❤️Ha a bátyád lenne❤️

1.3K 39 13
                                    

-Úgy tesz, mintha csak egy idegesítõ kolonc lennél a nyakán, aki semmit sem képes megoldani magától, viszont ettõl függetlenül mindig rajtad tartja a szemeit, még akkor is, ha éppen nincs a közvetlen környezetedben, mert mindenképpen meg szeretne gyõzõdni arról, hogy biztonságban vagy és nem érhet semmi baj.
-A legkisebb apróságokon is képesek vagytok összeveszni, sõt, olykor megesik, hogy még össze is verekedtek, de olyan még soha nem történt, hogy huzamosabb ideig nem álltatok volna szóba egymással. A leghosszabb idõtartam, amíg nem szóltatok egymáshoz, egy nap volt, de általában néhány óra elteltével, miután mind a ketten kellõen lenyugodtatok, el is szoktátok felejteni azt, hogy mi miatt balhéztatok össze és onnantól kezdve minden megy tovább a normális kerékvágásban.
-Talán meglepõ lesz az, amit most mondani fogok, de az esetek 90%-ában Bakugou az, aki elõször kezdeményezi a békülést, egyrészt azért, mert milliószor makacsabb vagy nála ezen a téren, másrészt pedig sokkal többet jelentesz a számára annál, minthogy képes legyen huzamosabb ideig haragudni rád és kerülgetni téged, még akkor is, ha valójában te voltál az, aki a veszekedéseteket generálta. A bocsánatkérésének számtalan módja lehet: Elkészíti neked a kedvenc teádat vagy süteményedet, amit aztán fel is visz neked és leteszi a szobád ajtaja elé, innentõl pedig nyert ügye van, hiszen tisztában van azzal, hogy az ilyen dolgokkal mennyire le tud téged kenyerezni, te pedig mindig nagyra értékeled, amikor azt látod, hogy mennyi mindent hajlandó megtenni azért, hogy a kedvedben járjon, ez pedig a te szemedben egy olyan apró, de mégis hihetetlenül sokatmondó gesztus Katsuki részérõl, ami bõven elegendõ számodra ahhoz, hogy rögtön megbocsáss neki, hiszen tudod, hogy akárkiért nem lenne képes félredobni a méltóságát, az viszont, hogy a köztetek lévõ jó kapcsolat fenntartásáért hajlandó erre, azt bizonyítja, hogy nagyon szeret téged és semmiképp sem akarja megkockáztatni azt, hogy elveszítsen téged egy ostoba vita miatt. Érdekes módon viszont a "sajnálom", a "bocsánat", vagy a "ne haragudj rám" szavakat szinte soha nem használja, de erre nincs is szükség, hiszen a feléd tett megmozdulásaiból is tökéletesen meg tudod állapítani azt, hogy valóban megbánta azt, hogy kiabált veled, így hát nem is várod el tõle, hogy ilyeneket mondjon neked.
-Számon tartja minden egyes barátodat és a legtöbbjükkel igyekszik normális kapcsolatot fenntartani, viszont azokkal, akiknél azt érzi, hogy csupán érdekbõl vannak melleted és ki akarnak téged használni, rettenetesen bunkón és kiállhatatlanul viselkedik, amivel legtöbbször sikerül is elijesztenie õket a közeledbõl még azelõtt, hogy fájdalmat vagy csalódást okozhatnának neked.
-Nem szükséges külön megkérned rá, saját magától is hajlandó felajánlani azt, hogy segít neked a tanulásban, ha esetleg valamelyik tantárgyból nem értesz valamit, viszont a világért sem vallaná be neked, hogy ezt pusztán testvéri önzetlenségbõl teszi, és azért, mert nem akarja, hogy a jegyeid leromlása miatt a szüleitek megbüntessenek téged, hanem ehelyett inkább nekiáll sértegetni és mindenféle életképtelen szerecsétlennek elhordani téged, amivel a valódi szándékát igyekszik leplezni elõtted, de ezzel persze megint csak azt éri el, hogy az egész ház a ti ordítozásotoktól zengjen.
-A te problémáid az õ problémái is, és ez az állítás fordított helyzetben is ugyanolyan helytálló. Bármirõl is legyen szó, hozzá bátran fordulhatsz tanácsért vagy segítségért, és biztos lehetsz abban is, hogy nem fog téged cserben hagyni, hanem minden tõle telhetõt el fog követni azért, hogy támogatni tudjon téged. Akár az éjszaka kellõs közepén is átmehetsz a szobájába és elpanaszolhatod neki a gondjaidat vagy a kételyeidet, nem fog téged elzavarni és azt mondani, hogy oldd meg õket egyedül, hanem ehelyett türelmesen végighallgat és miután tisztába került a szívedet nyomasztó érzéseiddel, megpróbálja megkeresni a számodra lehetõ legjobb és leghatásosabb megoldást, ezzel pedig csak méginkább megerõsíti benned azt a gondolatot, hogy rá bármikor, bármilyen körülmények között számíthatsz, neki pedig borzasztóan jól esik, hogy minden esetben õ a legelsõ személy, akihez fordulni szoktál, hiszen ez azt bizonyítja, hogy senkiben nem bízol meg annyira, mint Bakugouban.
-Ha valaki valaha is összegyűjtene magában annyi bátorságot, hogy egy rossz szót is merjen hozzád szólni, vagy ne adj Isten odáig fajulnának a dolgok, hogy fizikai bántalmazás áldozata légy, az holt biztos, hogy Katsuki nem pocsékolná arra az idejét, hogy kikérdezze az adott illetõt arról, hogy mégis mi miatt bántott téged, nem tudná le a dolgokat néhány ejnye-bejnyével, hanem gondolkodás nélkül nekimenne annak az embernek, aki kezet mert emelni az egyetlen kishúgára és többszörösen adná neki vissza azt, amit veled művelt, és ha az illetõ valami csoda fojtán túlélné azt a tortúrát és megaláztatást, amiben a bátyád részesítette, az tuti, hogy soha a büdös életben nem próbálkozna meg mégegyszer azzal, hogy bárkibe is belekössön, feléd pedig még csak pillantani sem merne többé, hanem inkább megpróbálna olyan nagy ívben elkerülni téged, amekkorában csak lehetséges, hiszen sem a nagy Bakugou Katsukival, sem pedig a testvérével nem lehet büntetlenül szórakozni, aki azonban mégis megpróbálkozik ezzel, annak számítani kell arra, hogy a hátralévõ éveit a szõke hajú fiú pokolian meg fogja keseríteni, úgyhogy nála tipikusan az a felállás érvényesül, miszerint õ az egyetlen, aki cseszegethet téged, viszont ha rajta kívül valaki másnak fordulna meg a fejében ez a gondolatfoszlány, az elsõkézbõl tapasztalhatná meg azt, hogy milyen érzés minden egyes nap halálfélelemmel felkelni és sétálni be a suli kapuin, majd egész álló nap amiatt aggódni, hogy vajon a szõke hajú fiúnak mikor támad kedve egy kicsit elgyepálni õt.
-Vele ellentétben te soha nem jártál zeneiskolába, viszont mindig is nagy vágyad volt megtanulni valamilyen hangszeren játszani, ezért Katsuki elkezdett téged dobolni tanítani.
-Vicces beceneveken szoktátok hívni egymást, amiket a másik fél személyisége és legjellemzõbb tulajdonságai szerint választottok ki.
-Már évek óta fennáll köztetek egy rendszer, miszerint minden héten kiválasztotok egy napot, amikor mind a ketten ráértek, és azt a napot csakis azoknak a programoknak és tevékenységeknek szentelitek, amiket mind a ketten nagyon szerettek csinálni, mint például a sütés/fõzés, játékterembe járás, vásárlás, sétálás a természetben, stb.
-Te vagy az egyetlen, akivel képes gyengéden viselkedni, és az egyetlen, aki képes helyén kezelni Bakugou random dühkitöréseit, illetve lenyugtatni õt, ha nagyon elfajulnának a dolgok.
-Szabadidõtökben sokat szoktatok videojátékozni és az esetek túlnyomó többségében mindig sikerül megverned Katsukit, amibõl veszekedés, késõbb pedig eszeveszett kergetõzés alakul ki köztetek, ami után az egész lakás úgy néz ki, mintha egy csatatér kellõs közepére csöppentetek volna.
-Állandóan megjelölitek egymást a közösségi oldalakon mindenféle random kép vagy video alatt, amit viccesnek találtok, vagy ami a másikra emlékeztet benneteket.
-Ha olyan kedved támad, hogy ki szeretnél próbálni egy új sminket, ahelyett, hogy magadon tesztelnéd le a dolgokat, mindig õt szoktad befogni kísérleti alanynak, de persze ennek a hatalmas szívességnek komoly árai, illetve feltételei vannak, viszont ha ezeket képes vagy zokszó nélkül elfogadni és teljesíteni, akkor a bátyád is hajlandó elviselni, hogy egy kis idõre sárba tipord a férfiúi becsületét és kimázold az egész arcát, hiszen valamit valamiért, nemdebár?
-A kiszabott házimunkáitokat mindig közösen szoktátok elvégezni.
-Nagyon sokat káromkodik, de ha te ejtesz ki a szádon valamilyen trágár megjegyzést, akkor mindig rád szól.
-Ha sírsz, vagy szimplán csak szomorú vagy valami miatt, Bakugou mindig nagyon rosszul érzi magát, hiszen ilyenkor mindig arra gondol elsõként, hogy õ bántott meg valamivel, ezért igyekszik minél hamarabb felvidítani téged például azzal, hogy kitalál valami klassz elfoglaltságot, amivel elterelheti a figyelmedet, megcsikiz, vagy szimplán csak jól megölelget, amivel néhány másodperc alatt képes elérni, hogy máris jobban kezdd magad érezni. Nyálas, világmegváltó dolgokat nem szokott neked mondani, hiszen ez nagyon messze áll a személyiségétõl, meg amúgy is azon a véleményen van, hogy az ilyen helyzetekben az együttérzés, a megértés, a támogatás és a testi kontaktus, mint pl. a karod vagy az arcod megsimogatása, a könnyeid letörlése, az ölelés sokkal többet ér a szavaknál.
-Ha azt látja rajtad, hogy meg szeretnéd õt ölelni, olyankor csak sóhajt egy nagyot és unottan megforgatja a szemeit, de végül kitárja feléd a karjait és mosolyogva annyit mond neked, hogy: "Na gyere, te kis szaros."
-Nincsenek titkaitok egymás elõtt, viszont a pasiügyeidet nem igazán szereted az orrára kötni, hiszen mikor legutóbb áthívtad magatokhoz a barátodat hogy bemutasd õt a szüleiteknek, Bakugou annyira megrémisztette õt a viselkedésével, hogy egy óra elteltével menekülõre is fogta és azóta hírét sem hallottad. Erre persze a drága bátyád csak annyit mondott, hogy ha ilyen könnyedén képes megfélemlíteni egy srácot, aki állítólag szeret téged, akkor a komolyabb jellegű problémák esetében is ugyanilyen hamar be fogja dobni a törölközõt, röviden fogalmazva nem érdemel meg téged. De persze te tisztában vagy azzal a ténnyel, hogy teljesen mindegy, hogy kit viszel haza magaddal, Katsuki a legrendesebb, legkifogásolhatatlanabb, legkomolyabb szándékú fiúkat is képes lenne elűzni mellõled pusztán a nézésével, tehát nem feltétlenül kell megszólalnia vagy megfenyegetnie a barátodat ahhoz, hogy az tudja, hol is van a helye a ti családotokban. Ezt azonban nem azért csinálja, mert szándékosan keresztbe akar neked tenni, hanem azért, mert egyszerűen irtózik attól a gondolattól, hogy bárki is megrontson téged, illetve nem szeretné, hogy néhány seggfej összetörje a szíved és tönkretegye az életedet, ezért a viselkedésével egyfajta vizsga elé állítja a kiszemelteidet, hiszen így láthatja, hogy a fiúk hogyan kezelik a kellemetlen szituációkat és ez milyen hatással van a kapcsolatotokra.
-Ha arra szánja magát, hogy megpusziljon téged, akkor azt mindig a homlokodra szokta adni, nem véletlenül, hiszen ezzel fejezi ki az irántad való feltétlen szeretetét, ragaszkodását, gondoskodását és tiszteletét.
-Kiskorotokban elkezdtetek egy bakancslistát vezetni, amire azokat a dolgokat írtátok fel, amit a halálotok napjáig együtt szeretnétek megcsinálni, és mostanra már egészen sokmindent sikerült kipipálnotok, amikre mind a ketten nagyon büszkék vagytok, de persze még így is rengeteg dolog van hátra, viszont a lelkesedésetek még az évek elõrehaladtával sem gyengült, sõt, egyre erõsebbé és erõsebbé válik.
-Kívülrõl fújja az összes olyan étel és sütemény receptjét, amiket imádsz, és néha napján csak úgy ok nélkül meglep téged valamelyikkel.
-Amikor megbetegszel és otthon kell maradnod egyedül, a suliból minden egyes szünetben felhív téged vagy üzenetet küld, csak hogy mindenképpen megbizonyosodjon afelõl, hogy minden rendben van veled, ezen kívül teljen akármilyen fárasztóan is a napja, arra mindig marad még energiája, hogy hazaérvén segítsen neked bepótolni a tananyagot és elmagyarázza neked azokat a dolgokat, amikrõl lemaradtál, illetve ilyenkor különös odafigyeléssel készíti el neked a kedvenc ételeidet, valamint teáidat, mert egyrészt azt szeretné, hogy minél elõbb jobban legyél, másrészt pedig tudja, hogy ezzel az apró gesztussal milyen sokat tud dobni a hangulatodon, emellett pedig arról is gondoskodik, hogy rendszeresen szedd az orvos által felírt gyógyszereidet.
Mindig nagyra értékeled, hogy Bakugou ennyire próbál rád vigyázni, de néha már úgy érzed, hogy túlzásba viszi a dolgokat, hiszen az ilyen helyzetekben hajlamos téged úgy kezelni, mint egy kisgyereket, akinek mindent a szájába kell rágni, mert még nem tud magáról megfelelõen gondoskodni, de még ha néha az õrületbe is tud téged kergetni az anyáskodó viselkedésével, soha nem tennéd ezt szóvá neki, ugyanis tudod, hogy milyen sokat fáradozik azért, hogy a kedvedben járjon és a lehetõ legkomfortosabban érezd magad még ezeken a nehéz napokon is, ha azonban visszautasítanád a kedvességét, azzal nem csupán hálátlan lennél az irányába, de könnyen lehet, hogy még meg is bántanád, ezt pedig nem szeretnéd megkockáztatni, ezért inkább csak hagyod, hogy hadd tegye, amit jónak lát és kiélvezed, hogy a lábadozáson kívül semmi más dolgod nincs.
-Bár soha, semmi pénzért nem mondaná ezt elõtted, de nagyon büszke rád és arra, hogy te vagy a testvére, illetve végtelenül hálás a szüleiteknek azért, hogy te megszülettél, hiszen nálad jobb hugicát kívánni sem tudott volna magának.

Fun facts:
-Amikor kiskorában megtudta, hogy hamarosan lesz egy kishúga, nagyon nem örült a hírnek, hisztizett, hogy neki nincs szüksége egy kistesóra, fõleg nem egy lányra, de a szüleitek képesek voltak könnyedén megváltoztatni Katsuki hozzáállását, mégpedig úgy, hogy felajánlották neki azt, hogy ha megszülettél, akkor majd õ nevezhet el téged, ezzel pedig sikerült elérniük, hogy Bakugou elfogadja a tényt, miszerint lesz egy testvére és egy idõ után már õ is izgatottan kezdte el visszaszámolni a napokat a megérkezésedig.
-Amikor megszülettél, az orvosok édesanyátok kérésére legelõször Katsuki karjaiba adtak téged, te pedig rögtön abba is hagytad a sírást és nagyra nyílt szemecskékkel pislogtál a bátyádra, majd kis idõ elteltével lehunytad az íriszeidet és mosolyogni kezdtél, ez pedig egy nagyon fontos momentum volt a szõke hajú kisfiú életében, hiszen bár még nagyon kicsi volt ahhoz, hogy megértsen és elfogadjon minden egyes dolgot, ami körülötte zajlik, azt azonban már ilyen fiatalon is megérezte, hogy kötõdni kezdett hozzád, olyannyira, hogy miután hazahoztak téged a kórházból, õ maga ment oda a szüleitekhez és kérte meg õket, hogy hadd segíthessen õ is az anyukátoknak gondoskodni rólad, ami nagyon meghatotta a szüleiteket és õszintén örültek annak, hogy Katsuki már ilyen fiatalon meg akar tanulni vigyázni rád és felelõsséget vállalni érted.
-Mivel a szüleiteknek már nagyon korán el kellett indulniuk dolgozni, ezért minden egyes reggel Bakugou vitt el téged az óvodába és õ is ment érted délutánonként, ez a felállás pedig akkor sem változott, amikor elkezdted az iskolát.
-Kisebb korodban csak az õ hangjára tudtál elaludni, ezért minden egyes este lefeküdt melléd az ágyra és a karjai között tartva mesélt neked valamit, miközben a hajadat simogatta. Teljesen egyértelműen számtalanszor elõfordult, hogy a fáradtság miatt már nem volt ereje feltápászkodni mellõled, így ott aludt veled, amirõl a szüleitek titokban rengeteg fotót csináltak annó, hiszen hihetetlenül aranyos látványnak tartották azt, amikor másnap reggel felmentek a szobádba és azt látták, hogy a bátyád mellkasán szuszogsz.
-Kisebb korodban nagyon szeretted befonva, vagy két oldalt egy-egy lófarokban hordani a hajadat, de mivel a szüleitek még azelõtt elmentek otthonról, mielõtt felébredtetek volna, ezért teljesen egyértelműen ez a feladat is a bátyádra hárult és a mai napig gyakran szoktad macerálni azzal, hogy készítse el a frizurádat, hiszen szégyen-nem szégyen, de Bakugou nagyon ügyes ezen a téren és a rajtad végzett számtalan kísérletnek és gyakorlásnak köszönhetõen mára már bonyolultabb és hosszabb idõt igénybe vevõ frizurákat is képes készíteni, és bár morogva ugyan, de egy kis hízelgés és könyörgés után végül mindig beadja a derekát, hiszen képtelen nemet mondani neked.
-Kiskorodban meggyõzõdésed volt, hogy ha majd egyszer felnõsz, akkor Katsuki lesz a férjed, hiszen a szüleid mindig azt mondogatták neked, hogy csakis olyan férfihoz szabad feleségül menned, aki tisztel, megbecsül, nem hagy cserben a bajban, gondoskodik rólad, elfogad téged a hibáiddal együtt, soha sem akarna téged megváltoztatni, és végül, de nem utolsó sorban tiszta szívébõl szeret téged, ezek az állítások pedig mind-mind passzoltak a bátyádra, éppen emiatt estél kétségbe és fakadtál sírva a szomorúságtól, amikor közölték veled, hogy a testvérek nem házasodhatnak össze.

Bakugou Katsuki Boyfriend PreferencesDonde viven las historias. Descúbrelo ahora