Szerelem, átkozott gyötrelem (ff. Kempf Zozó) [BEFEJEZETT]

11. rész - Majd ma este...

– Nem! – adott választ erőteljesen.

Pár másodpercig szomorúan meredtem rá, majd lehajtott fejjel készültem visszaülni oda, ahol ezt a bugyuta ötletet kieszeltem.

– Ahj, várj! Tanítok neked néhány dolgot – adta be a derekát, amit igazán nem vártam.

Pontosan úgy történt eddig minden, ahogy gondoltam. Most mégis meggondolta  magát, és megtanít.

Felcsillant szemekkel fordultam meg és mentem vissza hozzá, az arcomra kiült a felhőtlen boldogság.

– Mivel kezdjük?

– Először is, minden trükknek az alapja a bunny hop – mutatta meg, majd leszállt a bicójáról' – Magyarul csak egy sima ugrás helyből, megpróbálod?

– Igen – ültem rá a biciklijére.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap ez megtörténik. Amióta rajongok ezért a sportágért, sosem hittem, hogy egyszer ki is próbálhatom.

Emlékezve Zozó szavaira és mozdulataira vettem egy nagy levegőt, majd elrugaszkodva ugrottam egyet a biciklin.

– Jó volt? – néztem rá, miután földet értem.

– Nem volt rossz – vont vállat, látszott, hogy untatom.

– Figyelj. Nem muszáj oktatnod, ha ennyire nem akarsz – néztem mélyen és komolyan a barna íriszeibe –, majd megkérem Imit, vagy Patrikot.

Ő csak meglepődve nézett, mire én hátat fordítottam neki és elindultam Patrik irányába, aki a spine-on nagyban tolta a vázpöriket.

– Nincs arról szó, hogy nem akarlak tanítani – szaladt utánam, s elébem állt –, szívesen foglalkozok minden olyan emberrel, kik megakarják tanulni ezt a...

– Elég! – szakítottam félbe, mert most ő untatott engem – Nem szükséges magyarázkodnod. Mi folyton csak vitázunk egymással, kár volt azt hinnem, hogy ez megváltozhat.

Kikerülve vonszoltam el magam a padig. Már nem akarok megkérni senkit, hogy tanítson meg, ez tisztára elvette a kedvemet. Az lesz a legjobb, ha este visszajövök és akkor majd egymagam rájőve megtanulom a bmx összes csínját-bínját.

Picit mérgesen szedelőzködtem, mert nem akartam tovább itt lenni. Egyáltalán nem Zozóra voltam dühös, hanem magamra, amiért képes voltam azt hinni, hogy ez az ellenségeskedés átfordulhat valami jóra.

Egy időjárás, így tudnám jellemezni a kapcsolatunkat. Egyszer jön a vihar előtti csend, miközben beborul az ég, s nem sokkal ezután szakadni is kezd az eső. Aztán abbahagyja, látszólag kiderül az ég, de egy váratlan pillanatban mennydörgés keletkezik, felkavart érzelmekkel.

– Egy dolgot mondj el – fordultam vissza a fiúra, ki kíváncsian vizslatott – Mi lett volna a mondat vége, mikor avval nyitottál be a tesód szobájába, hogy 'Hé Patrik, a tegnapi bulival kapcsolatban. Szerinted Orsolya..'? – figyeltem rá komoly tekintettel.

– Tessék? Én nem is mondtam ilyesmit. – tettette az értetlent, de én jól tudom, hogy ez nem így van.

– Szóval még hazudsz is, a szemembe – ráztam a fejem, majd elindultam kifelé a skateparkból.

– Orsi, hova mész? – gurult elém meglepődötten a fiatalabbik Kempf.

– Haza – adtam egy bő választ, majd folytattam az utamat.

– Remélem úgy érted, hogy hozzánk, és nem haza haza.

– Persze ne aggódj, majd jöttök ti is – öleltem meg, majd visszanéztem a bátyjára.