ÁTTÖRÖK

9.Fejezet

Gianna

Figyelem Nolant,miközben ő enyhén felágaskodik,hogy le emeljen a poc tetejéről valamit. A fekete pólója felcsúszik a derekáig,ezzel megvillantva a boxer alsóját,és a hófehér bőrét. Hogy létezik,hogy Kaliforniában él,és még csak le sem fogja őt a nap? Le akarom róla venni a szemem,mégsem tudom. De aztán,végre megtalája amit keresett,ezzel együtt pedig vége a látványnak is.

- Mi történt a lábaddal? - mellém sétál,és le térdel elém. Le nézek a kezében tartot nedves zsebkendőre,és ragtapaszra,majd meg lepődve pislogni kezdek.

- Mit művelsz? - kérdezem kitagúlt szemekkel. Nolan válaszra sem méltatva kivesz egy nedves zsebkendőt a kék kis csomagból,aztán fel néz rám,és megérinti a lábamat.

- Letisztítom - feleli egyszerűen. Óvatosan megemeli a lábamat,és lassú mozdulatokkal letőrli róla a vért.

Egy pontnál felszisszenek,mert enyhén csíp. De Nolan ezt észreveszi,én pedig meglepődök,amikor ráfúj picit. A lehelete hűvös,és a kellemetlen érzés egy pillanat alatt elmúlik.

Nolan fél kézzel a kezébe veszi a szőnyegen lévő ragtapasztot,a másikkal továbbra sem engedi el a lábam. A szája közé illeszti,és a fogai között lehúzza róla a fölösleges papírt. Én csak néma csöndben bámulom őt. Azt hogy miközben a bokámra ragasztja,kidugja a nyelvét,és végigszánt vele a kiszáradt ajkán. Azt,hogy lehajtott fejjel a homlokába hullanak a tincsei. És közben az jár a fejemben,hogy eddig még hogy nem vettem a szép vonásait.

- Kész - hallom meg a hangját. Meg rázom a fejem,mire Nolan furcsa pillantását kapom,aztán fel ál. Biztosan Őrűltnek képzel.

- Azt hittem senkise jöhet be a szobádba - csúsznak ki a szavak az ajkaim közt - Mármint,engem utálasz,ezért én duplán nem lehetnénk itt - mutatok kőrbe. Tekintetem végül a szoba ablakaira tapad,amiken keresztűl egy csepnyi fény sem juthat be,a lehúzott róllóknak hála. Eszmélet sötét van ebben a szobában.

- Honnan veszed hogy utállak?

- Miért,nem így lenne? - kérdezek vissza, ahogyan fel küszködöm magam a fotelról.

Nolan erre persze már nem válaszol,csak egy kérdéssel ál elő.

- Mit csináltál a lábaddal? - kezeit zsebre vágja,és közelebb lép egy lépést. De még ennek ellenére is tisztes távolságban vagyunk.

- Borotva. Meg vágtam magam vele - adom meg a választ. Miért kérdezget? Egyáltalán miért csinálta az előbbit?

- Most komoly? - ráncolja a homlokát - Ki képes magát borotvával így kigyilkolni? - látom rajta hogy próbálja vissza tartani a röhögését,így inkább fuldoklásba ereszti.

- Én - vonok vállat,egy szemforgatással - És nem gyílkoltam ki magam. Csak a sietségben... - akarnám befejezni a mondatot,de Nolan ajka megrándul,ám nem nevet ki. Csupán apró mosolyra húzódnak rózsaszín ajkai.

- Biztos úgy van ahogy mondod - szakít félbe.

- Neked ez valami betegség? - meredek rá értetlenűl. Hírtelen azt sem tudom ki áll előttem,és én ki előtt állok. Nolan,vagy egy másik Nolan?

- Mivan? - vonja fel a szemőldökét,és még közelebb jön. Kihúzza magát,és most már merőn le néz rám. Fel emelem a fejem hogy rá nézhessek,majd oldalra döntöm azt.

- Attól hogy tudod az egyik titkom,még nem kell kedvesnek tettetned magad hozzám. Nyugodtan utálj,és dobálóz a szavakkal. Nevezz semmirekellőnek,ordíts a fejemre,dobj medencébe. Csak,ezt ne - csóválom a fejem.