Miért is?

24/1.rész

-Aby, én vagyok... - hallottam egy ismerős hangot. Nem akartam elhinni, hogy itt van, ráadásul pont ma.
-Gyere - válaszoltam. Daniel kérdőn nézett rám, mire csak legyintettem. Kopogtak ezért kinyitottam az ajtót.
-Szia Aby... - köszönt.
-Szia anya. Hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
-Szakítottunk. - mondta és elkezdett zokogni. Szóval szakítottak Marcoval.
-Úgy sajnálom anya. Mindent sajnálok! - itt már én is sírtam.
-Én is!
-El kell mondanom valamit...vagy inkább sok mindent. - kezdtem.
-Nekem is. Kezd te.
-Oké, de előbb ülj le. - kezdtem. - Először is kezdem a kevésbé sokkólóval. Felvettem a kapcsolatot apával. - anya erre csak egyszerűen bólintott. Ezen kicsit meglepődtem. - A másik dolog az sokkal sokkolóbb úgy, hogy inkább hozok vizet is. - elszaladtam egy pohár vízért és visszajöttem. - Az van, hogy nem tudom hol kezdjem... Akkor inkább csak kimondom. Terhes vagyok! - anya lefagyott, köpni-nyelni nem tudott.
-Hány hetes? - csak ennyi jött ki a száján.
-Igazából a helyes kérdés az lenne, hogy hány hetesek. Amúgy három. - anya mostmár semmit nem értett. - Ikreink lesznek!
-Mi?! - mondta kicsit hangosan, de mégis sokkos állapotba.
-Anya szeretném ha tudnád, hogy boldogok vagyunk, van elég pénz is és nem hagyom ott a sulit! - szögeztem le.
-Annyira boldog vagyok, hogy kisbabád, illetve babáitok lesznek. - sírta el magát ő is és én is.
-És a kistesó, hogy van? - kérdeztem.
-Tizenkettő hetes, egészséges és kislány. - jelentette be anya.
-Lesz egy húgom! - jelentettem be. - És anya leszek!
-Én apa leszek!
-Én pedig anya és nagymama is! - és kész, elszabadult a pokol. Miután kiörültük magunkat meg akartam ágyazni anyának, de Daniel nem engedte, mivel terhes vagyok és kockázatos időszakban vagyunk. Magyarul csak feküdjek otthon és ne csináljak semmit. Menni fog...