakam. Mélyet szippantottam a férfias illatból és ellazultam.

- Basszus, kis farkas. Itt el ne aludj.

Lassan kezdtem rájönni, hogy ez nem egy párna, amit ölelek, hanem Markus, de már semmi sem zavart, csak aludni akartam. A combjaim alányúlt és felemelt. Amint elég közel voltam hozzá a lábaimat automatikusan a dereka köré kulcsoltam.

- Ezt majd később mindenképpen megbeszéljük - súgta a fülembe. - Most viszont felmegyünk - kezdett el sétálni a hátamat simogatva.

Egy pillanatra sem engedtem el. Nem voltam kíváncsi semmilyen kutató, meglepett vagy egyéb tekintetre, fáradt voltam és pihenni akartam, semmi más nem számított.

Markus felvitt az emeletre egy szobába, ahol letett egy ágyra. Nem nagyon volt erőm ellenkezni így letudott szedni magáról. Oldalra fordultam és próbáltam megint megint aludni, de nagyon nem ment. Ellenkeztem a testem ellen, jobbra-balra forogtam és próbáltam jó pózt találni, de sehogy sem volt jó.

- Héj - érintette meg valaki az arcomat. - Itt vagyok - puszilta meg a homlokomat.

Utána nyúltam, de már csak a levegőt értem el. Nagyon nyögtem kínomban.

- Még mindig itt vagyok - szólalt meg a lábamnál. Le kell vennünk a cipődet.

Felemelte az egyiket, majd a másikat és levette róla a cipőmet. Utána valamit még motoszkált, de végül ő is lefeküdt. Amint megéreztem az auráját közelebb bújtam hozzá és nagyjából rámásztam.

- Nyugi, kis farkas - csitított. - Segítek.

Jobb kezével megfogta a derekamat és közel húzott magához. Bal kezével először meg fogta a jobb térdemet és felhúzta, majd a jobb kezemet fogta meg és a mellkasára tette, végül pedig az oldalamra rakta.

- Most már pihenhetsz - puszilta meg a hajam.

Nem sokkal ezután elnyomott az álom.