Szerelem, átkozott gyötrelem (ff. Kempf Zozó) [BEFEJEZETT]

19. rész - Te?!

– Nem találtam – vontam vállat, majd Bettivel összeszedtük az összes szemetet a környéken.

– Hát akkor, holnap kilenckor a skateparkban – hangoztatta Imi, mikor mink is indulni készültünk –, s köszönöm ezt a fantasztikus bulit.

– Nincs mit, poéngyár – mosolyogtam haloványan.

– Ott leszünk – felelték a többiek is egyszerre, majd mindenki a saját útjára ment.

– Hé Orsi, gyalog mész haza? – kiáltott utánam Patrik, mire semleges arccal megfordultam – Nem úgy volt, hogy a bátyám visz haza?

– Sétálok – böktem ki, majd megfordulva végérvényesen elindultam otthonom felé –, holnap találkozunk – mondtam neki még utoljára, majd elhagytam Imiék területét.

Most megint mi rosszat tettem? Hisz mostanában egyre jobban jöttünk ki egymással, most meg egy csettintés alatt visszaváltozott Gyula seggfejévé. De mégis miért?

Hazaérve rögtön lecsutakoltam magamról a piszkot. Gondoltam, hogy hátha a rosszkedvet is letudom sikálni személyemről, de sikertelen volt az akció. Ugyanolyan komor maradtam, miután elvégeztem az esti rutinomat.

Lefekvés előtt viszont lecsekkoltam a mobilomat, annak reményében, hogy kaptam Zozótól valami magyarázatot, vagy valami egyebet, de semmi, az égadta világon semmi.

Álmosan dörzsöltem meg a látószervemet, ahogy lekapcsoltam a villanyt, s bekuckóztam magam a pihepuha ágyba. Jó ideig csak forgolódtam, amíg nem akadtam rá a tökéletes alvó pozícióra.

– Ah.. fogjunk hozzá a mai napnak! – suttogtam magam előtt, miközben egy levakarhatatlan csízt faragtam az arcomra.

Nem fogom hagyni, hogy ismételten egy hülye gyerek vegye el az életkedvemet, ráadásul egy olyan, kihez sose nem volt semmi közöm. És ezután sem lesz, soha.

Vigyorogva pattantam ki a fekvőhelyemről, majd a fürdőben a zombiképemből rövidesen egy elfogadhatót varázsoltam. Magamra vettem egy rózsaszín felsőt, illetve egy fekete vékony helánkát, legvégül a hajamat egy csillogós pink hajgumival kötöztem egy lófarokba.

Mivel az óra lassan a kilenc órát ütötte, így lassacskán indulóra fogtam a lábaimat. Viszont mikor kiléptem a házból, egy ismerősarc tárult elém.

– Szia – köszönt mosolyogva, s a fején még mindig ott virított a piros baseballsapka – Megyünk együtt a skateparkba?

– Felőlem – zártam be a házat, majd mellé léptem –, de honnan tudtad, hogy itt lakom? – néztem rá gyanakvóan.

– Hát, öhm.. nem említetted?

– Nem – ráztam meg a fejem határozottan, ugyanis jól tudom, hogy mit beszélgettünk eddig.

Ezt jól vésd a fejedbe Koni, egy lány mindenre emlékszik. Kivéve arra, hogy hova tette a hajgumijait...

– Jaj, tényleg, már emlékszem – csapott a homlokához –, Imi mondta tegnap – somolygott ártatlanul, majd elindultunk.

– Értem – bólintottam – Ugye tegnap kérdezted, hogy honnan csöppentem ide, mivel még nem láttál eddig – kezdtem el, mire most ő bólogatott, ezzel igazat adva nekem – Szóval most ezt én is megkérdezem tőled, ugyanis amióta ideköltöztem, nem láttalak egyáltalán.

Ahogy elmondtam neki az észrevételeimet, ő egy pillanatra megállt, s jó ideig nem szólalt meg.

– Hm? – figyeltem, emlékeztetve, hogy nem adott választ.