RÓZSATENGER

night mind

Odakint, a dermesztően fagyos csapadék
Hangosan kopogott a házak tetején,
És mi ketten kéz a kézben álltunk,
A terasz peremén

Ahogy mesélted történeteid,
Én úgy vesztem el két pár íriszeidben
Testem közelebb kúszott tiédhez,
S finom illatod átjárta szagló érzékem

Lágy hangod zúgott fülemben,
Akárcsak egy méh a nyári napsütésben
Mint kígyó prédáját folytogatva,
Úgy eresztetted belém karmaidat

A köztünk lévő szikra,
Hangosan koppant a talajra.

esocseppek