Nyárból őszbe mentünk át,
Csak sodort magával az ár.
Kietlen erdőkbe tévedtem,
De mindig kijutottam egészben...
Egy valaki miatt: miattad.
Hogy egyengessem utadat.
Szentül hittem, ez a sorsom,
S most sírdogálok önző módon.
Te elfelejtettél, mert csak egy voltam a sok közül,
Nem maradtál velem hátra. Itt hagytál, egyedül.
Törött csontvázzá lettem múltad szekrényében,
S nem hiányoltál, mégha el is törött a mécses.
Lettek helyettem mások, jobbak,
Kik barátod jobb verziója.
Tudom, szintet kellett lépned,
De miért pont nélkülem!?
Fel kell ébrednem,
Nincs ennek értelme.
A többiek felnőttek,
Én miért nem?
Lehet cselekednem kéne.
Az már igencsak jót tenne...
