... Előbb dolgom van a könyvtárban

VII. fejezet

Roxmorts felé menet Fred folyton hátralesegetett. Azura és Sagitta gyanúsan, összedugott fejjel sutyorogtak.

– Miről van szó, hölgyek?

– Semmiről – vágták rá a lányok egyszerre. Fred az égnek emelte a tekintetét, majd George-hoz fordult. – Amíg ezek ketten rejtélyeskednek, vegyük át még egyszer a listát!

– Anyátok még mindig nem bírja a vállalattal kapcsolatos terveteket, igaz? – kérdezte tőlük Corvus, akinek az oldalán Johanna Mason függött. Na jó, igazából zsebébe süllyesztett kezekkel állt, morcosan bámulta maga előtt a köveket, és nem nézett Corvusra.

– Majd ha beválik, bírni fogja – felelt vállat vonva George. Corvus vigyorgott.

– Jó gondolatmenet. Zonkóhoz mentek, mi?

– Eltaláltad – bólintott Fred. Közben azon járt az esze, Hermione vajon mi jót csinálhat Harryvel kettesben...

– Szerintem én is beugrok Ackley-hez. Régen láttam az öreget! – tűnődött Corvus.

– Én megvárlak a Három Seprűben – ajánlotta Johanna, hangja éles volt. Fred értetlenül kapkodta a fejét Corvus és a barátnője között, de Black csak a fejét rázta, vigyorgott, és átkarolta Johanna vállát.

– Nem, nem, drágám, te is jössz!

– Azt lesheted, Black! – Johanna ellépett Corvus karja alól.

– Hé, hé, na mi az? – sietett előre Sagitta és Azura. Időközben beértek Roxmortsba, emberek keringtek körülöttük, finom illatok szálltak a légben. Fred mosolyogva figyelte, ahogy Azura minden színes őszi levélre rátapos, és elégedett vigyorra húzza a száját, amikor az elszáradt levél reccsen egyet.

– Elszállt Cupido? – piszkálta Sagitta a bátyját és a barátnőjét.

– Idegesítőek vagytok – közölte Johanna.

– Remélem, ez csak Blackékre vonatkozik – jegyezte meg Fred, és a mardekáros lányra villantotta fogsorát.

– Fogd be, Weasley – sóhajtott Johanna, és Fred egy mosoly árnyékát vélte felfedezni a lány szája sarkában, mielőtt az arca fele eltűnt volna a nyaka köré tekert sál takarásában.

– Nagyon szeretünk, Johannám – mondta Corvus, és újra magához húzta Masont. Puszit nyomott a halántékára, és megdörgölte a lány karját.

– Kár, hogy az érzés nem kölcsönös – vágta rá Johanna. Fred felnevetett, a többiek pedig csatlakoztak hozzá. Corvus felborzolta a lány fekete haját.

– Cor, mondd meg Saggie-nek, hogy igazam van! – követelőzött Azura, megragadva bátyja karját. Elhaladtak a Mézesfalás előtt – Fred nagyot szippantott a levegőből, szájában összefutott a nyál.

– Miben van igazad, Azzie?

– Nem lehettek a bolgárok, mert itt se voltak még év elején!

– Hát igen, úgy elég nehéz ellopni valakinek a leveleit, hogy itt se volt az elkövető – helyeselt Corvus, holott az ellopott levelek szóba se kerültek. Fred már meg se lepődött telepatikus képességeiken.

– A húgodat is legilimenciával kínzod? – érdeklődött Johanna. Corvus a bordái közé bökött.

– Ha nem mondja el, mire gondol pontosan, muszáj belekukucskálni a fejébe. – Most Azura haját kócolta össze. Mintha nem lett volna eleve kócos. – Egyébként meg legilimencia nélkül is tudtam, mire gondol.

– Nyilván – élcelődött tovább Mason. Fred látta rajta, hogy puszta szórakozásból teszi. George vigyorogva biccentett Johanna felé.

– Végre valaki, aki megmondja Blackéknek, hogy nem ők fújják a passzátszelet – mondta elismerően. Három mérges szempár szegeződött rá. George felnevetett, Johanna is, és összepacsiztak Corvus háta mögött. – Nehogy magatokra vegyétek, srácok! – tette hozzá George.