... Előbb dolgom van a könyvtárban

V. fejezet

Fred tudta, hogy Hollowaynek barátnője van, de azért borzasztó féltékeny volt rá, amiért az ő Hermionéjét ölelgeti.

Utálta magát, hogy még most is ezen kattog az agya, amikor órák elteltével kóvályognak az iskolában, mert sikeresen eltévedtek a földalatti folyosókon.

Pedig azt hitte, hogy már kigondolkodta magát ezen. Együtt aludtak négyen, Azurával, Sagittával meg George-dzsal. A lányok felszöktek az ő szobájukba, ahogy éveken óta szokták. Azura és George hamar bealudt, összebújva, horkolva, de őt és Sagittát valahogy elkerülte aznap az álom. Órákig fenn voltak, bámulták egymást, néha huzamosabb ideig lehunyták a szemüket, elmélkedtek, hallgatták testvéreik idegesítő horkolását...aztán szinte egyszerre szólaltak meg, hogy ebből elég, és elindultak, hogy felkutassák a házimanók lakhelyét Hermionének.

– Borzasztó! Azura annyira borzasztó tud lenni. Pontosan tudja, hogy valami nem stimmel a durmstrangosokkal. Biztos vagyok benne, hogy érzi ő is azt, amit én. Azok a srácok nem azért bámultak meg minket, mert olyan csinosak lennénk, valamit akarnak! Vagy...ááá, nem tudom. Szerinted köze lehet anyáékhoz? Nem tartom kizártnak, hogy anya az ő iskolájuk felé is tevékenykedett...

Sagitta szája konkrétan be nem állt, amiért Fred kivételesen hálás volt. Igyekezett a szavaira koncentrálni, de csak arra az egy képre tudott gondolni, ami a retinájába égett: Hermione, Holloway karjai közt, ahogy nevetve hozzábújik...

– Figyelsz te rám, Freddie? – kérte számon Sagitta.

– Nem – vallotta be a fiú. Sagitta rosszalló pillantást vetett rá, aztán belekarolt, és így szólt:

– Nos, én kiöntöttem a lelkem, még ha nem is figyeltél. Most te jössz!

– De te figyelni fogsz – ingatta a fejét Fred.

– Persze, mert ilyen egy jó barát – jegyezte meg csípősen Sagitta. Fred sóhajtott, lehelete szürke páragomolyagként lebegett előttük.

– Hideg van – próbálta másra terelni a szót.

– Ja. Így jár az ember, ha eltéved egy varázskastély alá épített útvesztőben. Szerintem még a falak is változtatják a helyüket...

– Simán lehet – folytatta a gondolatmenetet Fred. – Dumbledore elbűvöli őket, hogy az éjszaka erre csatangoló diákok meghaljanak...

– Tuti jártunk már itt – mondta Sagitta előre mutatva. Fred összevonta a szemöldökét. Már épp megkönnyebbült, hogy Sagitta figyelme elterelődött a témáról, amikor a lány megszólalt:

– Mi történt Hermione és közted?

– Semmi – vágta rá Fred. Semmi kedve nem volt föleleveníteni és még el is mesélni valakinek a világkupa döntő éjszakáján történteket. – Legyen annyi elég, hogy semmi nem is fog történni.

– De miért? Odáig vagytok egymásért.

Erre a kijelentésre Fred megtorpant és Sagittára meredt. A lány a szemét forgatta.

– Ne mondd, hogy nem vetted észre. Hermione totálisan beléd van zúgva.

Fred szíve hevesebben kezdett dobogni a mellkasában, mintha ki akart volna törni onnan.

– Ron pedig őbelé.

Fred nem hitte, hogy Sagitta ennyiből megérti, de végül a lány bólintott.

– Vágom, mi a baj. A tesóm párja, ergo számomra tabu.

Fred keserűen bólintott. Sagitta milyen könnyen meg tudta fogalmazni a problémáját!