Bakugou Katsuki Boyfriend Preferences

❤️Ahogyan kiengesztelitek egymást❤️

Bár a kapcsolatotok különlegesnek mondható, hiszen olyan erõs érzelmekre épül, mint például a bizalom, a hűség, és az õszinte, feltétel nélküli szeretet, bizony gyakran megesik, hogy veszekedés tör ki köztetek, amit az esetek 90%-ában Katsuki generál. Általában apró hülységek miatt szoktatok egymásnak esni, amik semmi kihatással nincsenek a kapcsolatotokra nézve:
"Miért nincs kimosva ez, miért nincs elpakolva az, hova tetted a cuccomat, ez miért így néz ki, annak nem ott lenne a helye, stb..."
Az ilyen apróbb vitákat követõen mondhatni hamar kibékültök egymással, és végül mindketten belátjátok, hogy felesleges volt ezért összekapnotok, azonban volt egy-két alkalom, amikor olyan szinten eldurvultak köztetek az indulatok, hogy komolyan elgondolkodtatok azon, hogy talán szakítanotok kellene egymással.
A legutóbbi ilyen alkalom egy hónappal ezelõtt volt, amikor is Katsuki amiatt akadt rád ki, hogy egyesre írtad meg azt a dolgozatodat, amire õ maga készített fel téged. Gyakorlás közben, amikor Bakugou ott volt melletted és segített, sokkal egyszerűbbnek tűnt minden, azonban mikor a suliban megkaptátok a dolgozatokat, annyira bonyolultnak és értelmezhetetlennek tűntek a feladatok, hogy teljesen leblokkoltál, és a neveden kívül semmi mást nem tudtál ráírni. Kíméletlenül a fejedhez vágott minden egyes sértõ jelzõt, ami éppen csak az eszébe jutott, és egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a szavaival mekkora fájdalmat okoz neked, hiszen az, hogy pont az a személy hordott el mindenféle balfasznak és életképtelen nyomoréknak, akit a legjobban szerettél, és akire mindenkinél jobban felnéztél, nagyon mély sebeket okozott a szívedben. Ha más mondott volna neked ilyeneket, akkor biztos, hogy nem vetted volna magadra ennyire, így viszont úgy érezted, hogy Bakugou tényleg komolyan gondolja a szavait, és nem csupán hirtelen felindulásból mondja neked ezeket. És ha ez önmagában még nem lenne elég, amikor úgy érezted, hogy képtelen vagy egy másodperccel is tovább hallgatni a szidalmazását, jobbnak láttad, ha inkább magára hagyod, hogy mindketten le tudjatok egy kicsit nyugodni, azonban amikor elindultál az emelet irányába, karod után kapott, majd durván rálökött téged a kanapéra és az eddigieknél is durvább hangnemre váltva üvöltözni kezdett veled arról, hogy mégis hogy képzeled azt, hogy csak úgy hátat fordítasz neki, amikor õ éppen hozzád beszél. Ez volt az elsõ alkalom az életedben, amikor rettegni kezdtél barátodtól, hiszen abban a helyzetben bármelyik pillanatban kinézted volna belõle, hogy hirtelen felindulásból megüt téged, azonban ez szerencsére nem következett be, viszont miután kitombolta magát, teljes erejébõl hozzád vágta az egyik kanapén elhelyezkedõ díszpárnát, ami bár nem fájt annyira, mégis ez volt az a pont, amikor a könnyeid megállíthatatlan tempóban kezdtek el íriszeidbõl folyni, és az elkövetkezendõ egy órában mozdulatlanul ülve, magad elé bámulva zokogtál. Éppen eléggé lehangolt az, hogy a kemény tanulás ellenére még ígysem sikerült összeszedned egy nyamvadt kettest, Katsuki pedig ahelyett, hogy együtt érzett volna veled, rögtön leordította a fejedet. Ez volt az a pont, amikor komolyabban elgondolkodtál azon, hogy nem vagy képes tovább csinálni ezt az egészet. Nem akartad elnyomva érezni magad, nem akartad, hogy ilyen megalázóan beszéljenek veled, nem akartál nap mint nap stresszben élni, viszont Bakugou mellett úgy tűnt, hogy nem lesz más választásod. Mindennél jobban szeretted a fiút, de az, amit néha megengedett magának, több volt a soknál.
Miután úgy érezted, hogy nagyjából sikerült megnyugodnod, a fürdõszobába igyekeztél, hogy megmosd vörös arcodat, amikor pedig ezzel végeztél, az ajtóhoz igyekeztél azzal a szándékkal, hogy elmenj otthonról egy kis idõre, hiszen úgy érezted, hogy a történtek után szükséged van egy kis magányra ahhoz, hogy át tudd gondolni, mit is akarsz pontosan. Amikor magadra húztad a cipõdet, elfordítottad a kulcsot a zárban, és már épp azon voltál, hogy kilépj az ajtón, amikor is Katsuki megtört hangon utánad szólt, hogy maradj. Nem akartál rá hallgatni, nem akartál vele beszélni, és nem is akartál ránézni, ennek ellenére mégsem voltál képes kilépni a házból. Barátod kihasználva összezavarodottságodat, lassú léptekkel hátad mögé sétált, majd szorosan magához ölelt téged a derekadnál keresztül. Nem akartad, hogy hozzád érjen, el akartad lökni magadtól, amilyen gyorsan csak lehetséges, mégsem voltál rá képes, ami miatt borzasztóan haragudtál magadra. Hosszú percekig ácsorogtatok így némán, majd az egyik pillanatban azt érezted, hogy Katsuki vállai rázkódni kezdenek, bõrödre pedig egyre több és több könny cseppen, amibõl arra következtettél, hogy a fiú valószínűleg sír.
-Sajnálom, hogy ennyire durván beszéltem veled. Kérlek ne haragudj rám...-suttogta bűntudattal a hangjában, miközben fejét válladon pihentetve nyakadhoz hajolt, és apró csókokkal kezdte behinteni selymes bõrödet, ami miatt akaratlanul is melegség öntötte el szívedet. Még mindig haragudtál rá, de már nem annyira, mint néhány perccel ezelõtt. Nagyra értékelted, hogy szerelmed képes volt eléd állni és bocsánatot kérni a hibájáért, de úgy gondoltad, hogy ezúttal nem elégedhetsz meg ennyivel. Meg akartad neki tanítani, hogy sem veled, sem másokkal nem beszélhet így következmények nélkül, így nem reagáltál semmit a bocsánatkérésére, csupán némán vártad, hogy mi lesz a következõ lépése. Amikor Katsuki rádöbbent arra, hogy konkrétan semmit nem sikerült elérnie a próbálkozásával, abba hagyott mindent, majd kissé eltávolodva tõled gyengéden szembe fordított téged magával a vállaidnál keresztül.
-Mit szeretnél, mit tegyek, hogy megbocsáss?-kérdezte kétségbeesetten, kissé remegõ hangon, miközben megfogta kezeidet és összekulcsolta ujjaitokat.
-Ígérd meg, hogy soha többé nem beszélsz velem így. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szarul esik, amikor ilyeneket vágsz a fejemhez...-motyogtad félrepillantva, kissé dühös arckifejezéssel.
-Megígérem, hogy soha többé nem bántalak meg semmivel, csak ne legyél rám dühös.-mondta kérlelõen, majd szorosan magához ölelt téged, amit ezúttal már viszonoztál neki. Nem számított, hogy mit tett veled, ott és abban a pillanatban újból az érezted, hogy az eddigieknél is jobban megszeretted Katsukit. A forró ölelése, a kellemes, karamellre emlékeztetõ illata, ami minden egyes levegõvétellel az orrodba kúszott, megdobogtatta a szívedet, és emlékeztetett arra, hogy képtelen lennél eltölteni nélküle egyetlen napot is, és tudtad jól, hogy szerelmed is ugyanígy érez irántad. Láttad rajta, hogy ezúttal tényleg megbánta a tettét, neked pedig ez pontosan elég volt. Bármit is tett, bármit is mondott, nem tudtál rá tovább haragudni, mert annyira szeretted õt, hogy egyszerűen képtelen voltál elviselni azt, hogy szenvedni látod.
-Szeretlek Katsu.-motyogtad fülébe, miközben gyengéden eltoltad õt magadtól, hogy könnyektõl csillogó, skarlátvörös íriszeibe pillanthass.
-Én is szeretlek téged.-felelte egy lágy mosollyal az arcán, majd megszüntette az ajkaitok közti néhány centiméteres távolságot, és gyengéden megcsókolt. Azt a délutánt egymáshoz bújva, filmnézéssel töltöttétek el, vacsorára pedig Katsuki sütött neked palacsintát, hiszen tudta, hogy ez az egyik kedvenc édességed, és szeretett volna boldoggá tenni téged, ami sikerült is, mégpedig annyira, hogy szinte már el is felejtetted azt, hogy néhány órával ezelõtt összevesztetek. Azon a napon Bakugou megtanulta a leckét, és megfogadta, hogy legközelebb inkább gondolkodni fog, mielõtt a fejedhez vág valamit, hiszen az, hogy sírni lát téged, számára felér egy traumával. Nem akarja, hogy félned kelljen tõle, ezért elhatározta, hogy ha maga miatt nem is, de miattad mindenképpen meg fogja tanulni normálisan kezelni az indulataidat, hiszen az, hogy az õ meggondolatlansága, illetve forrófejűsége miatt szenvedni lát téged, méginkább arra készteti, hogy gyűlölje magát.