Bakugou Katsuki Boyfriend Preferences

💔Amikor közli, hogy szakítani akar veled💔

Az elmúlt 2-3 hét alatt iszonyatosan eltávolodtatok egymástól, viszont fogalmad sem volt arról, hogy Katsukinak mégis mi lehet a problémája veled, hiszen nem vesztetek össze semmin, ami miatt esetleg mérges lehetne rád, ráadásul tudtad jól, hogy barátod pont azon emberek egyike, akinek ha valakivel problémája van, akkor kertelés nélkül fogja az illetõ szemeibe mondani a gondolatait, legyen az barát vagy ellenség, hiszen mindig is az egyenességre törekedett, azonban ezúttal ahelyett, hogy leült volna veled beszélgetni, és elpanaszolni a bajait, inkább a hallgatást és a magába zárkózást választotta. Ez idõ alatt többször is megpróbáltál kezdeményezni felé, de vagy letudta annyival a beszélgetéseteket, hogy csupán beképzeled a dolgokat, vagy pedig arra hivatkozott, hogy nincs ideje rád, így hát nem maradt más választásod, minthogy megvárd, amíg Bakugounak megjön az esze, és hajlandó lesz emberszámba venni téged.
Teltek-múltak a napok, míg végül egy péntek reggelen, az elsõ órátok elõtt Katsuki félrehívott, és megkért, hogy tanítás után várd meg õt, mert beszélni szeretne veled valamirõl, amibe te rögtön bele is egyeztél. Miután délután kicsengettek az utolsó órátokról, az összepakolást követõen már igyekeztél is a megbeszélt helyszínre, ahol csupán néhány percig kellett várnod, ugyanis ezt követõen megpillantottad az ismerõs hajkoronát, és a hozzá tartozó jellegzetes, Katsukis járást, így rögtön képes voltál kikövetkeztetni, hogy barátod az, aki jelenleg feléd tart. Bár igencsak haragudtál rá azért, amiért konkrétan leszarta a fejedet az elmúlt idõszakban, és a suli falain kívül szinte még csak feléd sem pillantott, viszont amikor már éppen rászántad volna magad arra, hogy a tudtára add sérelmeidet, és azt, hogy mennyire rosszul esik neked, hogy semmit sem oszt meg veled, feltűnt, hogy a szõke hajú fiú arca nedves a szemeibõl csordogáló bánatos könnyei miatt, amiket igyekezett minél hamarabb letörölni kézfejével, azonban azok újra és újra utat törtek maguknak. A harag és a sértettség, amit egészen idáig éreztél a mellkasodban, a másodperc töredéke alatt tovaszállt, helyét pedig az aggodalom és a meglepettség vette át. Fogalmad sem volt arról, hogy mégis mi történhetett barátoddal, ami miatt képes volt ennyire kibukni, viszont mindenképpen szeretted volna vele tudatni, hogy bármi is nyomasztja a lelkét, benned megbízhat és nyugodt szívvel beszélhet a gondjairól, mert azon leszel, hogy segítséget tudj neki nyújtani a szavaid és a tetteid által.
Jelenleg nem szerettél volna semmit sem kérdezni tõle, hiszen tudtad jól, hogy amíg meg nem nyugszik, addig felesleges lenne ráeröltetned arra, hogy beszéljen, ezért csupán közelebb léptél hozzá és gyengéden körülfontad karjaidat csípõje körül, abban bízva, hogy így kellõ biztonságérzetet és nyugalmat tudsz majd neki biztosítani, azonban ahelyett, hogy hagyta volna, hogy tovább öleld õt, durván eltaszította testedet a sajátjától, ami annyira ledöbbentett téged, hogy hosszú másodpercekig levegõt venni sem voltál képes. Soha ezelõtt nem volt még példa arra, hogy Katsuki ilyen formában adja a tudtodra, hogy nincs szüksége rád, soha nem fordult még elõ, hogy visszautasította volna a közeledésedet, éppen emiatt rettenetesen elkeseredtél, és egyfolytában csak azt kérdezgetted magadtól, hogy mégis mit ronthattál el, amiért ezt a bánásmódot kapod szerelmed irányából.
-Szakítsunk.-mondta ki nagy nehezen ezt az egyetlen szócskát, a hangja azonban olyan mértékű fagyosságot tükrözött, hogy pusztán már ettõl képes lettél volna elbõgni magadat. Szinte fel sem fogtad azt, ami az elõbb elhangzott, csak arra tudtál gondolni, hogy ez valami rossz vicc lehet barátod részérõl, azonban mielõtt még szólásra nyithattad volna ajkaidat, a fiú tovább folytatta mondandóját.
-Kibaszottul hátráltatsz engem a céljaim elérésében. Amióta mellettem vagy, teljesen elpuhányosodtam, és úgy érzem, hogy napról-napra egyre gyengébb és gyengébb vagyok. Képtelen vagyok úgy fejlõdni, ahogyan szeretnék, és ha ez továbbra is így fog folytatódni, annak a szaros Dekunak egy napon sikerül majd megelõznie engem. Nem hagyhatom, hogy egy hozzá hasonló képesség nélkül született kis senki a földbe tiporjon és megkaparintsa az elsõ helyet. Azt egyszerűen képtelen lennék elviselni. Muszáj mégtöbbet edzenem, muszáj méglegyõzhetetlenebbé válnom ahhoz, hogy All Might után én legyek az elsõszámú hõs. Nem...-remegett meg a hangja egy pillanatra.-Nem fecsérelhetem az idõmet holmi szerelmi kapcsolatokra, nem hagyhatom, hogy az irántad való érzéseim méginkább elgyengítsenek, különben búcsút mondhatok a karrieremnek.-fejezte be mondandóját hisztérikusan kiabálva, nálad pedig ez volt az a pont, amikor a könnyeidnek sikerült utat törniük maguknak. Érezted, ahogyan a szíved apró darabkákra törik a fájdalomtól, illetve attól a gondolattól, hogy az elõtted álló fiúnak az ég világon semmit sem jelentett a kapcsolatotok, és hogy ezt az egészet már az elejétõl fogva úgy fogta fel, mint ha õ tenne szívességet az irányodba azáltal, hogy veled van. Annyi érzelem és gondolat kavargott benned, képtelen voltál eldönteni, hogy a szomorúság és a mérhetetlen csalódottság, vagy pedig a düh és gyűlölet az, amit jelenleg a leginkább érzel, viszont abban biztos voltál, hogy Katsuki szavait hallva egy világ dõlt össze benned, és megdõlt a fiúról alkotott képed is, amit felállítottál magadban.
-Ezért...Ezért kerültél engem az elmúlt hetekben? Ez volt az a dolog, amirõl nem mertél beszélni?-kérdezted hitetlenül, ajkaidat beharapva, miközben a fiú alig láthatóan bólintott egyet.-Hosszú hónapokon keresztül elhitetted velem, hogy szeretsz, hogy fontos vagyok számodra, erre most azt mered mondani, hogy hátráltatlak? Komolyan ennyire... Ennyire nem jelentettem neked semmit, hogy képes vagy csak úgy eldobni, mint valami használt rongyot? Ennyire nem számítanak neked semmit az együtt töltött éjszakáink, a csókjaink, az ígéreteink, a nevetéssel eltöltött perceink? Tényleg ennyire rossz dolog, hogy szerettelek, Katsuki?!-akadtál ki teljesen, és immáron végleg kiadtad a mellkasodban felgyülemlett mérhetetlem fájdalmaidat, amit a fiú vallomása okozott számodra. Könnyeidet potyogtatva, hangos zokogás közepette temetted tenyereidet arcodba, amit Katsuki némán, bűntudatot sugárzó arckifejezéssel nézett végig.
Borzasztóan fájt a lelkének, hogy ilyen állapotban kellett látnia téged, és elképesztõen haragudott magára azért, amiért pont õ volt az, aki ezt művelte veled. Az egyetlen dolog, amit jelenleg tenni akart volna, az az, hogy szorosan magához ölel és veled együtt sírva elmondja, hogy mennyire szeret téged, azonban a maga felé tett ígérete miatt ezt sajnos nem tehette meg, bármennyire is szerette volna.
-Tch, hagyd már abba ezt az idegesítõ nyivákolást, és inkább törõdj bele a helyzetbe. Neked is jobb lesz, és nekem is. Nem kell hisztizni egy ilyen baromság miatt.-motyogta maga elé érzéketlenül, aminek hallatán elõször méginkább sírni kezdtél, azonban néhány másodperc elteltével egy fájdalmas mosolyra húzva ajkaidat, Katsuki elé sétáltál és mégegyszer utoljára összekulcsoltad ujjaidat a fiúéval, majd könnyeidet potyogtatva vörös íriszeibe pillantottál.
-Nagyon sajnálom, hogy nem egyeznek a céljaink a jövõt illetõen. Te a legerõsebb hõssé akarsz válni, én pedig egy boldog családban, szeretõ édesanyaként és feleségként szeretném leélni az életemet. Mindkettõnknek megvannak a saját céljai, de sajnos úgy tűnik, hogy az útjaink ellentétes irányba vezetnek bennünket. Semmi baj nincs ezzel, ahogyan azzal sem, hogy az én álmaim már nem férnek bele a te jövõképedbe. Én csak azt sajnálom, hogy így kellett véget érnie a kapcsolatunknak és így kellett rádöbbennem arra, hogy az emberek sokszor nem azok, akiknek valójában hisszük õket.-húztad el ajkaidat csalódottan, majd tovább folytattad.-De ettõl függetlenül szeretném, hogy tudd... Nem bántam meg egyetlen pillanatot sem, amit veled tölthettem el. Te voltál az elsõ férfi az életemben, aki megtapasztaltatta velem a szerelem érzését, rengeteg örömteli percet és csodálatos emléket okoztál nekem. Te voltál az, aki erõsebbé tett engem, aki a küzdeni akarásával, a kitartásával, és az elszántságával akkor is képes volt belém lelket önteni, amikor már feladtam volna a küzdelmet. Inspiráltál engem, segítettél megtalálni azokat a dolgokat, amikben tehetséges vagyok, és megtanítottad, hogy hogyan kezeljem helyén a gyengeségeimet. Bármennyire is fáj, amit most tettél velem, akkor sem tudok rád haragudni, és nem is szeretnék. Még mindig egy csodálatos embernek tartalak téged, aki megérdemli, hogy boldog és sikeres legyen az életben, mert bármennyire is titkolod, tudom jól, hogy valójában hatalmas szíved van, és igenis érdekel az, hogy mi történik a körülötted lévõkkel. Éppen emiatt biztos vagyok benne, hogy egy szép napon az álmaid be fognak teljesülni, én pedig boldog leszek a sikereid láttán és õszinte büszkeséget fogok érezni, amikor majd elmesélhetem a gyermekeimnek, hogy ez a férfi egykor az életem része volt, és akinek emlékét örökké meg fogom õrizni a szívemben, történjék bármi, mert... Bakugou Katsuki az én hõsöm volt.-emelted ajkaidhoz a szõke hajú remegõ kézfejeit, majd mindkettõre helyeztél egy-egy apró csókot, hálád, illetve búcsúd jeléül,végül pedig lágyan végigsimítva arcán, magára hagytad õt.
A szõke hajú hosszú perceken keresztül ácsorgott ugyanabban a pozícióban, amiben hagytad, és maga elé meredõ tekintettel próbálta emésztgetni szavaidat, amiknek mindegyike egy-egy újabb begyógyíthatatlan sebet okozott a szívében. Akkora mértékű ürességet és magányt érzett a szívében, mint még soha ezelõtt, és tudta jól, hogy ezt az érzést semmi és senki nem lesz képes csillapítani, hiszen az, hogy elvesztette a számára legfontosabb embert, aki színt vitt az életébe, aki megtanította neki, hogy hogyan kell szeretni és gondoskodni másokról, aki még akkor is képes volt õt elfogadni és támogatni, amikor senki más nem tette meg, a lehetõ legfájdalmasabb dolog volt számára. Azonban mindennek ellenére, még ha most úgy is érezte, hogy elviselhetetlen ez a fajta szenvedés, úgy gondolta, hogy helyesen cselekedett, hiszen a valódi oka annak, amiért képes volt rászánnia magát egy ilyen végzetes és mindkettõtök életét meghatározó lépésre, az nem más volt, mint a te biztonságod. Csak Katsuki volt tisztában azzal az önmarcangolással, mérlegeléssel, és folytonos agyalással eltöltött álmatlan éjszakákkal, amikor a kapcsolatotokon tanakodott. Amikor csakis egyetlen dologra tudott gondolni, mégpedig arra, hogy nem érdemli meg a szeretetedet, a figyelmedet, a törõdésedet, illetve a rá fordított idõdet.
Csak Katsuki van tisztában a mostani döntésének okával, aminek valójában köze sincs ahhoz, hogy az elsõszámú hõssé váljon. Ez csupán egy ostoba indok volt ahhoz, hogy hiteles tudjon maradni. A valódi oka annak, amiért szakított veled, az nem más, mint az, hogy nem akarta, hogy bármiben is hiányt kelljen elszenvedned mellette. Nem akarta, hogy a hirtelen haragja és a durva stílusa miatt elnyomva érezd magad, és ezzel párhuzamosan azt sem szerette volna, hogy esetleg hirtelen felindulásból bántson téged akár a szavaival, akár a tetteivel, ugyanis azt biztos, hogy soha de soha nem lenne képes megbocsátani magának.
Katsuki már a kapcsolatotok eleje óta gondolkodott azon, hogy mégis mi oka van egy olyan tökéletes, gyönyörű, és csupa szív lánynak, mint amilyen te is vagy, egy olyan srácot választani, aki még csak arra sem képes, hogy szavakba foglalja az érzéseit és kimutassa feléd a szeretetét, illetve törõdését, hiszen annyi fiú van a közvetlen közeledben, aki erre tökéletesen alkalmas lenne, mégis úgy döntöttél, hogy helyettük inkább õt választod, ami miatt Bakugou úgy érezte, hogy hatalmas felelõsség rakódott a vállaira, amit eleinte egész jól viselt, viszont mostanra annyira elveszettnek és tehetetlennek érezte magát, hogy úgy gondolta, mindkettõtöknek jobb lesz, ha szakítotok, még mielõtt valami olyan dolog történne, amit már nem lehet visszafordítani.
Fogalma sem volt arról, hogy jó, vagy rossz döntést hozott meg ezzel az egésszel kapcsolatban, ahogyan arról sem, hogy mihez fog kezdeni nélküled, illetve a támogatásod nélkül a továbbiakban, azt azonban egy percig sem tagadta volna, hogy mérhetetlenül hálás neked azokért a boldog percekért, amiket veled tölthetett, hiszen az, hogy képes volt szeretni téged, és õ is szeretve érezhette magát melletted, hatalmas változásokat okozott a személyiségében és olyan mértékű erõt, illetve inspirációt szerzett azáltal, hogy mellette voltál, hogy úgy érezte, bármit képes lenne véghez vinni. Bízott abban, hogy talán egy szép napon képes leszel megérteni és megbocsátani azt, amit veled tett, és nem úgy fogsz visszaemlékezni a kapcsolatotokra, mint egy hibára, aminek soha nem is kellett volna megtörténnie, viszont addig az egyetlen dolog, amit tehet, ha hagyja, hogy tovább tudj lépni rajta, még ha most lehetetlennek is tűnik ez a gondolat.