Szerelem, átkozott gyötrelem (ff. Kempf Zozó) [BEFEJEZETT]

9. rész - Együtt élés

Nem tudtam megszólalni. Annyira váratlanul ért a betoppanása, ráadásul mit mondhatnék? Úgyse hinne nekem, minimum, hogy kizavar a lakásukból.

– Szólalj már meg! – emelte fel a hangját, én pedig elbújtam volna, s onnan soha nem jönnék ki.

– Mi ez a nagy ordítozás? – sietett fel hozzánk Patrik, amiért hálás vagyok, ugyanis egy hang se jött ki a torkomon.

– Az, hogy Orsi fekszik az ágyadban. Nem is zavar? – fordult testvére felé, még én mindig hallgattam. Gombóc a torkomban és rezegtem.

– Nem, mivel én mondtam neki, hogy aludjon a szobámban – nemes egyszerűséggel közölte fele az öccse, mire Zozó megszűnt létezni. Más szóval megdöbbent a feleleten.

– Tessék? Miért? – bökte ki nehezen, miután feldolgozta az információt.

Nem hibáztatom, fordított helyzetben én is pont ugyanígy reagálnám le a dolgokat.

– Emlékszel-e arra a csávóra, ki nemrégiben beszólt nekünk a skateparkban, akivel verekedtél? – grimasszal vegyítve bólintott – Nos.. Orsit megtámadta a saját házában, mire elmenekült előle, de nem tudott hova menni az éjszaka közepén. Ezért felajánlottam neki, hogy nálunk lakhat, még azt a tuskót lenem csukják.

Patrik szépen felvázolta a történteket, de Zozó feje csak annál inkább torzult.

– Te megkergültél? A szüleinknek mit fogunk mondani? – suttogta, de még így is tisztán hallottam mindent.

– Ugyan Zozó, ha te lennél ilyen helyzetben, neked is jólesne a segítség. Különben meg, anyuék is benne vannak.

– Jó, mindegy.. Megyek reggelizem.. – emelte fel két kezét, majd leviharzott a lépcsőn.

– Hogy vagy? – jött oda hozzám a fiatalabbik Kempf, majd leült az ágya szélére – Tudom, hogy Zozó most egy kicsit felzaklatott, de próbálj megnyugodni. Gyere, menjünk mi is enni.

– Oké – ez volt az első szó, ami ma elhagyta a számat. Remegve kászálódtam ki az ágyából, majd lesiettünk az asztalhoz, ahonnan eredt a palacsinta finom illata. Zoli és a szüleik már nagyban oltották éhségüket – Jó reggelt – köszöntem illedelmesen.

– Neked is – válaszoltak szinkronban, mosolygósan, de Zozó minden szó nélkül tömte magába az ételt.

Óvatosan leültem egy szabad helyre, ami az anyjukkal volt szembe, mellettem meg Patrik ült.

– Mond, Orsolya – szólított meg az anyjuk, ki nagyon méregetett engem – Ki is pontosan az a fiú, aki megtámadott?

– Ő Perlaki-Antal Norbert, az exem. Miután anyukám elhagyott, Gyulára költöztem, de Norbi valahogy megtalált. Az éjjel pedig kezet emelt rám, aztán... Azt hiszem megakart erőszakolni – gyanúm van erre, mert biztos nem társasozni akart engem betuszkolni a hálóba.

– Szegény lány, de ne aggódj. Ma elmegyünk a rendőrségre és feljelentsük, és akkor minden rendben lesz – simította meg a kezemet, ami őszintén szólva meglepett, de egyben örömöt is okozott.

– Köszönöm – mosolyogtam rá.

– Anya, majd mi elkísérjük Orsit a rendőrségre, ugye Zozó? – bökdöste meg testvérét Patrik.

Nem hiányzik ez nekem, nem kell, hogy ő is jöjjön. Ráadásul most, hogy velük lakom, megduplázódik annak az esélye, hogy még jobban vitázunk.

– Jó – bőven kifejezte magát, hogy mennyire szeretne velem lenni.

– Akkor hát reggeli után induljunk is.

Talán beteges, hogy mennyire nem voltam éhes,  hangulatomról nem is beszélve. Étvágyam teljes mértékben nem volt, ezért egy palacsintánál többet nem is ettem.

– Akkor hát, indulunk – hangoztatta Patrik, majd utcaruhába öltözve indultunk meg. Gyalog természetesen, hisz nyár van, és jó idő.

Az utcán sétálva kínos csend uralkodott miköztünk. A két fiú ment elöl, én meg mögöttük slattyogtam. 

– Már ne vedd sértésnek, de megvédhetted volna magad, mint, hogy így megfutamodj – nézett hátra rám, komoly tekintettel Zozó.

Én nem szóltam vissza semmit, hisz igaza volt. Már nem vagyok pólyás kisgyerek, szüleim nincsenek, szóval meg kell tanulnom megvédeni magam.

– Kedvesen is megfogalmazhattad volna, de jól mondtad – nézett Patrik testvérére, majd lemaradt kicsit, így mellém került – Az önvédelemről még kell tanulnod, legközelebb már ez is menni fog.

Lassacskán odaértünk az épülethez, ahol feljelentettük azt a szélhámost. Kitálaltam mindent a zsaruknak és rengeteg személyleírást adtam nekik Norbiról, hogy minél előbb megtalálják őt.

– Jaj, de édes kutyuska vagy – mondtam annak a kis mopsznak, aki az udvarba belépve a lábaim közt hancúrozott – Ez a kutya... Röfögött? – kuncogtam, mire láthatóan jobb kedvem lett.

– Ő Csumpi. Van még egy kutyánk, őt Zizinek hívják – nevetett Patrik, Zoli pedig egy szemforgatás után bement a házba – Valamint igen, röfög, de ezt egy idő után meglehet szokni.

Patrik is bement a házba, de én továbbra is Csumpival játszadoztam kint, s nemsokára Zizi is becsatlakozott a játékba. Ezért szerettem volna én is egy kiskutyát venni, az ilyen alkalmak végett.

Ekkor jutott eszembe, hogy még a városban voltunk, simán megcsináltathattam volna a telefonom kijelzőjét, ami még mindig úgy áll, összetörve.

Ebédelni nem mentem be, ugyanis nem volt étvágyam. Hiába volt vonzó az a töltött káposzta, nem kívánta a gyomrom. Így maradtam kint a kutyákkal, akiket rövidesen meg is etettem, akiknek velem ellentétben kívánt kaját a hasuk.

– Orsi, hát te? – jött be meglepődve Imi a kapujukon, mire odajött hozzám – Hogy vagy?

– Nem jól – ráztam meg a fejem – A fiúkhoz jöttél?

– Igen, de...

– Gondolom azt akarod kérdezni, hogy miért vagyok itt – ő csak aprót bólintott – Nem szeretnék erről beszélni, de legyen elég annyi, hogy Norbi. Fiúk! – kiáltottam fel a két Kempf testvérnek, mivel ő hozzájuk jött Imi.

– Szia – köszöntem szinkronban barátjuknak, ő meg szintén mondott egy sziát.

– Egyikőtök sem vette fel ma a telefont. Ma kimegyünk egyet bicózni?

– Aha, mehetünk – nézett Patrik bátyjára, ki beleegyezően bólintott – Orsi, te is jössz?

– Hát... Öhm.. – ránéztem Zozóra, ki szúrós tekintettel fürkészett, ha szemmel ölni lehetne.. – Inkább most kihagyom, úgyis van még pár elintézni valóm.

– Ahogy akarod – vont vállat Imi, majd a három fiú csakhamar eltekert.

Akármennyire is kiszeretném még mindig próbálni a bmxet, nem tartottam velük. Így is már nagyon szennyezem az életüket, nem szeretném még jobban, főleg nem Zozóval egy légtérben.

Ránéztem a mobilomra, ami egy sóhajtást váltott ki belőlem. Itt az idő helyrehozni a kijelzőjét. A Kempf szülőknek csak annyit mondtam mindjárt jövök, így hát, megindultam egy üzlet felé.

Bár, ha tudtam volna előre, hogy mi fog velem történni. Inkább mentem volna a fiúkkal, vagy bezárkóztam volna Patrik szobájába. Erre nem voltam felkészülve...