Bakugou Katsuki Boyfriend Preferences

💔Ha megcsalnád💔

Az utóbbi egy hónapban azt érezted, hogy valami nagyon nincs rendben a kapcsolatotokkal, bár azt nem tudtad volna magmagyarázni, hogy ennek mi lehet az oka. Annyit tudtál csak, hogy már nem érzed azt az erõs kötõdést és végtelen szerelmet Katsuki iránt, mint a kapcsolatotok legelején, és minél többször jutott eszedbe ez a gondolatfoszlány, annál erõsebb lett a meggyõzõdésed arról, hogy már csupán csak megszokásból vagy vele együtt. Még mindig szeretted õt, de már képtelen voltál rá úgy tekinteni, mint életed párjára, pedig egészen idáig biztos voltál abban, hogy a szõke hajú fiú lesz az az ember az életedben, akivel a késõbbiek során össze akarod kötni az életedet, akitõl gyermekeket szeretnél, és akivel halálod napjáig együtt szeretnél maradni, azonban valami miatt most mégis azt érezted, hogy a sors külön utakat szánt nektek.
Semmiképp sem szeretted volna õt elveszíteni, hiszen egy nagyon fontos helyet töltött be az életedben, ráadásul rengeteg mindent tett érted azóta, amióta egy párt alkottok, éppen emiatt úgy érezted, hogy egyszerűen nem lenne bátorságod elmondani neki azt, hogy szakítani szeretnél vele, hiszen attól féltél, hogy dühében hozzávágna a fejedhez minden olyan dolgot, amiért hálával tartozol neki, te pedig úgy érezted, hogy képtelen lennél ezeket végighallgatni, mert ha erre kerülne a sor, be kellene látnod, hogy a fiúnak teljes mértékben igaza van. Neki köszönhetõen váltál erõsebbé, neki köszönhetõen sikerült megtalálnod az életcéljaidat, neki köszönhetõen tanultál meg kitartani az elhatározásaid mellett, és nem utolsó sorban a vele való kapcsolatod alatt tapasztalhattad meg elsõként azt, hogy milyen érzés az, ha valaki feltétel nélkül szeret téged, ha valaki bármit hajlandó lenne azért elkövetni, hogy boldog légy, és hogy milyen érzés az, amikor valakinek te jelented az egész világot, akire vigyázni szeretne, akirõl gondoskodni szeretne, és akiért bármikor kész lenne gondolkodás nélkül feláldozni az életét.
Ezen kívül persze fájdalmat vagy csalódást sem szerettél volna okozni Katsukinak, hiszen tisztában voltál azzal, hogy ha bevallanád neki azt, hogy már képtelen vagy szerelemmel tekinteni rá, annyira összetörnéd a szívét, hogy lehetséges, soha többé nem lenne képes másokat szeretni, másokban megbízni, és az is benne van a pakliban, hogy a vallomásoddal talán annyira elkeserítenéd, hogy feladna mindent, amiért ezidáig kitartóan küzdött. Tisztában voltál azzal, hogy Bakugounak te jelented a legnagyobb támaszt, a legnagyobb motivációt, és hogy a jelenléteddel, a bátorításoddal, a szereteteddel, valamint megértéseddel képes vagy õt arra ösztönözni, hogy minden egyes nap keményebben és keményebben küzdjön az álmaiért, és ami talán a legfontosabb, hogy neked hála sikerült leküzdenie az elégedetlenségét magával szemben, illetve már hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy õ egy nagyon értékes és különleges személy, akire szüksége van az emberiségnek, hiszen a puszta létezésével, a gondolkodásmódjával, a cselekedeteivel képes arra sarkallni a körülötte lévõket, hogy bármi is történjék, bármilyen akadállyal vagy nehézséggel is kelljen szembenézniük életük során, soha ne adják fel az álmaikat, mert kellõ kitartással, elszántsággal és szorgalommal bármit el lehet érni.
Az okaidat összesítve arra az elhatározásra jutottál, hogy együtt maradsz Bakugouval, de keresel magad mellé egy olyan fiút, aki képes lesz elérni nálad, hogy azok a bizonyos pillangók ismét életre keljenek a hasadban, végül pedig sikerült is összejönnöd egy olyan sráccal, aki minden szempontból megfelelt az igényeidnek és immáron két hete szeretõi viszonyban álltok egymással. Próbáltál annyi idõt tölteni vele, amennyit csak tudtál, ez azonban nem volt egyszerű, hiszen a hõsködés mellett szinte alig maradt valamennyi szabadidõd, emellett pedig nap mint nap viaskodnod kellett a lelkiismeretfurdalásoddal és a lebukástól való félelmeddel, hiszen tudtad jól, hogy elegendõ csupán egy rossz mozdulat vagy meggondolatlan cselekedet ahhoz, hogy Katsuki rájöjjön arra, mi is folyik egészen pontosan a háta mögött. Arra azonban te magad sem számítottál, hogy idõ közben bizony Bakugounak is feltűnt az, hogy valami nincs rendben veled, illetve a kapcsolatotokkal, hiszen az utóbbi napokban hihetetlenül szótlanná váltál, emellett pedig kerültél minden olyan szituációt, amiben leülhettetek volna egy kicsit beszélgetni egymással, de persze amikor ezt a szõke hajú fiú szóvá tette feléd, mindig csak annyit mondtál, hogy most fáradt vagy és nincs kedved semmihez, így hát Katsuki kénytelen volt egymaga kideríteni azt, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen távolságtartóan viselkedsz vele az utóbbi idõszakban, és szerencséjére viszonylag hamar akadt lehetõsége arra, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, ugyanis amikor bejelentetted neki, hogy elmész fürödni, a telefonodat a nappali kanapéján hagytad, a fiú pedig mivel tudta a kódodat, könnyedén bele tudott nézni az üzenetváltásaidba. A "Csodálatos volt veled a délután" ,valamint az "Alig várom, hogy végre újra láthassalak" üzeneteket elolvasva Katsuki szemei elkerekedtek, és hatalmas döbbenete közepette legelõször fel sem fogta azt, hogy mit is lát éppen, de miután többször is átolvasta õket, sajnos rá kellett döbbennie arra, hogy már nem õ az egyetlen férfi az életedben, hiszen minden jel arra mutatott, hogy megcsalod õt. Már a megcsalás gondolatát is abszurdnak tartotta, hiszen egyáltalán nem olyannak ismert meg téged, aki csak úgy képes lenne félrelépni, valamint soha meg sem fordult volna a fejében az, hogy erre vetemedj, most azonban mégis sikerült elbizonytalanodnia veled kapcsolatban, és immáron teljes egészében megkérdõjelezte a megbízhatóságodat, ennek ellenére mégis megpróbált higgadt maradni, illetve bemesélni magának azt, hogy ez az egész csupán csak egy félreértés lehet, bár a szíve mélyén már tudta jól, hogy nincs mit szépíteni a dolgokon, mert teljesen egyértelművé vált számára, hogy mi is állt a háttérben a távolságtartásoddal kapcsolatban.
A fiúban vegyes érzelmek kavarogtak jelenleg, aminek köszönhetõen képtelen volt megállapítani, hogy vajon a harag, a düh, a féltékenység, a csalódottság, a szomorúság, vagy pedig a mérhetetlen fájdalom és üresség az, ami a legerõteljesebben járja át a szívét, abban azonban teljesen biztos volt, hogy minél hamarabb válaszokat akar kapni a benne kavargó kérdéseire, hiszen kezdte úgy érezni, hogy ha egy kicsivel is több idõt kell a bizonytalanság fojtogató érzésébe burkolózva eltöltenie, akkor rövidesen meg fog bolondulni, azonban néhány perc elteltével végül visszaérkeztél a helységbe, és miután megláttad, hogy barátod beharapott ajkakkal, kifejezéstelen arccal pillant szemeidbe, miközben feléd tartja feloldott állapotban lévõ telefonodat, aminek kijelzõjén azok a bizonyos üzenetek álltak, már tudtad jól, hogy Katsuki mindenrõl tud.
-Ez mi?-kérdezte barátod halk, visszafogott hangon, azonban te annyira le voltál sokkolva attól a gondolatról, hogy Bakugou rájött a titkodra, hogy egyszerűen képtelen voltál megszólalni elõtte.
-Azt kérdeztem, hogy ez mégis micsoda?!-emelte meg hangját, ami annyira váratlanul és kellemetlenül ért, hogy tested teljes egészében remegni kezdett a félelemtõl.
-Katsuki...Me-Meg tudom magyarázni...-dadogtad zavartan, továbbra is kerülve a veled szemben álló fiú bosszús tekintetét, aki idõ közben lassú, kimért léptekkel közelebb sétált hozzád.
-Igen? Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert az alapján, amit az imént láttam, csak arra tudok gondolni, hogy megcsalsz engem.-dobta le telefonodat a puha matracra, majd erõsen megragadta karodat és közelebb rántott magához.-Ha nem vagy hajlandó megmagyarázni, hogy mit láttam az elõbb, akkor felteszek egy konkrét kérdést, hátha arra képes leszel reagálni valamit. Szóval...Megcsalsz engem?-tette fel kérdését számonkérõ hangnemben, azonban hangja néhány helyen meg-megremegett, ami arra engedett következtetni, hogy a düh és sértettség mellett a fiú jelenleg hatalmas fájdalmat érez odabent, aminek a gondolatától legszívesebben elsírtad volna magad, hiszen semmiképp sem szeretted volna, hogy Bakugounak miattad kelljen szenvednie.
Hosszú másodpercek elteltével végül egy apró bólintással jelezted barátodnak a válaszodat, ezt követõen pedig rögtön lehajtottad a fejedet és a padlót kezdted el kémlelni, ugyanis azt érezted, hogy az egyre inkább elhatalmasodó szégyenérzeted miatt egyszerűen képtelen lennél a szemeibe nézni.
-Mióta...Mégis mióta tart ez?-kérdezte megtörten, egyenesen arcodat kémlelve.
-...Nagyjából két hete...-szorítottad össze íriszeidet a válaszadást követõen, hiszen elképzelésed sem volt arról, hogy szavaid hallatán Katsuki mégis hogyan fog reagálni, és nem mellesleg attól is tartottál, hogy hirtelen felindulásból meg fog ütni téged, de mint kiderült, ez az aggodalmad teljesen alaptalannak bizonyult, ugyanis barátod fejében egy pillanatra sem fordult volna meg az a gondolat, hogy kezet emeljen rád, hiszen még a történtek után is túlságosan szeretett ahhoz, hogy szándékosan bántani akarjon téged.
-Tch, basszameg...-szorította ökölbe kezeit, majd indulataitól vezérelve fel-alá kezdett el járkálni a helységben, végül pedig egy hatalmas lendülettel lehuppant a kanapéra és idegesen beletúrt szõke tincseibe.
-Miért tetted? Miért csináltad ezt velem? Mire volt ez jó?-kérdezte megtört, remegõ hangon, miközben az egyre inkább feltörni vágyó könnyeit igyekezett minél hatásosabban visszatartani.-Miért vetemedtél erre? Miért választottál valaki mást helyettem? Miért jobb õ nálam? Mégis mit rontottam el, amiért ezt érdemlem?-halmozott el kérdéseivel, amik jelen pillanatban a legerõteljesebben nyomták lelkét.
-Sajnálom...Nagyon sajnálom Katsuki...-motyogtad bánatos hangon, összeszorított fogakkal, miközben a sós könnycseppek szépen lassan alábuktak íriszeidbõl és végigcsordogálva arcodon, végül a parkettán kötöttek ki.-Én nem ezt akartam. Nem állt szándékomban fájdalmat okozni neked, de egyszerűen képtelen lettem volna arra, hogy eléd álljak és a szemeidbe mondjam, hogy már nem érzek irántad semmit. Tudom, hogy ez nem ment fel engem a felelõsség alól, és hogy egy borzalmas döntést hoztam meg ezzel az egésszel, de meg kell értened, hogy nem volt más választásom. Nem lettem volna képes a szemeidbe mondani az érzéseimet azok után, hogy mennyi mindent tettél értem.-mondtad a sírás okozta remegõ hangon, miközben a kanapén ülõ, arcát a tenyerei közé temetõ fiúra pillantottál.-Tisztában vagyok azzal, hogy egy undorító, gerinctelen ember vagyok, amiért ilyen módon támadtalak hátba annak ellenére, hogy bárkinél jobban megbíztál bennem. Megérdemlem azt, hogy minden fájdalmadat és sérelmedet a fejemhez vágd, úgyhogy csak rajta, nem fogom megvédeni magam. Mondj, amit csak szeretnél, hordj el mindenféle ribancnak, ha ettõl egy kicsit is boldogabbnak vagy kiegyensúlyozottabbnak fogod magad érezni, de egy valamit soha ne felejts el...A kapcsolatunk és az érzéseim irántad mind valódiak voltak. Egy pillanatig sem játszottam meg azt, hogy szeretlek, ahogyan azt sem, hogy te voltál számomra a legfontosabb személy ezen a világon. Azok a gyönyörű pillanatok, amiket mi ketten átéltünk, valódiak és megismételhetetlenek voltak, és egy percig sem bánom azt, hogy a te oldaladon tapasztalhattam meg elsõként azt, hogy milyen szeretni és szeretve lenni, milyen érzés, ha egy olyan ember ölel magához, csókol meg, vagy szeretkezik velem, akiért az életemet is képes lennék odaadni. Boldog vagyok, amiért az életem része voltál, és nagyon köszönök mindent, amit értem tettél, de úgy érzem, hogy mindennek ellenére az lesz a legjobb mindkettõnk számára, ha az utunk innentõl kezdve ketté válik. Nagyon sajnálom, hogy nem én lehetek az, akivel össze fogod kötni az életedet, és az, aki gyermekeket fog neked szülni, de biztos vagyok benne, hogy egy szép napon te magad is meg fogod találni életed párját, hiszen egy csodálatos ember vagy, aki megérdemli, hogy boldog legyen.-léptél oda az idõ közben zokogni kezdõ fiúhoz azzal a szándékkal, hogy letörölhesd könnyeit és mégegyszer utoljára magadhoz ölelhesd remegõ testét, Katsuki azonban ahelyett, hogy hagyta volna ezt neked, egy határozott mozdulattal elcsapta kezedet arca közelébõl és távolabb húzódott tõled.
-Gyűlölsz engem...Igaz?-kérdezted félve, mire Bakugou jobb kézfejével megtörölte könnyes szemeit és rádpillantott.
-Nem...Az egyetlen, amit most érzek, az a kibaszott nagy csalódottság...-dörmögte mély hangon, majd felállt a kanapéról és ismét rád emelte skarlátvörös íriszeit, amikben jelenleg végtelenül sok érzelem lapult meg.-Jobb lesz, ha most elmegyek.-folytatta fájdalmas hangon, és mielõtt mág bármit is válaszolhattál volna mondandójára, a fiú rögtön el is indult az emelet irányába, hogy összepakolhassa a cuccait.
Tökéletesen tisztában voltál azzal, hogy Katsuki részérõl ez a fajta higgadtság és szótlanság nagyon rosszat jelent, hiszen ezzel a viselkedésével próbálta meg magábafojtani a lelkét marcangoló érzéseit, illetve gondolatait, emiatt pedig nagyon aggódtál miatta, hiszen nagyon nem szeretted volna, ha az eddigieknél is jobban magába fordulna, valamint hogy ilyen feldúlt állapotban menjen el. Soha nem lettél volna képes megbocsátani magadnak, ha miattad valami történne vele, éppen ezért mindenképpen meg szeretted volna vele beszélni a dolgokat normálisan, még mielõtt valami visszafordíthatatlan történne a fiúval.
Kb. negyed órával késõbb Bakugou vissza is tért a földszintre, kezében két jól megpakolt bõrönddel, és anélkül, hogy bármit is mondott volna neked, határozott léptekkel elindult az ajtó irányába, de mivel te nem szerettél volna haragban elválni tõle, megállítottad.
-Kérlek ne menj el anélkül, hogy semmit sem mondtál nekem...Beszéljük meg a dolgokat.-kiáltottál utána kétségbeesetten, könnyek közepette, amit meghallva a szõke hajú meg is torpant néhány másodpercre, és látszott rajta, hogy nagyon erõsen gondolkodik azon, hogy vajon szembeforduljon-e veled és adjon-e egy esélyt annak, hogy mégegyszer utoljára tisztázni tudjátok egymás elõtt az õszinte érzéseiteket és gondolataitokat, de hamar rá kellett jönnie arra, hogy ez az ég világon már semmin nem tudna változtatni, így végül kissé remegõ hangon, a sírását visszafojtva csupán ennyit mondott neked:
-Ég veled...
Amint a fiú kilépett az ajtón és becsukta azt maga után, azt érezted, hogy a lábaidból hirtelen minden csepp erõ elszállt, és a térdeidre zuhanva, arcodat tenyereidbe temetve hangos zokogásban törtél ki, Katsuki pedig az ajtó túloldalán, szája elé helyezett kezeivel igyekezett megakadályozni, hogy fel ne ordítson attól a kíméletlen, feszítõ fájdalomtól, amit jelenleg érzett a szívében. Rettenetesen sajnáltad a fiút és bár legszívesebben magadhoz ölelted volna, hogy egy kicsit megnyugtathasd, de tudtad jól, hogy ezzel a gesztusoddal az õ dolgát nehezítetted volna meg, hiszen így is borzasztóan nehéz út állt elõtte, ami a továbblépést és az elengedésedet illeti. Kimondhatatlanul fájt a lelkednek, hogy ilyen állapotban kellett látnod azt a személyt, akit egykor mindennél jobban szerettél, hiszen bár már nem tudtál rá a végtelen szerelmedtõl csillogó szemekkel pillantani az arcára, attól még ugyanúgy lelkiismeretfurdalásod volt attól a gondolattól, hogy fájdalmat okoztál neki és a vallomásoddal megsirattad õt. Mindig is gyűlölted, amikor szomorkodott valami miatt, azt meg végképp nem bírtad elviselni, amikor sírt, hiszen mindig is azt szeretted volna, ha Katsuki boldog lenne. Egyszerűen imádtad, amikor láthattad az õszinte mosolyát és a vidám kacagását, mert az arca ilyenkor semmihez sem fogható gyönyörűséget árasztott magából, amivel mindig sikerült megdobogtatnia a szívedet, most azonban, hogy nem a boldogságának, hanem a mélységes szomorúságának voltál a kiváltó oka, hihetetlen mértékű önutálat kezdte el gyötörni a lelkedet, mert tudtad jól, hogy azzal, amit vele tettél és ahogyan tetted, megfosztottad õt az emberekbe vetett bizalmától, a boldog jövõ reményétõl, illetve az álmai beteljesülésének egy jelentõs részétõl, ami miatt úgy érezted, hogy soha de soha nem leszel képes megbocsátani magadnak. Úgy gondoltad, hogy ennél még az is jobb lett volna, ha a szõke hajú dühöngeni vagy szitkozódni kezdene, mert akkor legalább valamelyest képes lett volna levezetni a benne felgyülemlett feszültséget, így viszont, hogy magába fojtotta az érzéseit, azok szépen lassan elkezdték marcangolni õt belülrõl, és az idõ elteltével teljesen fel fogják emészteni a lelkét, ami miatt lehet, hogy olyan sebek fognak benne keletkezni, amik soha de soha nem lesznek képesek teljesen begyógyulni és amiknek a hegei egész hátralévõ életében emlékeztetni fogják õt erre a borzalmas napra, amikor megtudta a kegyetlen igazságot. Ennél a pontnál kezdted el megbánni azt, hogy az azonnali szakítás helyett inkább megvártad azt a pillanatot, amíg barátod saját magától jött rá arra, hogy egy ideje már megcsalod õt, mert lehetséges, hogy ha a te szádból hallotta volna a dolgokat, akkor talán a szívét nem érte volna ilyen hatalmas fájdalom és egyszerűbben el tudná fogadni azt a tényt, hogy az utaitok innentõl kezdve ellentétes irányba fognak vezetni benneteket. Nem tudtad volna biztosra megmondani azt, hogy mi lett volna a helyes döntés, azzal azonban tökéletesen tisztában voltál, hogy a Katsukival való kapcsolatod teljes egészében megsemmisült és az ég világon semmi esély nincs arra, hogy újra az életed részét képezze.
Mind a ketten jól tudtátok, hogy a szakításotokkal mind a kettõtök élete gyökeresen meg fog változni, hiszen te is és õ is elveszítette a legfontosabb embert az életébõl, akire támaszkodhatott a nehéz helyzetekben, aki utat mutatott neki az álmai és céljai felé, akire bárhol, bármilyen körülmények között számíthatott, akiben feltétel nélkül megbízhatott és akivel bármilyen dolgot megoszthatott, viszont amíg neked ott volt az újdonsült barátod, aki segíthetett felállni a padlóról, addig Katsuki teljesen magára volt utalva, de még ha lett is volna olyan személy az életében, aki segítõ kezet tudott volna nyújtani neki, akkor sem lett volna hajlandó elfogadni azt, mert Katsuki a történtek után képtelen lett volna meggyõzni magát arról, hogy egyszer majd fog jönni egy olyan személy az életébe, aki mindig mellette fog maradni és bármi is történjék, soha nem fogja õt magára hagyni, most azonban, hogy téged is elveszített, úgy érezte, hogy jobban fog járni azzal, ha örökre kalitkába zárja a szívét, hogy senki ne tudjon újra közel férkõzni hozzá, mert azzal, hogy meg sem adja a körülötte lévõ embereknek az esélyt arra, hogy jobban megismerjék õt, nem lesz, ami, vagy aki csalódást, illetve fájdalmat okozzon neki.
Soha életében nem érezte még magát ennyire gyengének és elveszettnek, ami miatt abban sem volt teljes egészében biztos, hogy valaha lesz-e elegendõ ereje és akaratereje ahhoz, hogy feltápászkodjon a földrõl, hiszen a szakításotokkal megtört benne valami, ami miatt úgy érezte, hogy többé nem lesz képes aként a Bakugou Katsukiként élni, ahogyan ezidáig tette. Magát okolta a történtekért és úgy érezte, hogy nem tett meg mindent azért, hogy boldog és elégedett legyél mellette, emiatt pedig elképesztõen dühös volt magára, hiszen a gondolat, miszerint nem volt elég jó ahhoz, hogy megtarthasson téged és helyette egy másik fiú karjaiban kötöttél ki, aki ezek szerint minden szempontból jobb nála, végtelenül elkeserítette Katsukit.
Jelen pillanatban fogalma sem volt arról, hogy mihez kellene kezdenie az életével, hogy mivel csillapíthatná a mellkasában érzett pokoli fájdalmat, hogyan szüntethetné meg a szívében tátongó hatalmas űrt, amit a szakításotok okozott neki, abban azonban biztos volt, hogy innentõl kezdve semmi sem lesz olyan, mint amilyen eddig volt, mert azzal, hogy elvesztette élete szerelmét, akihez megszámlálhatatlanul sok gyönyörű emlék, megmagyarázhatatlan, semmihez sem fogható érzelmek kötötték, egyszerűen minden értelmét vesztette.