Kőbe írt história

2. Gellert Grindelwald

- Ááá! - Sikítva ülök fel egy ágyban. Várjunk... Felülök? De... Elütött egy autó. Pislogok magam elé, mikor felfogom hogy az ágy amin ülök teljesen ismeretlen. A kezeim, mintha kisebbek lennének, mint kellene nekik. Azonnal kitakarózok és felállok. - Miért vagyok ilyen kicsi? Hol vagyok egyáltalán? - Kérdezem a fejem fogva.

- Gellert! Gellert! Kelj fel, reggeli! Ne hagyd, hogy a mamád egyedül reggelizzen!

- Megyek már nagyi, csak felöltözöm! - Kiáltom, de azonnal a szám elé kapom a kezem. - Mi a fene folyik itt? - Kérdezem magamtól olyan halkan, hogy biztos ne hallja meg senki. Végül megrázom a fejem és nem is gondolkodva lépek oda egy szekrényhez, amit ki is nyitok. - Mintha már ezerszer csináltam volna ezt. - Motyogom, mikor is meglátom magam a tükörben. - A kurva életbe! - Csúszik ki a számon, ahogy tágra nyílt szemekkel nézem magam.

- Miért nézek ki úgy, mint elsőben? - Kérdezem, majd közelebb hajolok a tükröződő felülethez. - Csak a szemem nem stimmel. - Nyúlok a jobb szememhez, ami mintha a másik kékkel ellentétben vöröses lenne. - Mindig ilyen volt. - Csúszik ki a számon, mire a fejemhez kapok. - Nem. - Mondom halkan. - De. - Ellenkezek saját magammal és szúró fájdalmat érzek a homlokomnál, akkorát, ami arra késztet, hogy leüljek a földre. Még sose fájt így a fejem. Miért fáj ennyire? Valaki állítsa meg, nem akarom, hogy fájjon. Könyörgöm, valaki mentsen meg.

- Gellert? - Érzek meg egy kezek a vállamon, mire lassan kinyitom az összeszorított szemeim. Egy aggódó nénivel találom magam szemben.

- Mami! - Nyögöm ki, ahogy gondolkodás nélkül megölelem. - Állítsd meg kérlek, nagyon fáj! - Szipogom.

- Oh, kicsim, hát ilyen hamar. - Suttogja, ahogy megsimogatja a fejem. - Legyél még egy kicsit erős, el fog múlni. Ígérem. - Folytatja megnyugtató hangon, én meg biccentek egyet és megint összeszorítom a szememet és szorosan belekapaszkodva várom, hogy mikor lesz már vége ennek a pokoli fájdalomnak. Ez rosszabb, mint amikor keresztül ment rajtam az autó, ez borzalmas. Csendben szenvedek, de a nő nem enged el. Mikor hirtelen elmúlik a fájdalom. Kinyitom a szemem, de nem látom a nőt, csak sötétséget, velem szemben pedig egy olyan embert, aki pont úgy néz ki, mint az előbb én a tükörben. A szemei ki vannak sírva, de mosolyog rám.

- Szia! Az én nevem Gellert Grindelwald, és a tiéd? - Kérdezi ahogy lassan elém sétál, így le kell rá néznem.

- Gilbert Grinwald! - Mondom nagyot nyelve. - Hogy kerültél te ide, miért nézel ki úgy, mint én, hol vagyok? - Kérdezem most én, mire ő szomorkásan néz rám.

- Én eddig is itt voltam, te kerültél ide. Nem én nézek ki úgy, mint te, hanem te nézel ki úgy, mint én. - Mondja komolyan. - A fejemben vagy. - Fejezi be. - Nem tudom hogy kerültél ide. Azt viszont tudom, hogy neked kell átvenned a helyem. - Suttogja, ahogy lehajtja a fejét. - Kérlek, vigyázz a nagyimra, Gilbert. - Néz fel rám.

- Vigyázom rá. - Nyögöm ki végül, mert még mindig nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. - Kérlek, csak azt mondd meg, hogy hol vagyok? - Könyörgöm, mire megölel.

- Biztonságban. - Jön a halk válasz, mire megint teljes sötétség lesz, majd színáradat vesz körbe. Még sose láttam ilyet. Mintha egy filmben lennék.

- Ez? A gyerek élete? - Kérdezem, de már tudom is a válaszomat, igen ez az. Látom, ahogy lassan felnő, ahogy mágiát használ életében először, ahogy néha felcsillannak a szemei, majd látok egy nőt, aki majdnem ugyanúgy néz ki, mint Nymphan. Majd megint sötétséget és hirtelen újra a szobában vagyok a nő karjaiban. - Nagyi. - Suttogom, ahogy jobban hozzá bújok. - Nem akartam elveszni. - Sóhajtok egyet.

- Nem vesztél el teljesen kincsem. - Nyugtatgat. - Csak sokkal többet tudsz, mint korábban. - Magyarázza, amivel meglepő módon sikerül megnyugtatnia. Így elengedem és megtörlöm az arcomat.

- Nem tudom ki vagyok, nem tudom hol vagyok és hogy kerültem ide. - Vallom be. - Félek. - Fordítom el a fejem, mire a mamám megint megölel.

- Mondj ki mindent ami az eszedbe jut, hátha az segít. - Ajánlja, én meg biccentek egyet.

- Meghaltam, aztán felkeltem. Aztán megláttam magam gyerekként és fájt a fejem. Sötét lett és megjelent egy gyerek. Azt mondta ő Gellert Grindelwald, de nem lehetett ő, Grindelwald nem létezik, csak egy mese. - Motyogom. - De ha egy mese, miért érzem úgy, hogy ez az én nevem? De az én nevem Gilbert, vagy mégsem? Tegnap még tizennyolc éves voltam, ma már csak tíz. Tegnap még csak álmodtam a mágiáról, most meg, mintha természetes lenne, hogy van. Mami, mi történt velem? - Kérdezem a karjába kapaszkodva.

- Kaptál egy új esélyt, azt hiszem kincsem. - Simogatja meg a hátam. - Most még minden zavaros lehet pont ezért. A kisfiú, akivel találkoztál, az én unokám és akármennyire is hiszed azt, hogy mese, ő igen is létezik és te most a testében vagy. Az emlékei éppen összekeverednek a tieiddel. - Magyarázza.

- Nem vagy rám mérges miatta? - Kérdezem felnézve rá, ő meg nevetni kezd, majd egy puszit ad a homlokomra.

- Történjen bármi, mindig az unokám leszel és mindig szeretni foglak. Van egy olyan érzésem, hogy te Gilbert és az én kis Gellertem egy és ugyanaz a személy vagytok. - Magyarázza, én meg pislogok rá.

- De hogyan? - Húzom össze a szemöldököm.

- Nem csak egy világ létezik. Bár a legtöbben nem tudnak a többiről. Egy másik világban egy teljesen más korban élhetsz teljesen más életet. Azt sajnos nem tudom megmondani, hogyan kerültél ide, de abban segíthetek, hogy itt olyan életed legyen, amit megéri élni. - Mosolyog rám, nekem meg könnyek gyűlnek a szemembe.

- Köszönöm. - Suttogom hálás tekintettel.

- Semmiség kincsem. - Borzolja össze a hajam. - Jól sejtem, hogy jól esne egy  nagy adag zabkása fahéjas cukorral? - Erre kitágulnak a szemeim.

- Honnan? - Kérdezem, de nem tudom befejezni, nem akarom elhinni, hogy tudja, hogyan szeretem a zabkását.

- Látod, van ami a világok között se változik. - Kuncogja, ahogy elenged és feláll. - Öltözz szépen fel és gyere le, addigra készen leszek. Megtalálod a konyhát? - Kérdezi, miközben kisimítja a ruháját. Én csak biccentek egyet, pedig annyira nem vagyok benne biztos, hogy megtalálom, de majdcsak leállnak a kavargó gondolataim. - Akkor lenn várlak. - Hagy magamra a szobában.

Így egyedül van esélyem kicsit rendet rakni a fejemben. Elég nehéz összeegyeztetni, hogy mi történt velem Gilbertként és mi történt velem Gellertként, a kettő, mintha nem akarna elválni egymástól, de kezd elmúlni a szédülésem. Miután pedig felöltözöm végre eljut az agyamig egy olyan felfedezés, amit eddig a sokktól nem tudtam felfogni.

- Gellert Grindelwald? - Tágulnak ki a szemeim. - Van mágia. Én meg Gellert Grindelwald vagyok! - Itt boldogan felsikkantok. - Bekerültem a Harry Potterbe! - Lelkesedek, majd vigyorogva rohanok le a konyhába és még csak el se tévedek.

- Ahogy látom kitisztultak a dolgok. - Kuncogja a nagyi.

- De még mennyire, hogy kitisztultak. - Válaszolok. - Baj lenne, ha újra meg kellene tanítanod arra, amit eddig tanítottál? - Kérdezem a nyakam vakarva, mire egy boldog nevetést kapok válaszul.

- Dehogy baj! Most viszont ideje reggelizni. Úgyhogy tessék leülni és az egészet megenni! - Rázza meg az ujját az orrom előtt, én meg kuncogva látok neki a reggelimnek, ebben az új világban. A Harry Potter világában.