A Második Esély /BEFEJEZETT/

Eddie visszatér

Eddie Pov

Miközbe lebegtem nem éreztem semmit. A testem eggyé vált a térrel és csak voltam ott. Az időt nem tudtam se azt hogy mióta vagyok így. Éltem de mégsem. Mintha tudnád hogy lélegzel de közben félig halott vagy. Csak reménykedni tudtam hogy a vesztesekből valaki észre veszi hogy eltűntem. A szemeim előtt fehér fényt láttam. Az egykori sötétség világosságá alakult át. Szín foszlányok kezdetek látszani úgy mint amikor a festész a vászonra viszi fel a temperát. Az egykori festéknyomatokból egy kép állt össze.

Richiet láttam ahogy a fürdőkádban ül. A szívem ami már alapból is szerintem rég abba hagyta a működését kihagyott egy ütemet. A karján apró vércseppek kezdek megjelenni ahogy az éles borotvát végig húzta a hófehér bőrén.
S mint a télen ragyogó hóba meglátszik akár egy más fajta szín itt is tökéletesen kilehetett látni. A fájdalomtól felsikoltott majd összeesett. Ha tudtam volna segíteni neki most odarohantam volna hozzá és átölelném. De nem mozdultam. A testem eggyé vált a levegővel. Súlytalan voltam. A lábaim használhatatlanok. Kezeimmel nyújtózkodtam érte hogy hátha kijövök ebből az állapotból de ahogy egyre közelebb kerültem ő annál inkább távolodott. Végül feladtam és néztem ahogy haldoklik. Ordítottam de valószínűleg csak magamnak. Mintha egy tükörrel beszélnék. Amitől minden visszaverődik. Magammal kiabáltam. Hiszen ő nem lát és nem is hall. Reménykedtem benne hogy azért amit súgok érteni fogja.

-Richie-kezdtem bele elcsuklott hangon-ha érted amit mondok kérlek hallgass végig. Nem tudom miért teszed ezt magaddal de csak azt akarom hogy ne érezd rosszul magad. Szeretném hogy-hogy boldog legyél-itt elkezdetem érezni az arcomon a sós könnycseppeket-emlékszel mit kérdeztél tőlem mikor fiatalok voltunk? Félve de rákérdeztél hogy lennék-e a legjobb barátod. És én igent mondtam. Az volt életem egyik legjobb döntése. Richie nekem igenis fontos vagy. Bár néha idegesítő vagy én-én-elakadtam. Nem mertem kimondani. Még nem.-meghalnék nélküled. Hiányoznának a poénjaid. A hülye arcod. Minden. Mert én szeretlek Richie. Te miattad vagyok az aki. Meggyőztél egy hipohondrikus kisgyereket hogy ne foglalkozzon az anyával és költözzön el. Csodálatos vagy Richie Toizer. Emiatt nem vagyok átlagos. Mert én szeretlek Richie. De már rég nem csak barátként.-fejeztem be. Az arcomat már eláztatták a könnycseppek majd minden világosodott.

Éreztem a karjaimat és lábaimat. Tudtam lélegezni. De ami a legfontosabb. Richie megcsókolt. A való életben. Mikor elhúzódott rám nézett majd a szeme csillogott az örömtől. Mielőtt megszólalhatott volna visszahúztam. A gyomromból pillangók robaját éreztem kitőrni. A lelkemben tűzijáték gyújt. A viszonzatlanak tűnt szerelem viszonzottá vált. Szemüvege bár nyomta az arcomat nem zavart. Mert végre megcsókolt. Igaziból. Ajkai az enyémhez képest szárazok voltak de nem zavart. Mintha a mennyben éreztem volna magam. Végül levegőhiányában elváltunk és fejemet a vállába temettem.

-Azt hittem már elveszítelek.-suttogta halkan. Úgy beszélt hogy ne hallja senki. Mert ez csak nekem szólt.

-Én meg azt hogy meghalok-kuncogtam. Nem volt semmi vicces ebbe ez csak egy gesztus volt. A tökéletesnek tűnő pillanatot oldalról egy boldog felkiáltás zavarta meg.

Odafordultam majd egy számomra ismeretlen de mégis ismerős arc fogadott. Barna haja hasonlított az enyémre, magassága elég alacsony volt és a hasán volt egy seb ami elkezdett begyógyulni. Csak akkor jöttem rá ki ő mikor az idősebb Richie felkiáltott.

-Eds!-mondta boldogan majd megcsókolta.

Ott voltam felnőtt ként. Én is túléltem. Megváltoztattam a sorsomat vagyis inkább Richie de mindegy ugyanis ugyanúgy a szemüveges karjaiban kötöttem ki. És ez volt ami számított. Lehetek akárhol ha ő ott van velem minden jobb lesz. Az illata, az ölelése, a halk suttogása, a repedt ajkai egyszóval Richie. Mert lehet az életen utolsó perceit élem meg, vele még az is tűrhető. Mikor ők is megszakították a csókot homlokukat egymásnak döntötték majd Richie felsegített engem és ide sétáltak.

-Akkor a vesztesek újra eggyütt vannak.-jelentette ki boldogan Bill.

-Igen eggyütt.-mondtam és mindenki értette mire gondolok.

Ezt a meghitt pillanatot egy ördögi kacaj szakította félbe. Oldalra néztünk és ott volt minden rémálmunk okozója. Aki miatt nem lehetett rendes gyerekkorunk. Az akitől menekültünk. Ott volt AZ. Csak máshogy nézett ki. Hosszú pókszerű karjai voltak.

-De jó újra látni titeket. Oh hát Richie most sikerült megmenteni a kis szerelmedet? Milyen romantikus!

-Ohm srácok én nem így emlékszem a bohócra.-jelentette ki remegve Bill.

-Persze mert ez már a prémium változat.- mondta a felnőtt Richie miközben félvállal átkarolta Eddiet.

-Már egyszer legyőztünk úgyhogy most is sikerülni fog!-kiabált Mike.

-Lehet de akkor elveszítettétek Eddiet- mondta egy ördögi kacaj kíséretében.

Richie Pov:

Megállt a levegő hirtelen. Mert sajnos igaz volt. Lehet legyőzték de mégsem nyertek hiszen elvesztettek benne egy embert. Vagyis nem csak egyet hanem kettőt de Stanley magával tette. A bohóc mosolya egyre nagyobbra és gonoszabbra váltott majd rájöttem miért. Érzi a félelmünket. De valószínűleg a felnőtt énem is rájött erre ugyanis megszólalt.

-Én sose a bohócoktól féltem-kezdett bele-Az igazi félelmem az volt hogy elveszítelek Eddie.- vallotta be. Erre a bohóc picikét összement majd mindenki elkezdte bevallani a valódi okot amitől parázott.

Pennywise akitől annyira tartottunk már ott volt előttünk. És már mi gyerekek maradtunk. Végül Eddie kezdett bele.

-Nem a betegségektől irtózok hanem saját magamtól. Félek önmagam lenni.-mondta majd megint csökkent a mérete. Ezután úgyéreztem túl kell esnem ezen nekem is.

-Én attól féltem a legjobban hogy nem szeretsz viszont Eddie. Mármint annyival vannak nálam jobbak miért pont én?- mondtam és ránéztem arra a fiúra akinek szólt.

-Richie nálad jobbat nem is kívánhatnék.- jött oda hozzám az oldalamat átkarolva.

Most szembe voltunk azzal a lénnyel ami terrorizált és tényleg készen álltunk megölni. A felnőttek már egyszer véghez vitték ezt és most mi fogjuk végre hajtani. Láttuk hogy a szíve helyét takargatja ezzel elárulva magát. Óvatosan közelebb nyúltunk majd kivettük. Éreztük a dobogását ami hevesen vert és össenyomtuk majd a bohóc sárga szemeiből kimúlt az élet. De ahogy ez megtörtént a hely elkezdett omladozni mi pedig elkezdtünk futni a felnőttek után akik már tudták a kiutat. Ám mikor kiértünk a testük elkezdett világítani majd elhalványúlni. Az elmúlás, ők is visszatérnek az életükbe. Ott állva a lebomlott ház előtt mindenki egyetértett egy nézéssel hogy elég volt.

Nem kellett megesküdni újra ugyanis a seb elmúlt. A múlt fájdalmai,sérelmei elmúltak. Mintha nem is léteztek volna.