ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

prológus

- Kvantummechanikai atommodell. Mely nevek jutnak az eszébe például ....... Chieko-nak? - a fiatal tanárnő zavartan húzogatta lentebb a vörös szoknyáját a csillogó kamasz fiú tekintetek elől, miközben az első sorban ülő folyamatosan jelentkező szemüveges lányra pillantott. A kémia tanárunk a 20-as évei elején járt és olyan gyönyörű szép volt, hogy néha még én is elgondolkozok, hogy miért nem lett modell, pedagógus helyett. Gondolom az órák után ő is megbánja az egész életét, és menne is az igazgatóhoz felmondani, azonban az idős férfi mindig bónuszt ajánl neki, ugyanis, amióta Natsumi tanárnő az iskolában oktató pedagógusok táborát erősíti meglehetősen meggyarapodott az emelt kémiások száma. Ezenkívül hallottam már olyanról is, hogy egy-két diák kizárólag a kémia órák által nyújtotta látvány miatt iratkozott ide, ami szerintem egy kicsit már túlzás, de sajnos az én osztályomban is van 2 fiú, akik e célból ülnek itt kettővel mögöttem az órán. Erre inkább nem mondok semmit.

Mikor végre valahára megszólalt a csöngetés, megkönnyebbülve firkantottam le a házifeladatot, majd pakoltam be a táskámba. Unottan kaptam fel a vállamra és indultam meg kifelé a teremből. A folyosón többen is rámköszöntek, olyanok is akiket nem is ismertem, míg a termemhez értem. Még csak 3 hete, hogy elkezdtem a gimnáziumot, teljesen új környezetben, emberekkel, mégis a népszerűek táborát erősítem. És nem azért, mert eszméletlenül jófej, kedves, szép, vicces, szerethető, okos lány lennék. Egyszerűen csak a röplabda csapat kapitánya a bátyám. Aki nem más mint Oikawa Tooru. A srác aki az ide járó lányok háromnegyedének a kívánság listáján ott van, de megmerem kockáztatni, hogy talán a közeli iskolákban is hasonló lehet a mérték. És pont emiatt a mérték miatt sírtam én annyit, amit csak 'kamubarátok' nevű csoportban raktároztam el az emlékeimben. Rengeteg barátnőm vágott át, használt ki csak azért, hogy a testvéremhez közel kerülhessenek, aminek meg is lett az eredménye: nincsen egy lány barátom se, ehelyett a legtöbbször gyökér bátyámhoz és barátaihoz csapódok. Nem panaszkodok, mivel nagyon normálisak és aranyosak, de ... azért mégis jó lenne egy lány barát. Természetesen jóban vagyok a lányokkal is az osztályban, de elég zavaró, hogy a beszélgetési témáink mindig a röplabdával, vagy a dögös pasikkal kapcsolatos és általában ugyanaz a végkifejlet. Ezt remélem nem kell részleteznem.

Miután kivettem a szekrényemből a testnevelés cuccomat (péntek utolsó 8.- ba nagyon odaillik ez a tantárgy mit ne mondjak), elindultam az öltözőbe. Mivel köszöngettek az emberek párnak visszaintettem, de aztán meguntam és inkább figyelmen kívül hagytam őket. Már majdnem rám is talált a béke és nyugalom ott félúton az öltözők felé, mikor is egy vigyorgó nálam jó pár centivel magasabb, barna hajú idióta rávágott a fejemre.

- Legyél már boldogabb! Nem élvezed, hogy mehetsz tesire? - nézett rám mosolyogva, mire én fújtatva néztem rá, és egyszerűen lelöktem a kezét a fejemről.

- Ne baszogass már most az egyszer Tooru, mennék órára. - léptem volna el, de hirtelen elkapta a táskámat és visszarántott maga mellé. Ezt még el ismételtük vagy négyszer mire elérte, hogy ráordítsak: - MI VAN MÁR?

- Kémiád volt nem? - húzogatta a szemöldökét. Jaj,ne. - Mesélj már, miben van a tanárnéni? Megint abban a dögös nadrágjában, mint tegnap? - vigyorgott, megvillantva a tökéletes fogsorát. Mellettem felsóhajtott halkan pár lány. Jézus. - Annyira jó volt hogy annyit, írtunk! Olyan kár volt, hogy nem hallottam jól és ezért hátat fordítva kellett a táblára írnia. - fantáziált a tegnapi napjáról, miközben nekem kikerekedett a szemem.

- Perverz disznó! - rúgtam bele a sípcsontjába, ami sajnos nem tántorította el, így fenyegetve rámutattam: - Oikawa Tooru ha nem engeded el most azonnal a táskámat beleharapok a kezedbe, megértetted? - néztem rá mérgesen, ő meg csak egyszerűen pofán röhögött, szóval.... megharaptam.