Miért is?

18.rész

-Ez az amire gondolok? - kérdeztem lesokkolva.
-Igen... - motyogta anya.
-Annyira boldog vagyok! - borultam anya nyakába és elsírtam magam.
-Hé, mi a baj? - fürkészett anya.
-Olyan boldog vagyok! Nagyon örülök! - ketdem, de megakadtam - neki mondtad már? - kérdeztem.
-Ma szeretném. És készüljetek el Daniellel. - szólt rám.
-Miért? - kérdeztem értetlenül.
-Mert ma szeretném bemutatni, de már mondtam tegnap is. - kezdte, de megakadt a tekintete a megfeszült karomon. - Mi történt?
-Mikor? Kivel? - ketdem össze vissza beszélni.
-Na jó, szerintem üljünk le egy kicsit beszélgetni. - mondta és leültetett a kanapéra. Beszélgettünk egy kicsit mindenféléről. A jelen életünkről és a jövőröl. A kapcsolatomról Daniellel és anya kapcsolatáról Marcoval. Arra kaptuk fel a fejünket, hogy Daniel ott áll mellettünk.
-Nem akarok zavarni, de tudtommal Marco, egy óra múlva jön. - anyával kétségbeesetten néztünk össze, majd egyszerre kezdtünk rohanni a szobák fele. Egy óra múlva csengettek és mivel anyával nem voltunk készen Daniel nyitotta ki az ajtót. Hallottam ahogy váltanak pár szót, de nem egészen értettem miről is beszélnek. Gondolom bemutatkoztak egymásnak és Daniel elmondta, hogy a barátom. Még mindig annyira furcsa ezt kimondani. A barátom. Ha valakinek be kell mutatnom nem azt mondom, hogy szia ő itt egy barátom Daniel. Hanem azt mondom szia ő itt a barátom Daniel. Annyira szeretem. Ő a jelenem és ha minden úgy alakul akkor a jövőm is. Végre elkészültem és kimentem. Egy sima farmerben és Daniel pólójában.
-Marco, ő itt a lányom Aby. - mutatott rám anya - Aby, ő itt Marco a barátom. - mutatott anya a mellette álló sötét barna hajú és zölt szemű harmincöt körüli férfira.
-Nagyon örülök a találkozásnak. Édesanyád nagyon sokat mesélt rólad. - mondta Marco.
-Én is nagyon örülök. - mosolyogtam kedvesen.
-Szerintem üljünk le ebédelni. - javasolta anya.
-Jó, de még beszélnem kell Daniellel. - momdtam és aprót biccentve anya felé betoltam a barátom a szobába.
-Ez meg mi volt? - nézett rám kérdőn.
-Psszt! - csitítottam.
-De... - kezde volta, de megcsókoltam, hogy elhallgasson végre. Erre ő visszacsókolt. Arra eszméltem fel, hogy az ágyon fekszünk és valaki kopog. Gyorsan összekaptam magam, de mielőtt kinyitottam volna az ajtót Daniel magához húzva adott egy újabb csókot. Mikor kinyitottam anya sietett be a szobámba és kitolta Danielt.
-Na elmontad? - kérdeztem izgatottan.
-Igen, fogadtunk is, hogy fiú lesz vagy lány.
-Annyira örülök anya annak, hogy terhes vagy! Jön a kistesóm! - ugrándoztam. - Amúgy hány hetes? - kérdeztem.
-Még nem tudom. Valószínűleg nyolc. Szóval egy hónap múlva megyek ultrahangra. - válaszolt.
-De miért csak egy hónap múlva?
-Tizenkettő hetes ultrahang. - válaszolt.
-Jaa, akkor értem.
-Eljössz velem? - kérdezte.
-Megpróbálok elszabadulni az egyetemről. - mondtam reménykedve.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek és örökké te leszel az első gyerekem - kezde volna, de nem hagytam, hogy befejezze.
-Anya, mindig ez volt az álmom. Egy kistesó. És szerintem fiú lesz. - tettem hozzá mellékesen.
-Szerimtem is. - monda. - Na menjünk vissza. - javasolta anya. És visszamentünk...