Kőbe írt história

10. Lepereg az időm

Nagyot sóhajtva lépek be a Berlini varázsló főútra. Már kezd lemenni a nap, tudom mit kellene csinálnom, hogy lopnom kellene, de túlságosan tisztelem a férfit ahhoz, hogy lopjak tőle. Viszont ha nem akarom ezt megtenni, akkor ki kell találnom valami más megoldást, hogy megszerezzem a bodzapálcát, de vajon mit csináljak. Még akkor se jutottam előrébb ebben az ügyben, mikor belépek a kis boltba, ahol mint legutóbb azonnal megjelenik az öreg úr.

- Jó estét ifjú Grindelwald. - Néz rám mosolyogva, én viszont csak gyengén viszonozom a gesztust. - Miben segíthetek önnek? - Kérdezi, én pedig megvakarom a nyakam.

- Szükségem lenne egy bizonyos pálcára. - Mondom lassan és kimérten.

- Milyen pálcára gondolt? - Válik szúróssá a tekintete, amit nem birok sokáig nézni, így el is fordítom a tekintetem.

- A... - Mély levegőt veszek, mielőtt kimondom a következő szót. - Bodzapálcára. - Hosszú másodpercekig teljes csend van a boltban.

- Ugye tudja, hogy ahhoz, hogy azt a pálcát megkapja le kell engem fegyvereznie? - A kérdés meglepetésként ér, mármint nem maga a tény, hanem az, hogy a férfi hangján nem hallatszik, hogy baja lenne a ténnyel, hogy el kell vesztenie a pálcát.

- Igen, tisztában vagyok vele. - Biccentek egyet.

- Akkor rajta fiatal úr! - Mondja hirtelen elmosolyodva, ahogy előveszi a pálcát és a kezébe fogja.

- Lehetne egy furcsa kérésem? - Kérdezem, ő pedig kíváncsian néz vissza rám.

- Mi lenne az? - Hallom a hangjában az őszinte érdeklődést, így bele is kezdek a válaszba.

- Szeretném, ha úgy tűnne, mintha ellopnám. - Hangom komoly, hogy értse nem viccelek vele.

- Miért lenne az jó? - Tudakolja az egyik szemöldökét felhúzva.

- Hogy ne keressék magán. - Válaszolok, természetesen kihagyva az igazi okot, nem kell, hogy a kelleténél többen tudják, hogy tisztában vagyok a jövővel.

- Miért keresnék rajtam? - Látom az értetlenséget a férfi szemeiben.

- Kirúgtak a Drumstrangból. - Mondok ennyit ezzel elérve, hogy a férfi megértően biccentsen egyet. Ezek után, eljött az idő, hogy megszerezzem a pálcát. Igyekeztem mindent pontosan úgy csinálni, ahogy a filmekben volt, nehogy véletlen megváltoztassak valamit a jövőn. Azt nem lehet, nem változhat semmi. El kell jönnie egy nyugodtabb, biztonságosabb varázslóvilágnak, de ahhoz kellek én és kell Voldemort is, mindennek úgy kell lennie, ahogy volt.

Pár óra múlva már a bodzapálcával a kezemben térek vissza Errolhoz a kis házba, ahol annyi évet töltöttem. Ekkor kezdődött csak a fejfájás a számomra. Elkezdeni kitalálni, hogy most mégis mi a fenét kezdjek magammal. Pár hétig még Németországban maradtam és csak járkáltam ide-oda, hátha valami az eszembe jut, de mégis hogy tudnék gondolkodni, ha folyton Albus jár az eszemben. Végül úgy döntök az lesz a legjobb, ha kiírom magamból a gondjaimat. Ezért ülök le végül az asztalomhoz és kezdek bele egy levél írásába.

Kedves Albus!

Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt időszak neked is olyan, ha nem sokkal nehezebb lehetett, mint nekem. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak, hogy nem maradtam melletted. Hidd el, ha lett volna rá esélyem, ha nem kellett volna megtennem, amit meg kellett, még mindig melletted lennék. Akkor is, ha az öcséd nem örülne annyira a jelenlétemnek, együtt túl tudnánk élni ezt az egészet. Nem tagadom hiányzol, tudom gyerekes, de minden este a szerződésünket szorongatva alszom el. Kérlek higgy nekem, amikor azt mondom, hogy legszívesebben veled lennék, de a sors mást szánt nekem.

Bocsáss meg, hogy összetörtem a szíved, hogy miattam meghalt a húgod, hogy tönkretettem a kapcsolatod az öcséddel, hogy egyáltalán szóba álltam veled. Mennyi fájdalomtól megkíméltem volna mind a kettőnket, ha nem teszem, de nem volt választásom. A nagyobb jó érdekében tettem, mindent ennek az érdekében fogok tenni.

Félek, Albus, félek, mert egyedül maradtam, félek a következő századtól, félek, hogy minden amit ismerünk darabokra hullik velem együtt. Bízom benne, hogy még látjuk egymást és lehet, hogy te gyűlölni fogsz, vagy meg fogsz vetni, de szeretném, ha tudnád, hogy aznap, mikor nem hagytam, hogy megcsókolj, azt azért tettem, mert tudtam, hogy el kell hagyjalak, ahogy azt is, hogy ha hagyom, hogy megtedd nem leszek rá képes.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném, ha tudnád, hogy akármi is lesz, akármilyen messzire visz minket a sors egymástól, akármit teszünk. Én mindig és minden helyzetben szeretni foglak.

Csókol:

Gellert G.

Szomorúan kuncogok, mikor megint végig olvasom a levelet, majd egyszerűen összegyűröm a papírt és belehajítom a kukába. Tudom, hogy nem küldhetem el a levelet, de segített, hogy kiírtam magamból a gondjaim.

A levél írás több dologban segített, mint hittem. Ahogy teltek a hónapok, majd az évek folyamatosan írtam a barátomnak, bár a levelek mindig a kukában kötöttek ki, de így legalább ki tudtam magamból adni az aggodalmaim. A terveim, hogy milyen emberekkel találkoztam, milyen nézetek mellett döntöttem. Sőt még a látomásaimat is le tudtam neki írni, mint mikor láttam előbb az első, majd a második világháborút és napokig a legkisebb zajtól is összerezzentem, mintha minden bántani akart volna. Ilyen alkalmakkor nagyon jól esett, hogy kiírhatom magamból a gondjaim.

Helló Albus,

Hogy vagy mostanában? Remélem a diákok nem mennek az agyadra. Ugye gondolsz néha rám? Nekem folyton az eszemben vagy, biztos jóképű férfi vagy már. Oh, mennyire szeretnék veled találkozni, de most nem ezért vagyok itt. Az életem nagy válaszponthoz érkezett. Tegnap este magamat láttam a látomásomban, bebörtönözve és tehetetlenül. Eljött ez az idő is. Elhagyom Európát, az új világba kell mennem, rengeteg esély van ott. Te is tudod, ahogy én, hogy meg kell védenünk a világunkat, meg kell mentenünk az embereket. Borzalmas dolgok következnek, amikről már írtam neked. Nem kérek mást az istennőtől, csak hogy engedje, hogy valamennyit megmentsek az emberek közül. Tarts ki te is Albus, nehéz idők állnak előttünk. Amerikában találkozunk.

Örökre a tiéd,

Gellert G.

Egy újabb levél a szemeteskukába, egy újabb magamból kiadott aggodalom. Ezután már össze tudom szedni a dolgaim és megkeresni az én ügyetlen madaram, akinek az utazó bőröndömben kialakítottam egy helyet, majd végül elindulni Amerikába. A hajóút elfog tartani egy ideig, de majdcsak nem leszek tengeri beteg. Ilyen hosszú ideig még életemben nem voltam hajón.

Albus POV

Egy újabb dolgozatot javítok éppen, az idei elsősök kifejezetten tehetségesnek ígérkeznek. Ez pedig boldogsággal tölt el. Már éppen ráírnám az osztályzatot a lapra, mikor hatalmas koppanás hallatszik az ablakom felől. Mikor odafordulok meglátok egy mozdulatlan baglyot.

- Te jó Merlin! - Ugrok fel hirtelen és nyitom ki az ablakot. - Még él? - Kérdezem, ahogy a pálcám végével megnyomogatom a hasát. - Merlin mondd, hogy nem a becsukott ablakom ölt meg egy baglyot. - Nyelek egy nagyot. Mi van, ha a bagoly Göthetől jött, a fiú szívrohamot fog kapni, hogy a madara meghalt. Ekkor azonban a madár mocorogni kezd. - Hála a Mágia istennőjének! Megijesztettél kis jószág. - Simogatom meg az állat fejét. Mégis minden rendben van.