ÁTTÖRÖK

3.Fejezet

Gianna

Mikor ki nyitom a szemeimet,meg dőrzsölöm a szémhályam,és két győnyörű óceán szemekkel kapcsolódik össze a tekintetem. Engem figyel,míg én nem tudom levenni a tekintetem a hófehér tejszínű csupasz bőréről. Csak néz szüntelenül,közben alig észrevehetően pislog párat. Közelebb csúszok hozzá az ágyon,és bátran a hóra emlékeztető tincseibe vezetem az újjaimat. Csendben hagyja,csak a rózsaszín duzzadt ajkai nyílnak meg. Elbűvőlve meg érintem az arcát,és lassan,lehunyt szemekkel közeledek az ajkaihoz.

- Gianna,kislányom. - ébresztget az ismerős hang. - Ébredj - és ezzel az álom megszűnik. Meg szűnik a varázslat,és rá kell jönnöm,hogy a fele sem volt valódi.

- Anya - meredek rá álmos tekintettel,miután fel nyitom íriszeim.

- Jó reggelt - Anya az új ágyamon űl,és most éppen le hajol hozzám. Kezeit a homlokomra vezeti,onnan pedig meg simogatja a hajamat.

- Nekedis - válaszolom mosolyogva. Lassan felülök,Anya pedig a melletem lévő komód felé nyújtja a kezét.

- Mutasd a tenyered - utasít. Engedelmesen elé tartom,és elszőrnyedve pillantok le a gyógyszerre,ami a tenyerembe pottyan. - Tessék,itt a víz - nyomja a szabad kezembe.

- Ennek sosem lesz vége,ugye? - kérdezem,de szokás szerint,bedobom a pirulát a nyelvem hegyére,és lehúzom.

- Te is tudod hogy nem - mondja. Ám szemiben látom a szomoruság jelét. Aztán csak felsóhajt,és le rakja a poharat a komódra,mihint vissza adom.- Őltözz fel,és le gyere le reggelizni - áll fel. Bólintok,és amikor ő elhagyja a szobámat,az ágyam szélére ülök,és próbálok vissza emlékezni az álmomra.Vagyis,próbálom inkább meg emészteni az egészet. Végül hagyom a fenébe az értelmetlen gondolatokat,és fel tápászkodom. Egyszerűen,és otthoniasan felőltözöm,aztán megigazítom az ágyamat,majd ki sétálok az ajtón. Ám amint ki lépek,meg torpanok az ajtónak szorítva a hátamat.

A szőke hajú srác, egyszerre lép ki velem együt a saját szobájából,ami nincs messze a sajátomtól. Ezért tisztán látom hogy a fiú,akiről nem is képzeltem volna hogy ő a család fia,nekem háttal csukja be a szobajája ajtaját. Vállára dobja a fekete iskola táskáját,és miután furcsa módon kulcsra zárja az ajtaját,meg pördűl. Amint a szemembe néz,hátra nyúlok,hogy megszorítsam a kilincset. És magamban csak imádkozom,hogy ne kössön belém.

Ám ő csak barátságtalan és unott tekintettel végig néz rajtam,aztán szónélkűl el tűnik a folyosón. Meg könnybebbűlve kifújom a levegőm,de egy dolog nem hagy nyugodni. Vajon miért zárja a szobájat? Aztán csak megrázom a fejem,és arra gondolok,hogy talán csak félti a cuccait. Mert hát,valljuk be. Mi még csak idegenek vagyunk ebben a házban.

A konyhában űltem,míg Anya a tűzhelynél szorgoskodott. Le hajtott fejjel a tányéromra meredtem,és a villámmal kavargattam a tojás rántottát. Nem voltam éhes,inkább csak unatkoztam,és gondolkodtam.

- Te mit gondolsz róla. - csúszot ki hírtelen a számon. Anya hangomra kíváncsian felém fordúlt,és a púlt srakának dőlt. - Tudod, a Braxton családnak a fiukról. - helyesbítek.

-Csak viccelsz ugye? - szűkültek össze barna szemei. - A minap láttam azt a fiút cigizni. - mondta egy kis undorral az arcán.

- Aha,és? - néztem felé érdeklődve.

- És? - kíaltott fel hitetlenkedve. - Tudod jól kicsim, hogy én nem itelek el senkit. - emlékeztet. - De higy nekem. Az a srác egy ördög fajzat.

Eszembe jutnak a mérgesen ízzó szemei. A hangja,majd az,hogy két nappal ezelőtt, éjjelek éjjelén,négy kéz lább törlöm fel a hányását a szőnyegről. Mégsem értek egyett a szavaival. Mert biztos vagyok benne,hogy csak a napló míatt bánt velem olyan gorombán. Ő ezt viszont nem tudja,és jobb ha ez ígyis marad.