Minél közelebb értünk a nyár végéhez, én annál idegesebb lettem. Nem akarom, hogy vége legyen a nyárnak, miért kell, hogy vége legyen a nyárnak? Miért nem lehet, hogy örökké tartson, akkor nem kellene megbántanom nem kellene megtennem, amit meg fogok tenni. Végül addig húztam az időt, hogy Albus öccsének már majdnem vissza kellett mennie a Roxfortba, de tudtam, hogy ennek a hatalmas katasztrófának még az előtt meg kell történnie. Szerencsére már előre gondolkodtam, így reggel elküldtem Errolt, hogy menjen haza Németországba és várjon meg ott. Mindenem összepakoltam és zsebre is tettem és így mentem le reggelizni Bathilda nénihez.
- Ma már nem jövök haza Bathilda néni. - Mondom komolyan rá se nézve a nőre, akinek a kezéből kiesett a villa a szavaimra.
- Máris? - Kérdezi remegő hangon, én meg biccentek egyet. - Azért remélem nem bánod, ha néha írok neked. - Mondja és hallom a hangjában a visszafojtott érzéseket, végül pedig felnézek könnyes szemeibe.
- Nagyon jól esne. - Mosolyodom el, ő pedig feláll és megölelget.
- Hiányozni fogsz Gellert! - Mondja még. - Sok szerencsét és kitartást adjon neked az istennő. - Mondja komoly tekintettel.
- Te is hiányozni fogsz nekem Bathilda néni. Köszönöm, szükségem lesz rá. Rád pedig vigyázzon minden pillanatban. - Mondom el az elköszönésemet, majd egy puszit nyomok az arcára és kilépek a kis ház ajtaján, ami a nyárra otthonom lett. Mélyet lélegezve nézek fel az égre és ökölbe szorítom a kezeim, ahogy átmegyek Albushoz, akivel a tengerpartra megyünk beszélgetni. A szívem a torkomban dobog. Már csak percek kérdése.
- Gellert! Mi a baj? Idegesnek tűnsz. - Fogja meg a vállam a mellettem ülő Albus, én meg összeszorítom a szemem.
"Legyél kemény Gellert Gilbert Grindelwald!" Biztatom magam, ahogy felállok mellőle.
- Semmi bajom Albus, csak kezd kicsit sok lenni ez a hely. - Mondom rá se nézve.
- Mi a baj a hellyel? - Kérdezi, én meg fújok egy nagyot és igyekszem olyan arcot vágni, mintha idegesítene, hogy nem érti a fiú, amit mondok.
- Csak vesztegetjük itt az időt Albus! Lépnünk kell! A változásoknak el kell indulniuk! Eldöntötted végre, hogy velem jössz-e? - Kérdezem és minden színészi képességem bevetem, hogy a tekintetembe mérget varázsoljak. Ami a barátom arcát elnézve kifejezetten jól sikerült. Albus úgy néz rám, mintha eddig nem is ismert volna, mintha egy idegen állna előtte és szinte látom, ahogy összetörik a szíve.
- Gellert ezt én nem dönthetem el ilyen gyorsan. Itt vannak a testvéreim, az én felelősségem, hogy velük minden rendben legyen. - Mondja elkeseredetten és ezzel én is teljesen egyet értek és meg is értem és ha tehetném itt maradnék vele és segítenék neki, de nem lehet, nem csinálhatom, amit akarok.
- Mégis milyen felelősséged van? El kellene dobnod az álmaid miattuk? Nem azt mondom, hogy hagyd őket itt, hanem, hogy gyere velem! - Mondom és hagyom, hogy a kétségbeesésemből egy kevés meglátsszon az arcomon.
- Albus! Már megint vele vagy? - Jelenik meg a parton a két testvére és a fiú azonnal felém indul. - Hagyd békén a bátyám! Nem megy veled sehova! Te alávaló senkiházi! Tudom hogy kerültél ide, hogy kicsaptak a Drumstrangból és azt is, hogy miért! - Én egykedvűen nézek a fiúra. Pedig kedveltem a karakterét, de az, ami most előttem van egy tini értelmetlen hisztije.
- Nyugodj le és maradj ki a nagyok beszélgetéséből. - Nézek rá ridegen. - Nem téged kérdeztelek és nem nagyon tud érdekelni a véleményed se. - Mondom komolyan, bár hogy őszinte legyek fogalmam sincs mikor kellene pálcát rántanom. Csak azt tudom, hogy elméletileg meg kellene támadnom a fiút, de nem tudom mi legyen rá az okom.
- Nem vagyok már gyerek te, te... - Nem tudja folytatni, én meg csak megrázom a fejem.
- Még csak sértegetni se tudsz rendesen. - Sóhajtok egyet.
- De párbajozni azt igen! Flippendo! - Kiáltja nekem meg kitágulnak a szemeim, ennek nagyon nem így kellene menni. Na mindegy legalább a párbaj rész megvan. Gyors mozdulattal lépek ki a fiú elől és már támadok is vissza. Pechjére a Drumstrang legjobb párbajozója áll előtte. Nem is figyelem milyen átkokat mondok, annak ellenére, hogy azt azért tudom, hogy többségében védekező igék, de mit tegyek, nem vagyok a támadás híve. Hamarosan Albus is csatlakozik a párbajunkhoz.
"Szóval ilyen történelmet írni!" Gondolkodom el kilépve egy igen csak csúnya ártás útjából. Látom Albus szemében az aggodalmat, ahogy a tekintete ide-oda jár köztünk, tudom, hogy nem tudja eldönteni kinek az oldalán álljon ezért olyan igéket próbál használni, amivel megállíthat minket. Persze én tudom, hogy mindezt feleslegesen.
- Avada Kedavra! - Mikor meghallom a szavakat kitágulnak a szemeim. A két szó szinte vibrál a mágiától. Teljesen ledermedek, a pálcám a karjaimmal egyetemben magam mellett lóg, én meg csak bámulok, ahogy az átok közeledik felém. Már majdnem egy évtizede vagyok itt, de ezt az átkot egyszer se hallottam és pontosan tudom mikre képes, hogy miket fog még tenni.
- Gellert! - Hallom Albus hangját, majd meglátok magam előtt egy alakot, ami még jobban meglep, mint az átok tette. Barna hosszú haj, kék ruha, ami lassan lebben utána, ahogy kezeit széttárva áll meg előttem.
- Ariana! - Kiáltják egyszerre a Dumbledore fivérek, ahogy a zöld fény becsapódik a lány mellkasába.
- Ígérd meg nekem, hogy élvezni fogod. - Hallom a lány hangját, mintha a semmiből jönne, de tudom, hogy ez egy látomás része. Ugyanazok a szavak, mint a nagyi szavai. Élvezzem, de mégis, hogyan?
- Gyilkos! - Ordítja a fiatalabb Dumbledore, ahogy megindul felém, míg a testvére a húgukhoz rohan.
- Nyugodj békében! - Suttogom magam elé. - Ég veletek! - Hunyom le a szemem. Errol, Errolhoz kell jutnom, olyan gyorsan, ahogy csak tudok. A karjaimat kellemesen selymes anyag veszi hirtelen körbe, ami a pillanat tört része alatt az egész testem elnyeli. Olyan, mint az antigravitációs szimulátor, mosolyodom el az érzésen, amikor még a másik életemben voltam a tizenhatodik születésnapomra vittek el a szüleim egy olyanba, nem hittem, hogy még fogom ezt az érzést érezni. Lassan kinyitom a szemem és szembe találom magam a rettegő tekintetű baglyommal, aki a szokott helyén a nagyi kis házában ül.
- Sajnálom, ha megijesztettelek Errol. - Mondom próbálva lenyugtatni a madarat. - Szóval sikerült kitalálnom egy gyorsabb hopponáló módszert. - Fogom meg az állam, majd megrázom a fejem és veszek egy mély levegőt. - Elkezdődött Errol. Most várj meg itt, én meg elmegyek Gregorovicshoz. - Mondom neki és el is indulok, torkomban gombóccal. Tisztában vagyok vele, hogy nem kellene ennyire sietnem a dologgal, de szeretnék minél hamarabb túl lenni rajta. Ez még az, amit tudok, a többit ki kell találnom 1926-ig, de minimum 25-ig, amíg be nem kell épülnöm a MACUSA-ba, addig el kellene érnem, hogy a világon megismerjék a nevem és hogy milyen ideákat vallok. Apropó még azokat is ki kellene találnom, mert nem biztos, hogy a világot meggyőzöm azzal, amivel Albust sikerült.
- Menjünk sorba. - Rázom meg a fejem. - Bodzapálca!
YOU ARE READING
Kőbe írt história
Fanfiction"Az ember jött, s a csillagokba vágyott. A szív elrepült, s kőbe írt históriát." A cannon történet kőbevésett szabály, minden szava igaz, minden szava úgy történt, na már ha nem a fanfic írókat kérdezzük. Minden világnak megvan a maga cannon történe...
