Csillag hullik az égből alá,
De te csak nyugodtan mész tovább.
Megszoktad, a világon semmi sem örök,
Az égbolton is tovaszáll az üstökös.
Megszoktad már hosszú évek alatt,
Hogy a boldogság könnyen elhagyhat.
Egyik nap még egymásra mosolyogtok,
Következőn meg inkább viszolyogtok.
Megszoktad, hogyan pompázik mezőn a virág,
Később pedig elhal vázádban a rózsaszál.
Megszoktad, hogy múlik folyton az ifjúság,
S egyre többször altat el a heti újság.
Mindent láttál, és tán már megbántál,
Vagy olykor elmosolyodsz olvasván.
Furcsa, viszont egyszerű az egész:
Sorsunk írója nagyon is merész.
Míg világ a világ, a fájdalom ködbe vész,
S lassan helyet kér egy újabb, nagyobb forgószél.
