ÁTTÖRÖK

5.Fejezet

Gianna

Nem ezt vártam. Egyáltalán nem ezt vártam. Azt hogy gúnyt űzzenek belőlem,és nevessenek rajtam. Azt hogy mindenki szónélkűl nézzé,ahogyan az a srác mosolyogva szét szórja a holmimat. De ha ezt nem lett volna elég,még szószerint ketté is kellet tőrnie. Mert csak úgy neki dobott a sulis szekrénynek,mintha én nemis Nőből lennénk. Mintha én nem is egy lennénk az emberek közűl,csak egy rongy,amit dobálni kell. És ott van ő. Főleg ő. Azt hittem hogy míattam kezd el verekedni a srcáccal,akit Chrisnek hívnak. De tévednem kellet. Mert Nolan Braxton úgy érezte,egy utolsót még valakinek muszály belém rúgnia,és tönkre tennie az első napom. Hát ő lett az. Őszintén a tudatomra adta,hogy csak egy semmirekkellő vagyok. Azaz,az ő szemében csak egy senki. Habár,nem is értem mire számítottam. Hiszen,azt is semmibe vette,hogy a bokám míatta sérűlt meg. És még csak nem is kért bocsánatot. Pedig azt hittem,hogy mindvégig a napló míatt bánt velem cseledként. Az gondoltam,hogy talán ha bocsánatot kérek,nem fog rám többé neheztelni. Hisz,könyőrgöm,az csak egy napló. De aztán rá kellet jönnöm,hogy ő valóban ilyen,és búcsút inthetek a barátkozási gondolatnak. De mostanra már,még csak látni sem akarom,nem hogy barátkozni. A gondalataim közűl,a pultos lány zökkent ki. - Köszönöm - elveszem a jeges kávét,és miután fizetek,egy üres helyett keresek a Starbucksban. Valójában még csak reggel fél nyolc van,de a vendégek már ígyis elegen vannak. Az iskola táskámat le veszem a vállamról,és le rakom magam mellé a székre. Az ablak mellet foglaltam helyett,így épp kilátásom van Kalifornia forgalmára. És milyen furcsa,de London szöges ellentéte Kaliforniának. November vége felé járunk,ám sehol egy félemetes felhő,hó,és persze esső. Folyton gyönyörűen süt a nap,meleg van,az ember pedig ebbe teljesen bele tud szeretni. Igaz,hiányzik London,de hogy őszinte legyek,valamelyest itt sokkal jobban érzem magam. Kivéve az iskolában,és az ott tanuló diákokkal. De ki nem hagynám őt,akit most éppen meg pillantok az üvegen keresztűl,ahogyan a bejárat felé tart. Szokásosan csak a fekete fekete farmerját viseli,és a fehér egyszerű pólóját. A haja most is a hóra emlékeztet,mint az álmaimban. Fogaimmal rágcsálni kezdem a szívószál végét,mikor bele túr a hajába,mielőtt belökné maga előt az ajtót.

- Csak nem őt nézted - a hangra félre nyelem az istenein finom kávét,mire ő gyengéden ütlegelni kezdi a hátam. - Hú, lassan csajszi. - köhögve fel nézek a szőke hajú lányra,és a homlokom ráncolam.

- Ismerlek? - kérdezem értetlenűl. Kezem a torkomra kúszik,és nyelek egy nagyot,hátha abba marad a fuldoklás.

- Évfolyam társak vagyunk. - válaszolja a lány,közben a hatalmas karika fülbevalójával játtszadozik.

- Á,értem - bólintok. - Mit is kérdeztél? - térek vissza az előbbire. A lány,akinek még a nevét sem tudom,le űl mellém,és csámcsogva felém fordúl.

- Azt kérdeztem,hogy őt nézted e - rágójával egy óriási labda alakot fúj. Értetlenűl meredek a lány arcára. Ajka mellet van egy bab,ami szépen ki emeli a telt ajkát,és a piszkos szőke haját.
- Braxton - Tudod,Anyud Nolan szüleinél dolgozik - világosít fel,mire meg lepődve pislogok.

- Ezt honnan tudod?

- Óh, itt a diákok között mindíg van valami pletyka. És képzeld,el árulom neked,hogy a lányok erre felé szerencsésnek tartanak. - elismerően bólint.

- Tessék?

- Jaj,ne játszd már az értetlent - forgataja meg fekete szemeit. - Nolan házában csövezel. Ez nem mindenkinek adatik meg - néz végig rajtam. - Na de, mondcsak. Miért bámultad őt ennyire feltűnően. - von kérdőre komor arccal. Szólásra nyitom a számat,és már készülnénk vele vitatkozni,hogy ez egyáltalán nem így van,ám valaki félbe szakít.