Kőbe írt história

11. Beépülve

Őszinte leszek, azt hittem nehéz dolgom lesz, amikor elindultam Amerikába. Tudtam, hogy be kell épülnöm a MACUSA-ba, de hogy ezek ennyire ne figyeljenek semmire, az még nekem is sok. Simán átvettem szegény Percival Graves helyét. Megjegyzem a halála egyáltalán nem az én hibám volt, közöm se volt hozzá, én csak a hulláját találtam meg a Central Parkban.

Öröm az ürömben, hogy olyan borzalmas volt a baleset, ami miatt életét vesztette, hogy simán el tudtam mindenkivel hitetni, hogy sokkot kaptam és eltart egy darabig mire mindenkire vissza tudok emlékezni. Ennek a tervemnek a hátránya viszont az lett, hogy egy darabig dolgozni se engedtek vissza.

Én azonban úgy döntöttem kihasználom az időt, amit így nyertem és nem tétlenkedem. Persze tisztában vagyok vele, hogy van amin nem változtathatok, de... Egy kis segítség majdcsak nem árt. Csak egy icipici, megoldom, hogy legyenek jövőre obskurus támadások, de... Nem akarom hagyni, hogy abban az árvaházban a gyerekeknek baja essen.

Én meg az a fene jó szívem. Ez vezetett engem el ahhoz a bizonyos árvaházhoz, ahol Credence Barebone és a boszorkány kislány lakik. Természetesen ezt is már Graves alakjában tettem meg. Az első találkozásom az árvaház vezetőjével nem volt valami fényes, viszont mivel jól megfontolt tervvel érkeztem ide, így nem hagytam, hogy a nő negatív hangulata befolyásoljon.

Nem volt nehéz dolgom, a bűbáj, amit a nőre mondtam hibátlan volt, akárcsak az alak változtató bűbájom, amivel elértem, hogy Graves helyébe léphessek. A nőre kiszórt bűbáj viszont más volt, elérte, hogy annak ellenére, hogy még mindig próbálja felhívni a figyelmet a boszorkányok okozta veszélyre, az árvaház gyerekeit mindennél jobban szeresse. Mindegy mi derül ki róluk.

Megelégedve a munkámmal kezdtem el dolgozni a MACUSA-ban és rekord idő alatt beilleszkedtem. Minden tökéletesen ment, de egyre jobban aggasztott, ami rám vár a jövő évben. Hamarosan elkezdődik a Legendás állatok és megfigyelésük, óvatosnak kell lennem. Ez lesz az első olyan esemény, amiről pontosan tudom hogyan kell végbe mennie. Amit szinte percre pontosan tudok.

Többször is átvettem, hogy mit és mikor kell csinálnom, ahogy közeledett az idő, hogy a fiatal Göthe eljöjjön a legendás állatokkal teli bőröndjével New Yorkba és belépjen abba a bizonyos bankba. Idegességemen a látomásaim se segítettek, amik folyamatosan, ahogy eddig is meglátogattak. Úgy tűnik minél idősebb vagyok annál rendszeresebb a dolog. Mostanában már ki tudom számolni melyik napon kell jönniük.

Végül hosszú várakozás után eljött az a nap, amitől féltem, de tudtam, hogy nem kerülhetem el. Azonnal éreztem, mikor az ex Hugrabugos diák rálépett az amerikai földre. Nem is tudom hogyan csináltam, de tudtam, hogy itt van. Egész nap ideges voltam és a szívem a torkomban dobogott, pedig tisztában voltam vele, hogy azon kívül, hogy elküldöm a MACUSA-ból nem kell semmit sem csinálnom, de akkor is aggódtam.

Azonban legnagyobb meglepetésemre, a találkozás a varázsló világ leghíresebb magizoológusával, nem volt akkor a hatással rám, mint amikor először láttam Bathilda nénit. Pedig odáig voltam a Legendás állatok filmekért, de valamilyen oknál fogva ez a találkozás nem zaklatott fel. Lehet azért, mert alapból is túl ideges voltam? Ki tudja, a lényeg, hogy elküldtem, ahogy el kellett küldenem. Ezután pedig kezdhettem el azon gondolkodni, hogy hogyan csináljam meg az első obskurus támadást.

Mondjuk miután megöltem a politikust rájöttem, hogy ez se olyan bonyolult ügy, mint sejtettem. Mákom, hogy jó a memóriám és tudtam hogy kell kinéznie a támadásnak, így nem volt akkor a ügy, hogy leutánozzam, a MACUSA meg bekapta a horgot, mint a jó halacska. Úgyhogy ezek után nem sok dolgom volt. Sőt, szinte semmi dolgom, legalábbis addig, amíg a Goldstein lány be nem hozza azt a bizonyos bőröndöt az ülésre, amit jobb lesz nem kihagyni.

Ahogy a filmben úgy a valóságban is a tanácskozás kellős közepén jelent meg a nő és hozta elénk a bőröndöt benne a magizoológussal és a muglival. Áldottam magam, hogy annyit gyakoroltam, hogy tudjak pálca és szó nélkül varázsolni, mert most nagyon jól jött. Egy álmom vált valóra, mikor igaz munka ügyben, de beléphettem a bőröndbe. A hely sokkal lélegzetelállítóbb és csodálatosabb volt, mint a filmekben.

Őszintén bevallom, hogy lehet, hogy a kelleténél egy iciripicirit többet időztem a helyen, de hát ki róná ezt fel nekem, nem gyakran lát ilyet az ember. Végül mégis elhagytam a táskát, ami egy csodálatos világot rejt magában és az obskurussal a markomban indultam el a kihallgató szobába. Fejben még egyszer végigjátszottam, hogy mit és hogyan kell mondanom és mély levegőt véve léptem be a szobába. Szerencsémre Göthe ugyanúgy reagált, mint a filmekben, így tovább tudtam a történetet vinni abba az irányba, amibe mennie kellett.

Csakhogy most eljött a pont, hogy balhé lesz. Az obskurusnak le kellene amortizálnia fél New Yorkot, de az én obskurusom nagyon is jól van köszöni szépen. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy mielőtt megjátszom egy obskurus támadást elmegyek beszélni a fiúval. Így kerülök megint az árvaházhoz, ahol most boldogan fogadnak és nyugodtan beszélhetek a fiúval. Vagyis azt hittem nyugodt lesz a beszélgetés, oh mekkorát tévedtem.

- Ugye tudod, Credence, hogy benned sokkal több erő van, mint hiszed? Én megtaníthatlak használni ezt az erőt. - Mondom bátorítóan és komolyan gondolom minden szavam, nem úgy, mint ahogy kellene. Segíteni akarok a gyereknek, amiben csak lehet, megérdemli, hogy foglalkozzanak vele.

- Komolyan? - Látom a szemében a reménykedést, így boldogan biccentek egyet.

- Nem lesz egyszerű, elnyomtad a mágiádat, hosszú és lassú folyamat lesz, hogy ne robbanjon ki belőled, de hiszem, hogy képes vagy rá. - Biccentek egyet magabiztosan.

- Maga az első, aki foglalkozik velem, miért teszi? - Kérdezi gyanakvó tekintettel, amit igazából meg is értek, hiába a karizmám, minden élő embert meglep a kinézetem, nem sok olyan embert ismerek, akinek két színű a szeme.

- Mert hiszem, hogy megérdemelsz egy esélyt. - Mondom komolyan, ő pedig biccent egyet.

- Mi van, ha azt mondom nem? - Fordítja el a fejét.

- A te döntésed, nem állítalak meg benne. - Sóhajtok egyet.

- Akkor még szeretnék vele várni, csak amíg a lábamra tudok állni. - Dönti el, én pedig felállok a székről.

- Legyen így. Viszont, ha elfogadsz egy tanácsot. Próbáld meg kontrollálni az indulataid, egy obskurus nagy kárt tud okozni és amíg nem tanulod meg kezelni a hatalmad, addig olyan vagy, mint egy időzített bomba. - Szomorodok el. - A legközelebbi viszont látásig Credence. - Mondom, majd elhagyom a házat. Alig megyek el három sarokra, mikor hatalmas robbanás hallatszik és az égen meglátok egy fekete felleget. - Obskurus. - Nyelek egy nagyot és rohanni is kezdek ahhoz a bizonyos vasútállomáshoz.

Őszintén szólva ami ez után történt az hatalmas homály, emlékszem, hogy megérkeztem, hogy kerestem a fiút, hogy megjött Göthe meg a minisztérium is, de hogy konkrétan mi történt, azt akkor se tudnám megmondani, ha megkínoznának. Biztos, ami biztos, oda jutottam, ahova a filmben is, lekötözve egy magán cellába. Komfortos kis hely arra, hogy itt töltsem el az elkövetkező egy évet. Mondjuk mit vártam, elméletileg bűnöző vagyok, csak tudnám mit csináltam, amiért ki akarnak végezni. Végül is nem számít. Jövőre, mikor át akarnak szállítani a kivégzésemre megszököm, nincs más dolgom csak várni, és még többet várni.