❤️Amikor együtt fürödtök❤️

1.7K 76 14
                                    

🚫Figyelem! A fejezet második felében szexuális tartalom található!🔞

Ritkán ugyan, de alkalom adtán elõ szokott fordulni, hogy a fürdést egymás társaságában végzitek el, azonban olyanra még nemigen volt példa, hogy neked pattanjon ki a fejedbõl az a gondolat, hogy csatlakozz Katsukihoz, hiszen mindig õ az, aki egy spontán gondolattól vezérelve bemegy hozzád. Ezúttal is a kopogást mellõzve törte rád az ajtót, ezzel megzavarva nyugalmadat, hiszen õ mégiscsak Bakugou Katsuki, és ha Bakugou Katsuki be akar menni valahova, akkor bizony be fog menni, ebben pedig senki, és semmi nem akadályozhatja meg, még a halálra rémült tekinteted, illetve kétségbeesett kiabálásod sem, amivel arra próbáltad utasítani a fiút, hogy ne merje mégegyszer rádhozni a szívinfarktust azzal, hogy bármiféle jelzés nélkül berugja a fürdõszobaajtót, amit az erõs rúgásai miatt már többször is meg kellett csináltatni. Katsuki teljesen figyelmen kívül hagyta mondandódat, és még abban sem voltál teljes mértékig biztos, hogy a szavaid egyáltalán eljutottak a tudatáig, azonban amikor észrevette rajtad, hogy a karjaiddal próbálod meg takargatni a habok közül kilógó melleidet, egy elégedett mosollyal az arcán pillantott végig rajtad, amivel sikerült elérnie, hogy azon nyomban fülig pirulj a zavarbanléttõl, amit barátod perzselõ tekintete váltott ki belõled. Ennél a pontnál megpróbáltad kedvesen, de ugyanakkor határozottan megkérni Katsukit, hogy hagyjon magadra, ám azt magad sem tudtad, hogy ennek van-e bármi értelme vagy haszna, hiszen az együtt töltött idõ alatt sikerült tökéletesen kiismerned a fiút, és tisztában voltál azzal a ténnyel, hogy ha Bakugou arra az elhatározásra jut, hogy bemenjen hozzád, annak bizony oka van, és nem fog neked csak azért engedelmeskedni, mert te azt szeretnéd. Nem húzta túlságosan sokáig az idõt meztelen tested bámulásával, hiszen tisztában volt vele, hogy sokkal nagyobb élvezetet nyújt számára az, ha a saját ujjaival érinthet meg téged, ezért gyorsan le is kapkodta magáról a ruháit, amit félrepillantgatva, kissé beharapott ajkakkal néztél végig, ugyanis amint szemeid elé tárult barátod tökéletesen kidolgozott hasfala, keskeny csípõje, látványos bicepszei, illetve nem utolsó sorban a férfiassága, amivel egyáltalán nem szégyellt elõtted büszkélkedni, olyan vörössé vált az arcod, mint egy túlérett paradicsomnak, és tenyereidet arcod elé helyezve, ellentétes irányba fordulva próbáltad megakadályozni azt, hogy valami olyan hagyja el az ajkaidat, amivel mégkínosabb helyzetbe hozhatnád magad. Nem számított az, hogy mégis mióta alkottatok egy párt, hiszen Bakugou az ilyen magánakcióival kivétel nélkül képes volt elérni, hogy a magabiztosságod a másodperc töredéke alatt semmivé váljon, és helyét a félénkség, illetve a bizonytalanság vegye át. Mindig is gyönyörűnek tartottad barátodat, és amikor alkalmad adódott, szeretted õt közelebbrõl is szemügyre venni, valamint elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy minden egyes apró porcikája hibátlan, azonban ezt csakis akkor csináltad, amikor a fiú nem figyelt rád, a mostani helyzetben viszont szemtõl-szemben voltatok egymással, és Katsuki egyáltalán nem próbálta titkolni azt, hogy mekkora élvezetet nyújt számára az, hogy ilyen csendesnek, ártatlannak és sebezhetõnek láthat téged, ennek tudatában pedig egyszerűen képtelen voltál magadra varázsolni a pókerarcodat, és úgy tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy barátod csatlakozni szeretne hozzád, fõleg azért, mert az ilyen alkalmak 90 százalékos gyakorisággal egy heves és végtelenül szenvedélyes aktussal szoktak végzõdni, azonban Bakugounak ezúttal teljesen más tervei voltak veled, de ezeket egyelõre nem szerette volna a tudtodra adni, hiszen minden egyes pillanatát tökéletesen ki szerette volna élvezni annak, hogy ilyen félénk állapotban láthat téged, ezért miután úgy érezte, hogy kellõen zavarba tudott téged hozni azzal, hogy hosszú másodperceken keresztül anyaszült meztelenül állt elõtted, egy pillanatra sem véve le rólad csábító, magabiztos tekintetét, egy gúnyos kuncogás hagyta el ajkait, majd miután lassú, kimért mozdulatokkal odasétált hozzád, egy laza mozdulattal belépett a forró vízzel teli kádba, és kényelmesen elhelyezkedve beült mögéd, miközben egy jólesõ sóhajtás hagyta el ajkait, amit a fürdõvíz kellemes hõmérséklete, illetve lestrapált izmainak ellazulása okozott számára. A közétek beálló csend megnyugtató hatással volt teljes elméjére, ami miatt le is hunyta a szemeit, és fejét hátrahajtva, hátát a kád szélének támasztva próbált meg relaxálni, te pedig vállaid fölött hátrapillantgatva, értetlenül figyelted, hogy barátod mégis mit művel.
Percek teltek el, mióta Bakugou bemászott melléd, viszont mivel ezidáig semmi olyat nem csinált, amivel kifejezhette volna a veled való szándékait, ezért kezdtél egy kicsit megnyugodni, azonban mielõtt méginkább átadhattad volna magad ennek a kellemes, meghitt érzésnek, hirtelen arra lettél figyelmes, hogy barátod mellkasa hátadhoz préselõdik, miközben erõs karjait körülfonva csípõd körül, szorosan magához öleli testedet, amivel sikerült azt is elérnie, hogy feneked férfiasságához nyomódjon, ami miatt akaratlanul is egy ijedt nyögés hagyta el ajkaidat. Egy rettentõen kimerítõ napon voltál túl, és az egyetlen dolog, amire jelenleg vágytál, az a pihenés volt, ezért nem igazán lett volna kedved hagyni Katsukinak, hogy a fürdõszobában, pontosabban szólva a kádban ücsörögve tegyen magáévá, azonban mint kiderült, a fiú nem ebbõl a szándékból kifolyólag próbált meg közeledni feléd, amit az is tökéletesen bizonyított, hogy ahelyett, hogy belédhatolt volna, egyszerűen csak megtámasztotta állát a válladon, és mélyen beszívva kellemes illatodat, apró csókokkal kezdte el behinteni nyakadat, illetve nyakszirtedet, ezzel egy kellemes, bizsergetõ érzést kiváltva belõled. A legvadabb álmaidban sem számítottál volna arra, hogy Bakugou csupán ennyit fog veled tenni, de hihetetlenül boldoggá tett ezzel az apró gesztusával, hiszen nagyon ritkának számított az, hogy elõbújjon belõle a gyengédebb, gondoskodóbb énje, pedig nagyon de nagyon szeretted, amikor ilyen aranyosan bánt veled, és sokszor kívántad már, hogy bárcsak gyakrabban lenne alkalmad megtapasztalni ezt az oldalát, bár még ennek ellenére sem érezted azt soha, hogy panaszkodnod kellene emiatt, hiszen a fiú veled sokkal de sokkal kedvesebben bánt, mint a többiekkel, aminek az egyetlen oka az volt, hogy te egy nagyon különleges helyet foglaltál el a szívében, és szerette volna veled éreztetni azt, hogy mennyire fontos vagy neki, hogy szeret, és hogy vigyázni szeretne rád, hiszen szüksége volt arra, hogy maga mellett tudhasson téged, mert te voltál az egyetlen, aki képes volt õt egy jobb emberré tenni, emiatt pedig hatalmas mértékű hálát és tiszteletet érzett irántad.
Miután Katsuki végigcsókolta nyakad minden egyes négyzetcentiméterét, és meggyõzõdött arról, hogy sikeresen a tudtodra adta azt, hogy jelenleg csupán szeretgetni akar téged, a mellettetek lévõ eper illatú tusfürdõd után nyúlt, majd miután egy kis mennyiséget a fürdõszivacsodra nyomott, szépen óvatosan elkezdte hátadat dörzsölgetni, ezután pedig a karjaidat, illetve a lábaidat is megmosta. Mivel mögötted ült, és nem fért hozzá a többi testrészedhez, ezért a mellkasodat, illetve a hasadat saját magadnak kellett megtisztítani, amit igazából nem is nagyon bántál, hiszen így is eléggé zavarban érezted magad Katsuki közelében, és biztos voltál benne, hogy ha szembe kellett volna fordulnod vele, nem bírtál volna a szemeibe nézni, viszont így, hogy nem láttad az arcát, és õ sem az intimebb testrészeidet, egészen felszabadultan érezted magad, még úgy is, hogy végig csendben voltatok és nem beszélgettetek egymással.
Miután Katsukinak magát is sikerült jó alaposan letakarítania, ki is engedte a kádból a vizet, majd megvárta, hogy felállj ölébõl, és kimássz. Amint ez megtörtént, rögtön a törölközõd után kezdtél el kutatni, hogy minél hamarabb magad köré csavarhasd azt, azonban amint kezed ügyébe került a puha anyag, Bakugou nemes egyszerűséggel elvette azt tõled, és elõtted megállva elkezdett téged megtörölgetni. Úgy érezted magad, mint egy kisgyerek, akit az édesanyja próbál minél több gondoskodással, illetve szeretettel elhalmozni, emiatt pedig akaratanul is melegség öntötte el a szívedet, hiszen tudtad, hogy barátod nem képes akárkivel ilyen formában törõdni, te vagy az egyetlen, aki felé mer ilyen szándékkal közeledni, ez a gondolat pedig akaratlanul is megmosolyogtatott, és felvetette benned azt a kérdés, hogy szerelmed vajon milyen apa lenne, és ha születne tõle egy gyermeked, akkor vajon vele is ilyen odaadóan és gondoskodóan bánna-e, mint most veled, bár õszintén szólva szinte 100 százalékig biztos voltál abban, hogy erre a kérdésedre egy hatalmas igen a válasz, hiszen bár Katsuki egy igencsak lobbanékony személyiség, aki az egója, illetve makacssága miatt sokszor képtelen megfelelõen kifejezni az érzelmeit és a gondolatait, de a ridegnek és durvának tűnõ külsõ mögött valójában egy hatalmas, gondoskodással teli, erõs szív lapul, ami képes a szeretetre, aggódásra és féltésre egyaránt, fõleg azokkal a személyekkel szemben, akik fontosak a számára, ez alól pedig természetesen a tulajdon gyermeke sem lenne kivétel.
Olyan mélyen sikerült belemerülnöd gondolataidba, hogy még csak az sem tűnt fel, hogy Katsuki idõ közben a tiszta ruháidat is rádadta, és már a saját teste szárításával foglalatoskodik, viszont miután sikerült ráeszmélned erre, odaléptél hozzá, és karjaidat átfonva nyaka körül, felpipiskedtél hozzá, majd egy gyengéd, szeretetteljes csókot nyomtál ajkaira hálád jeléül, ezt követõen pedig jókedvűen dúdolászva léptél ki az ajtón, magad mögött hagyva az értetlen tekintettel utánadmeredõ, a zavartságtól kissé elpirult arcú Bakugout, akinek fogalma sem volt arról, hogy az elmúlt néhány percben mi minden zajlott le a fejedben, aminek köszönhetõen sokkal életvidámabb és energikusabb lettél.
Azokban az esetekben viszont, amikor Katsukinak csakis az a célja, hogy egy érzéki aktust létesítsen veled a fürdõszoba falai között, rögtön azt követõen, hogy benyitott hozzád, azonnal neki is esik ajkaidnak, idõt sem hagyva neked arra, hogy felfogd a helyzetedet, heves csókcsatátok közepette pedig amilyen gyorsan csak tõle tellik, megszabadítja magát zavaró ruhadarabjaitól, majd miután ezzel megvolt, csuklóidat erõsen lefogva a jéghideg csempének nyomja a hátadat, és úgy kezdi el kisebb-nagyobb szívás, illetve harapásnyomokkal tarkítani a nyakadon lévõ bõrfelületedet, amit néhány sóhajtással és apró nyögéssel szoktál díjazni, de persze az sem kizárt, hogy ezen testrészedet mellõzve inkább füledet vegye célba és azt kezdje el harapdálni, illetve nyalogatni, de persze ezek mellett arra is ügyel, hogy a mocskos, vagy éppen izgató szavaival elérje azt, hogy ajkaidat beharapva sóvárogj mondandójának beteljesülése után, amik egytõl-egyig arra vonatkoznak, hogy Katsuki hogyan is szeretné elérni azt, hogy a nevét sóhajtozva csapjon végig testeden a gyönyör kíméletlen hulláma. Miután különféle módszerekkel sikerült elérnie azt, hogy izmaid ellazuljanak és kellõen felizgulj, Bakugou a vállaidnál keresztül megfordít téged, így a hátad helyett ezúttal az élvezettõl felhevült mellkasod találkozik az idõ közben bepárásodott csempével, majd amikor az ujjaival sikerült kitágítani téged, megragadja csípõdet, és egy határozott, kissé erõszakos mozdulattal beléd vágja kõkemény férfiasságának teljes hosszát, amire a falba kapaszkodva, egy mélyrõl jövõ, hangos és erõteljes nyögéssel reagálsz, amit meghallva Katsuki rögtön fel is vesz egy gyors és intenzív tempót, ezzel elérve azt, hogy az õ jelenlétén kívül minden mást figyelmen kívül hagyj magad körül, illetve hogy a fejedet teljes egészében ellepje a köd, és semmi másra ne tudj gondolni, csakis arra a földöntúli, semmihez sem fogható kitöltõ érzésre, amit szerelmed okoz neked. Legtöbbször nem szoktatok megállni egyetlen menet után, hanem addig folytatjátok a szeretkezést, ameddig csak bírjátok, ezért hát könnyen megeshet, hogy mire mind a ketten kellõen kimerültök, addigra 4-5 alkalommal is átjárja testeteket a kielégülés mennyei érzése. Az aktusaitokat követõen szoktatok alaposan lefürödni, ami közben el szokott csattanni köztetek néhány szenvedélyes csók, illetve a fiú ilyenkor hatalmas elõszeretettel érint meg téged tested minden egyes pontján, külön figyelmet szentelve fenekednek, illetve melleidnek, hiszen akárhányszor is elégül ki, egyszerűen képtelen megállni, hogy ne simítson végig puha bõrfelületeden. A szeretkezéseitekhez képes ilyenkor már rettenetesen gyengéden és gondoskodóan bánik veled, illetve igyekszik minél inkább a tudtodra adni, hogy mennyire szeret téged, ami leginkább az apró puszijaiban a hátadon, illetve a szoros, biztonságot nyújtó ölelésében nyilvánul meg. Miután segített neked megmosni a hátadat, illetve a hajadat, ki is száll a kádból, gyorsan megtörölközik, és magára kapkodja a tiszta ruháit, ezt követõen pedig óvatos mozdulatokkal kiemel téged a habok közül, hogy meg tudjon törölgetni, illetve fel tudjon öltöztetni. Amikor pedig ezzel is elkészült, az ölébe véve elvisz téged a hálószobátokba, és az ágyra lefektetve alaposan betakargatja testedet, majd elhelyezkedve melletted, egyik karját átfonva csípõd körül szorosan magához von, míg a másikkal arcodat, illetve nedves tincseidet kezdi el simogatni, ami annyira megnyugtató hatással van rád, hogy ennek, illetve a kimerültségednek köszönhetõen néhány perc elteltével sikerül is elaludnod szerelmed védelmet nyújtó karjai között.

Bakugou Katsuki Boyfriend PreferencesOnde histórias criam vida. Descubra agora