~8:Spongyabob~

293 23 9
                                    

Mikor Peter belépett a szobába a vörös lány már átöltözve feküdt az ágyon. Peter is kiszedett magának egy alvós ruhát, és miután átöltözött befeküdt a lány mellé az ágyba. Az álom nem érte el így a vöröst kezdte el nézni. A félhomályban a lány ajkain megcsillant a holdfény, vörös haja meg elterült a párnán mint egy vérből képzett óceán. A fiú a látványtól teljesen el volt varázsolva. Az ajka kiszáradt, teste szinte könyörgött a lány csókjáért.
-Akarom tudni mire gondolsz?-kérdezte a lány csukott szemmel. Peter teljesen zavarba jőve rázta a fejét, ám mikor rajött, hogy ezt a lány nem látja egy gyors "nem"-et cincogott ki. - Oké,gondoltam. - suttogta a lány.-Nem tudok aludni, ahogy látom te se.-mondta el észrevételét.
-Mesélj valamit az A.L.T.T előtti életeről.-mondta rekedten Peter. Hangját direkt kicsit mélyitette, "hátha bejön neki".
-Nem emlékszem semmire.-vonta meg a vállát-amennyire tudta a fekvés miatt-ám mire rajött mi az igazság úgy ugrott ülő helyzetbe mindha Thor villámai csapták volna meg.-Odin! Nem emlékszem semmire!-suttogta elhalóan. - a levegőt nehezen kezdte el venni, ami Peternek hamar fel is tűnt így egyből segítségére kellt.
-Héhéhé!Nyugi nincs semmi baj! 5 év hosszú idő! Lélegezz. - és a lány tette amit mondott, így a pánikrohama nem tartott sokáig.-Figyelj, holnap megmondjuk Buckynak aki erről értesíti Mr.Rogerst. Jó? - szorította magához a lányt,aki bólintott egyett a fiú mellkhasába.-Na most gyere. Próbálj meg aludni. - húzta le magával a lányt. Készségesen betakarta, majd derekát átölelve, fejét a lány hajába fúrva érte el az álom. A vörös még egy ideig nézett maga elé és próbált vissza emlékezni. Végül az utolsó dolog amire emlékszik, hogy közelebb bújva Peterhez sétált át az álmok világába.
*reggel*
Reggel a New York-i emberek hangos zsivajára keltek. Nia épp az ágyba ült volna  fel, ám ezt Peter keze megakadályozta. Barna haja kócos volt, gyönyörű-általában pajkosan csillogó-szemeit most becsukva pihentette.
-Nem mész sehova! Ma reggel kicsit ki kell kapcsolnod!-mondta ásítva miközben valahogy feltornázta magát az ágyban ülő helyzetbe.-Kérlek szépen a mai nap Tom és Jerryt fogunk nézni. - szeme csillogott miközben kimondta a mondatot. Felállt az ágyból és táskájába kutatva elővette laptopját ami egy hangos csilingelésel be is kapcsolt. Megnyitotta a keresőt és kisebb gondolkozás után megnyitott egy random Tom és Jerry részt. A két fiatal az ágy háttámlájának dült és Peter egyik kezét átvetette a lány vállán és így nézték a részt,ami nem a megszokott volt. A szokásos vidám, élénk színek helyett most egy sokkal gyászosabb hangulatú részt sikerült elinditani.
-Milyen részt raktál be? Ez nem tűnik túl vidámnak.-kérdezte érdeklődve a vörös. A fiú csak megállította a részt majd leolvasta a címet.
-Különkiadás, törölt rész.-mondta magaelé miközben visszadült a lány mellé. Jupiter csak hümmögött majd mohazöld szemeit visszavezette a képernyőre. Maga a rész elég gyorsan depressziós hangulatú lett. Tomnak a barátnőjét elszerette ellensége, szürke macska pedig nagy bánatában arra az elhatározásra jutott, hogy már nincs értelme az életének,így a legközelebbi vonat sínen foglalt helyet. Jerry megsajnálta ezért oda ment hozzá, ám a vigasztalásból nem lett semmi, ugyanis az egér elő vette kedvese képét. De az ő öröme sem tarthatott sokáig. Ugyanis meg látta barátnőjét elmenni egy másik egérrel. Hirtelen szomorúságában leül Tom mellé a sínre és közösen várják a halál köszöntését...az utolsó jeleneten csak láthatjuk a messziről közelítő vonatot, és annak hangosan szóló sípját. Így érte el a két mesehőst a rész végén a csúf halál. A szerelem, és csalódás miatt. Apollonia fejében sokszor átment a rész alatt, hogy a szerelem nem jó, a szerelem csak tönkretesz. Mégis a mellette ülő kócos fiú megcáfolta minden gondolatát. Vajon tényleg szereti? Sose goldolkozott azon, hogy valaha is lesznek érzései fiúk iránt. Egyszer volt életében egy gyerekszerelme az is az A.L.T.T-nál vele lakó, 1 évvel idősebb fiú volt. Hosszú vállig erő barna haja volt, gyönyörű kék szemekkel. Ha tudná, hogy nem Bucky volt megkisérletezné, hogy de. Viszont a fiú az első akcióján csúf halált halt egy gránát által. A lány annyira belemerült gondolataiba, hogy fel se tűnt neki, hogy Peter már egy ideje beszél neki.
-Bocsi mit mondtál?
-Azt kérdeztem, hogy van e kedved Spongyabobot nézni? Úgy értem ez a rész elég gyászos volt.
-Igen, persze. Van! Nézzük! - mondta fejét határozottan bólogatva. Ez a rész már sokkal vidámabb volt. Apollonia először csak kuncogott, ám egy idő után az a kuncogás nevetésbe, és a nevetés "visitásba" ment át. Épp a rész közepe felé tarthattak amikor egy hangosabb visitásra Bucky nyitott be ijedt arccal.
-JÉZUS! MI VAN ITT? - kérdezte aggódva, ám mikor meglátta a gyerekek boldog arcát egyből ő is mosolyogni kezdett.-Csatlakozhatok? - kérdezte a képernyőre mutatva. A fiatalok csak bólintottat majd Buckynak helyet csinálva nevetettek, mostmár hárman. A nevetesük bezengte az egész házat, könnycseppjeik folytak mint a patak a vissza tartotta kuncogástól. Egy időre minden bajuk felszívódott, és Apollonia végre úgy érezte otthon van.

 Egy időre minden bajuk felszívódott, és Apollonia végre úgy érezte otthon van

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

Rengeteg részt megnéztek már, de hasuk korgása felülkerekedett rajtuk. Bucky hamarabb elhagyta a szobát, majd alig 15 perc után visszatért, hogy kivigye a két fiatalt enni. A reggeli egyszerűen pirítós volt, hozzá egy kis teával. Éves közbe senki nem beszélt, ám Jupiter idegeit megint elkezdte tépni az idegörlő tény, miszerint nem emlékszik semmire.
-Buck.....tudod van egy kis baj...-szólt a férfinek akivel épp közösen mosogattak.
-Mi az Tökmag? - tette fel nevetve a kérdést Barnes.
-Nem emlékszem 10 éves koromig semmire...ami szerintem nem a legjobb tekintve, hogy 15 éves vagyok.
-Szerinted az A.L.T.T keze van benne? - kíváncsiskodott Bucky,mire a lány csak bólintott. - Figyelj Nia, ma úgyis átjön Steve,mert meccs van és akarjuk nézni. Szóval a lényeg, hogy ha gondolod megmondom neki, hogy hozza Starkot is. Oké? - kérdezte kedvesen mint egy féltő apuka. A lány csak bólintott majd elment Peter mellé aki épp a nappaliban próbálta megcsinálni a TV anternát. A két fiatal ezt hamar megcsinálta majd a TV elé ülve kezdtek a csatornák között válogatni. A tekintetük egy híradóm akadt meg, ahol épp Németország  zűrös utcáiról készült videókat mutattak. A házak fele összetört, azon az utcán nem volt egy üres rész ami olyan lett volna mint régen.
-A bosszúállók megint megmentették a világot! Egy titkos szervezet indított támadást Németország utcáin, ám a bosszúállók készséges küzdésével szerencsére egy halott sincs. A híres playboyt Tony Starkot, a száz éves katonát Steve Rogerst, és a Maximoff ikrek egyikét Pietro Maximoffot a bosszúállók toronyba kezelik, jelenleg élet-halál között. Összesen ennyi információt sikerült kiszednünk Fekete özvegytől, vagyis Natasha Romanoffból aki sokkal inkább együttműködő volt a S.H.I.E.L.D. igazgatójánál. Több információvak nem szolgálhatunk. - fejezete be a híradós. Jupiter még magaelé meredt, majd mikor felfogta, hogy majdnem minden neki fontos személy élet-halál között van kiorditott Buckynak.
-Buck! Szerintem ma este nem lessz meccs nézés! Pakolj a kocsiba! Költözünk vissza! - ordította majd hirtelen felpattanva rohant ki összeszedni magának pár dolgot.

----------
Helloka emberek! Ezt a részt próbáltam kicsit vidámabra csinálni, ám ez csak az eső előtti csend volt. Remélem tetszett. Helyesírási hibákért utólag is bocsánat💕legyen szép napotok!

{Az~Utca} ||Peter Parker fanficton|BEFEJEZETT|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang