Néha-néha elgondolkodok:
Milyen lesz majd az én holnapom?
Talán fényes jövő áll előttem,
Vagy megtörök már az első percben?
Túl sok a kérdés, a bizonytalanság,
Agyalni rajta értelmetlen badarság.
Ezen dolgok már önmagukban is fárasztanak,
Nemhogy mikor özönvízként el is árasztanak.
Beszivárognak magányomban gondolataim közé,
És kavarognak ottan, mint húslevesben a zöldséglé.
Nehezedik e kavargó teher, s húz le a mélybe,
Ha nem írnám ki magamból, elpusztítana végleg.
De ekkor hív egy hang vagy egy melengető napsugár,
E fenyegető lény hirtelen elillan, rettegve elszáll, de a sötétben mindig ott bújkál...
