Miért is?

27.rész

Már kilenc óra és Daniel hét óta sehol sincs. Aztán elfordítottam a fejem és... Ez nem lehet. Egy lánnyak csókolózott éppen egy eldugott sarokban. Ez nem az a fajta puszi csók volt. Hanem olyan amiket nekem ad mindig. Daniel észrevett és elkezdett felém jönni. Én elkezdtem futni. Kifutottam a házból az utcára.

-Aby, várj, megmagyarázom! - kiabálta Daniel aztán elkapta a karom.

-Mégis mit?! Láttam amit láttam!! - kiabáltam vele.

-Nem lathattál semmit! - jött a tipikus sablomszöveggel.

-Persze, mivel ha igaz lenne nem egy sablonszöveggel jönnél!!

-Aby, tudod, hogy bízhatsz bennem! Ő...

-Bízni?! - kérdeztem egyre indulatosabban.

-Soha nem fogsz hinni nekem? - kérdezte.

-MIÉRT IS?! Hogy újra csalódjak miattad?! Hogy újra összetörjön a szívem miattad?! Hogy újra abban a hitben éljek, szeretsz?! - kérdeztem már sírva.

-Aby... - szólt utánam Daniel. De már nem fordultam vissza, csak mendtem a sötétben valamerre. Nem tudom, hogy tudnék Daniel nélkül élni. Nem is akarom tudni. Egyszer csak összeestem. Szirénákat hallottam és hangokat.  Egy fehér szobában keltem fel.

-Ó, Abigel, végre felkelt. - mondta a nőver. Bemutatkozott és hívott egy orvost.

-Jó napot Abigel.

-Jó napot. Megkérdezhetem mi történt? - kérdeztem.

-Persze. Az utcán elájult. A barátja hívta ki a mentőket. Egy hetet feküdt kómában és sajnos elvetélt. - amint kimondta én nem akartam elhinni.

-Mondja, hogy ez csak egy álom! Ez nem lehet a valóság...

-Nagyon sajnálom. Ha akarja behívom a barátját.

-Nem. És mondja meg neki, hogy soha többé ne keressen. - mondtam malyd visszaaludtam. Olyan éjfél körül lehetett amikor felkeltem. Ez nem lehet a valóság. Valahogy fel kell ébrednem. - gondoltam. Meg pillantottam az ablakot. Odamendtem és kinéztem. Magasan voltam. Az ötödik emeleten. Ha leugrok felkelek ebből a rémálomból. - gondoltam és leugrottam...