Ars Poetica

Felhők

Felhők szálltak le a földre
Nagy, fehér fellegek
Szellemekként alakot öltők
Hideg szívű kedvesek

Ellepték a tavakat
Folyókat, városokat
Megfolytották a vágyakat
S üresen hagyták szavunkat

Egyszerre volt, s még sem
Egyszerre éreztem, de féltem
Hisz minden elűnt egy percre
S még is ott volt bennem

Víz buggyant ki a számon
Mikor szólni akartam
Lassan megfulladtam
A saját gondolataimban

Mert egyszerre voltak, s még sem Egyszerre szerettem és féltem
Attól, amit mind éreztem
S attól hogy semmit sem értettem

Felhők szálltak le a földre
Nagy fehér fellegek
Szellemként alakot öltők
Titkon rejtett tettesek

Levegőért kapkodtam
Míg az óceán mélyére néztem
Látni akartam a holtak
Hogyan élnek odalent

Kezem nyúlt, s minden eltűnt
Sosem teljesült be
Nagyot akartam, s kevés voltam
Így a vízbe kerültem

Mert míg levegőért kaptam
Az óceán mélyére néztem
Láttam a holtakat
Ahogy a végtelenbe foszlanak

Felhők szálltak le a földre
Nagy fehér fellegek
Szellemként alakot öltő
Elbukott emberek

Nem maradt más
Mint a sötét valóság
S nekem sem volt maradás
Elbukott a gondolkodás

Csöngetett a magány
S én beengedtem őt
Hibáimból épült fel tanyánk
S az üresség húzta a tetőt

Nem maradt mellettem más
Mint a sötét valóság
Magam voltam az akadály
Egy kegyvesztett méltóság

S akkor felhők szálltak a földre
Nagy fehér fellegek
Szellemként alakot öltöttek
S magukkal vittek engemet