❤️Ahogyan megnevettet❤️

1.1K 58 15
                                    

Elsõ látásra Bakugou talán egy komoly embernek tűnhet, hiszen elég ritkán szokott mosolyogni, ráadásul általában amikor az emberek végigpillantanak rajta, nem feltétlenül a boldogság és a jókedv az, amit legelõször kiszúrnak rajta, hanem a végtelen mértékű frusztráltságot, megfelelni akarást, a makacsságot és a dühöt, amiknek az együttese a körülötte lévõkbõl egyetlen szempillantás alatt képes félelmet kiváltani, ami miatt igyekeznek õt olyan messzire elkerülni, amennyire csak lehetséges, hiszen sokkal jobban féltik a saját testi épségüket, illetve lelkivilágukat annál, minthogy megpróbáljanak szóba elegyedni Katsukival, vagy esetleg megérteni azt, hogy mégis mi állhat a viselkedése hátterében.
Nos, amit a számára teljesen vadidegen emberek látnak a személyiségébõl, az meg sem közelíti a valóságot, hiszen bár barátod az esetek túlnyomó többségében gorombának és zsémbesnek tűnhet, az még nem azt jelenti, hogy képtelen felszabadultan, a gátlásait levetkõzve viselkedni. Mivel te, illetve Kirishima álltok hozzá a legközelebb, így teljesen egyértelműen ti ketten vagytok azok, akik elõtt Bakugou mer önmaga lenni és kimutatni azokat az érzelmeit is, amiket õ maga a gyengeség jelének gondol, ennek pedig borzasztóan egyszerű oka van, ami nem más, mint hogy bennetek bízik meg a legjobban. Ti hárman rengeteg idõt szoktatok együtt tölteni, hiszen azon kívül, hogy osztálytársak vagytok, és együtt jártok ebédelni, a suli falain kívül is nagyon sokszor szoktátok egymás társaságát keresni, legyen szó korrepetálásról, vagy szimplán csak az óráitok után beiktatott néhány órányi lógásról, ami alatt a városban csavarogva beszélgettek teljesen hétköznapi dolgokról, vagy ültök be valahova enni/inni. Az ilyen alkalmakkor bújik elõ leginkább Katsukiból az igazi énje, hiszen még ha soha nem is mondaná ezt ki elõttetek, nagyon de nagyon szeret benneteket, illetve minden egyes másodpercet, amit veletek tölthet, mert ilyenkor teljesen el tud vonatkoztatni azoktól a gondolatoktól, amik nap közben végig gyötörni szokták, akár az elsõszámú hõssé válásról és a vele járó teendõkrõl, akár Midoriya túlszárnyalásáról legyen szó.
Amikor a ti társaságotokban van, akkor õ csupán egy egyszerű, 16 éves srác, aki ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozik, ugyanazok a dolgok kötik le, valamint érdeklik, mint a többi vele egykorú tinédzsert, ez pedig elképesztõ mértékű felszabadultságot, gondtalanságot és örömöt okoz számára, mert attól, hogy õ Bakugou Katsuki, aki mindenkinél keményebben küzd az álmaiért, és bármit képes lenne elkövetni azért, hogy azok biztosan valóra is váljanak, bizony neki is szüksége van olyan idõszakokra az életében, amikor egy kicsit megállhat és élvezheti a fiatalság okozta örömöket, olyankor pedig, amikor Katsukinak jó kedve támad, nálad is könnyebb elérnie, hogy bizony elmosolyogd vagy esetleg elnevesd magad mellette, bármennyire is hihetetlennek tűnik ez a gondolat sokak számára.
Szõke hajú barátod mindig is borzasztóan viselte, amikor rosszkedvűnek, vagy szomorúnak látott téged valami miatt, és az ilyen esetekben folyton arra törekedett, hogy minél hamarabb jobb kedvre tudjon téged deríteni, aztán ahogyan telt az idõ, illetve a kapcsolatotok is kezdett egyre inkább elmélyülni, szépen lassan elkezdte kitapasztalni azokat a dolgokat, amikkel meg tud téged nevettetni, innentõl kezdve pedig nem volt kérdéses számára egy másodpercig sem, hogy ezeket a praktikákat bevesse elõtted, hiszen még ha sok esetben hülyét is csinált magából a cselekedeteivel, mégis megérte, hiszen a te gyönyörű, életvidám mosolyod, valamint a szívbõl jövõ kacagásodnak a hangja számára mindennél többet jelent, és még ha úgy is tesz elõtted, mintha idegesítené az, hogy nevetsz rajta, valójában hatalmas nagy örömet jelent számára az, hogy csupán ilyen apróságokkal boldoggá tud téged tenni, azonban vannak olyan helyzetek is, amikor nem szánt szándékkal szeretne téged megnevettetni, hanem csupán az adott szituáció váltja ki belõled ezt a felszabadultságot, ez pedig legtöbbször akkor szokott elõfordulni, amikor Katsuki valamin felbassza magát, hiszen olyankor elképesztõen vicces arckifejezéseket tud vágni, amik láttán egyszerűen képtelen vagy visszafogni a hangodat, fõleg akkor, ha ezek a kirohanásai teljesen random módon, például az óráitok kellõs közepén történnek. Ezen kívül ott van még az, amikor szerelmed olyan szituációkba keveredik, amiket nem teljesen tud fölfogni, olyankor pedig csak összezavarodottan kapkodja a fejét egyik helyrõl a másikra, amit nem csupán viccesnek, de egyben elképesztõen aranyosnak is találsz, hiszen ilyenkor rettenetesen védtelennek, valamint sebezhetõnek tűnik, ami miatt az ember egyszerűen képtelen lenne elhinni, hogy ez ugyanaz a magabiztos, rettenthetetlen Bakugou Katsuki, aki a nap 24 órájában dühös, félelmet keltõ arckifejezést vág, hiszen a személyisége inkább hajaz egy tudatlan kisfiúéra, mintsem egy olyan 16 éves srácéra, aki felnõtteket megszégyenítõ erõvel, éles ésszel, harci tapasztalattal, illetve tehetséggel rendelkezik. Továbbá ott vannak a jellegzetes frappáns, illetve szarkasztikus beszólásai/visszaszólásai, vagy a találó becenevei, amiket a körülötte lévõkre aggat, azonban ezeken csak akkor vagy képes nevetni, ha azokat nem bántó, illetve megalázó szándékkal intézi mások felé, ugyanis nagyon nem szereted, amikor Katsuki így viselkedik olyanokkal szemben, akik nem ezt érdemlik, de szerencsére az idõ elõrehaladtával ez egyre kevesebbszer fordul elõ a szõke hajúval, amiért te kifejezetten büszke is vagy rá, hiszen ez bizonyítja azt, hogy a régi énjéhez képest nagyon sokat változott, de olyannyira, hogy ha azok is tudomást szereznének arról, hogy milyen is volt barátod személyisége a gimnázium kezdetekor, és összehasonlítanák a mostanival, valószínűleg el sem hinnék azt, hogy ez ugyanaz a Bakugou, mint aki azon a bizonyos napon legelõször lépett be álmai gimnáziumának a kapuin.
Mindezek mellett ott van az az incidens is, amikor egy hétre elmentetek hõsgyakornokoknak, és Bakugou a Best Jeanistel eltöltött 7 napot követõen borzasztóan kinézõ, lenyalt frizurával tért vissza az osztály köreibe, ami miatt aznap Kirishima és Sero rettenetesen sokat piszkálták õt, de persze csupán baráti csipkelõdés céljából, viszont még ha semmiféle rossz szándék nem vezérelte a két fiút, az óráitok legvégére Katsuki annyira frusztrálttá vált, hogy a dühét és az indulatait mind-mind rajtad vezette le ilyen-olyan eszközökkel, estére pedig már annyira kétségbe volt esve amiatt, hogy a frizurája még mindig szarul fest, hogy utolsó esély lévén téged kért meg arra, hogy kezdj valamit a fején díszelgõ borzalommal, ami szerencsére néhány alaposabb, samponnal történõ hajmosást, illetve egy kis hajszárítózást követõen visszanyerhette eredeti formáját. Attól a naptól fogva ha szerelmednek hasonló problémája akad, mindig hozzád fordul legelsõként, mert tudja, hogy benned megbízhat, és hogy mindent meg fogsz tenni annak érdekében, hogy segíteni tudj rajta, még akkor is, ha ehhez végig kell hallgania a visszafojtott nevetésedet, vagy az "Én megmondtam..." szavakkal kezdõdõ kioktatásodat.
Végül, de nem utolsó sorban ott van a csikizés, amit Bakugou leginkább akkor szokott bevetni ellened, ha a figyelmedre vágyik és azt szeretné, hogy egy kicsit megszeretgesd, de ettõl függetlenül ilyenkor is szereti hallgatni a kacagásodat, ami sok esetben õt is megmosolyogtatja.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Bakugou Katsuki Boyfriend PreferencesWhere stories live. Discover now