Bakugou Katsuki Boyfriend Preferences

❤️A legelső csókotok❤️

Az utatok egészen addig a pillanatig, hogy normális emberek módjára tudjatok beszélgetni, nagyon rögös volt. Katsuki eleinte úgy bánt veled, mint mindenki mással, te pedig nem szerettél volna olyan emberrel barátkozni, aki ennyire tiszteletlen és mindenkinek csak leordítja a fejét. És ez így ment néhány hónapig. Azonban az egyik napon, amikor vége lett a tanításnak, úgy alakult, hogy kivételesen nem tudtál a barátaiddal hazamenni, Katsukinak pedig pont arra volt dolga, amerre te laktál, szóval egy jó darabig együtt kellett mennetek. Nem szerettél volna beszélgetésbe elegyedni vele, azonban meglepõ módon pont, hogy õ volt az, aki nyitott feléd, ráadásul mindenféle kurva anyázás és ordítozás nélkül. Furcsálltad ezt a hirtelen jött modorváltozását, de úgy gondoltad, hogy ha már vette a fáradságot, hogy beszélgetést kezdeményezzen, akkor nem leszel vele bunkó. Észre sem vetted, de annyira jól elcsevegtél vele, hogy már csak arra eszméltél fel, hogy megérkeztetek abba az utcába, ahol te laksz. Attól a naptól kezdve szinte minden nap együtt mentetek haza, és minden egyes alkalommal tűkön ülve vártad, hogy végre beszélgethess vele, hiszen az osztályon belül még mindig ugyanaz a Katsuki volt, aki mindenkivel lekezelõ stílusban, nagyzolva beszél, te voltál az egyetlen, akit megajándékozott a kedvesebbik oldalával. Persze elõfordult néhányszor, hogy a te fejedet is leordította, de idõ közben sikerült rájönnöd arra, hogy nem azért ordítozik veled, mert lenéz, vagy utál téged...Neki egyszerűen csak ilyen a természete, amit az ember vagy megtűr, vagy nem.
Tehát ahogyan telt az idõ és minél többször beszélgettetek, egyre inkább megváltozott a róla alkotott képed, amit még a barátaiddal is megosztottál, õk azonban csak leintettek téged, és annyit mondtak, hogy hisszük, ha látjuk. Természetesen megértetted az õ álláspontjukat is, hiszen õk nem tudtak arról, hogy a szõke srác valójában mennyire rendes és figyelmes, ezért úgy voltál vele, hogy inkább nem fogod rájuk erõltetni az akaratodat és olyan dolgokkal teletraktálni a fejüket, amiket úgysem hinnének el.
Telt-múlt az idõ és egyszer csak azon kaptad magad, hogy egyre többet gondolsz Katsukira, a beszélgetéseitekre, a vele töltött idõkre, valamint olyan dolgokra, amiket másokkal nem szívesen osztanál meg. És minél többet fantáziálgattál róla, annál inkább rá kellett jönnöd, hogy a gyűlölet, amit eleinte éreztél iránta, átváltozott szerelemmé. Nem mertél még csak gondolni sem arra, hogy esetleg õ is hasonlóképpen érez irántad, ezért megpróbáltad magadban elnyomni a vágyaidat, ami sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint hitted, hiszen már csak attól képes voltál fülig elpirulni, amikor köszönt neked, vagy rádpillantott. Azonban néhány héttel azután, hogy beismerted magadnak az iránta való érzéseidet, az esõs novemberi idõjárásra hivatkozva suli után elhívott téged egy kávézóba, ahol ismételten egy jót beszélgettetek, azonban ezúttal szóba kerültek olyan témák is, amikrõl nem szívesen beszéltetek volna olyan embereknek, akikben nem bíztok meg maximálisan. Mesélt neked a családjáról, az álmairól, a terveirõl a jövõt illetõen, te pedig hihetetlenül meglepõdtél azon, hogy ennyire õszintén, bármiféle aggodalom nélkül megnyílt elõtted, az pedig még csak rátett a dologra egy lapáttal, hogy rengeteg dolgot ugyanúgy láttatok helyesnek, és rengeteg dologban egyetértettetek. Miután elhagytátok a kávézót, Katsuki felajánlotta, hogy hazakísér, hiszen odakint már teljesen besötétedett, ráadásul az esõ is zuhogni kezdett, nálad pedig nem volt esernyõ, amivel megóvhattad volna magad a jéghideg esõcseppektõl. Az utatok során eléggé szótlanok voltatok, mindketten belefeledkeztetek a saját magatok kis gondolataiba, a te esetedben abba, hogy ez a kis kávézós beszélgetés csak méginkább megerõsítette a Katsuki iránti szerelmedet,amit ha akartál volna, akkor sem lettél volna képes egyetlen nappal is tovább elnyomni magadban. Érezni akartad, ahogyan izmos, biztonságot nyújtó karjaival szorosan magához ölel, ahogyan a forró tenyereivel felmelegíti a hideg kezeidet, látni akartad a békés arcát és az érzelmekkel túlfűtött szemeit, miközben a te íriszeidet figyeli, hallani akartad a mély hangját, miközben a te nevedet suttogja...Mindenét akartad. Nem érdekelt, hogy sokszor túlságosan sértõ az, ahogyan beszél, nem érdekelt, hogy rengeteget ordibál és káromkodik... Nem érdekelt semmi, mert számodra a hibáival együtt volt tökéletes.
Negyed óra elteltével, amikor végre megérkeztetek a házatok elé, egy "Jó éjszakát! Hétfõn majd találkozunk!"-elköszönést követõen éppen arra készültél, hogy Katsukit magad mögött hagyva végre beléphess a meleg kis kuckódba, azonban a szõke hajú fiú egy határozott mozdulattal megragadta csuklódat, ezzel visszatartva téged, majd egy erõs rántással egyenesen maga elé húzott téged, az arcától mindössze néhány centire. Idõd sem volt lereagálni a történéseket és kérdõre vonni, hogy mégis mit művel, hiszen a következõ pillanatban már csak puha ajkait érezted sajátjaidon, miközben forró ujjaival arcodat cirógatta. Csókotok bár nem volt túlságosan hosszú, és igazság szerint inkább csak egy szájrapuszinak volt nevezhetõ, mégis annyira felmelegítette a szívedet, hogy még a lábaid is beleremegtek az elõtted álló fiú érintésébe, aki amint eltávolodott tõled és tekintete az összezavarodott arcodra tévedt, a feje teljes egészében felvette egy túlérett paradicsom színét, és egy kissé hátrahõkölve próbált meg tõled bocsánatot kérni azért, amit tett, azonban te csupán halkan elkuncogtad magad a reakcióján, majd kihasználva az alkalmat, hogy nem mer rádnézni, közelebb léptél hozzá, majd újból megszüntetted az ajkaitok közti távolságot, ezúttal már egy igazi csók formájában. Néhány pillanatig csak lehunyt pilláidat figyelte, azonban kis idõ elteltével õ is lehunyta szemeit és viszonozta a csókot. Kezei idõ közben csípõdre tévedtek, amit egy határozott mozdulattal közelebb is vont magához, ezzel tested teljes egészében az övéhez simulhatott. Mérhetetlenül boldognak érezted magad, hiszen álmodni sem mertél volna arról, hogy Katsuki pont a te érzéseidet fogja egyszer viszonozni, ráadásul ilyen rövid idõn belül. Miután a levegõhiány mindkettõtöknél kezdett fellépni, lassacskán elváltatok egymástól, azonban ajkaitokat egy vékony nyálcsík kötötte össze, ami bizonyságot adott arról, hogy ettõl a pillanattól kezdve ti ketten összetartoztok. A gondolataitok túlságosan ködösek voltak jelenleg ahhoz, hogy rendesen meg tudjátok beszélni azt, hogy most voltaképpen mi is van köztetek, ezért egy gyors elbúcsúzást követõen el is köszöntetek egymástól. Amint becsuktad magad után az ajtót, rögtön az ablakhoz siettél, hogy végigfigyelhesd, ahogyan a szõkeség alakja egyre inkább elhalványul a sötét, kihalt utcában, közben pedig fülig elpirulva, ujjaidat ajkaidhoz emelve próbáltad meg feldolgozni az elmúlt percek eseményeit.