Szeretlek (+18)

64 6 0
                                    

Hét közepe innen már fénysebességgel telnek a napok. A tanárok engedélyével az óráink java részt elmaradtak a díszek készítése miatt. Délután kissé fáradtan vonszoltam be magam az edzésre. A fiúk nagy részt fel voltak pörögve. Kettő a kettő ellenit játszottak. Kenma és Kuroo olyan tökéletes csapatot alkottak ketten, hogy minden meccset ők nyertek. Edzés végére kifulladva ültek a terem egyik sarkában. Kenma ma sokkal többet mozgott mint amennyit eddig bármikor. Lusta, de ma kitett magáért. Nincs igazi motivációja arra, hogy miért röplabdázik pusztán csak gyűlöl veszíteni. Oda battyogtam hozzájuk és lemosolyogtam a földön fetrengőkre.
-Elfáradtatok?
-Mindjárt vissza köszön a tüdőm a számon - krákogta Kenma reszelős hangon.
-Az kár pedig azt terveztem, hogy elviszlek titeket kajálni - húztam el a mézes madzagot előttük. Mindketten felmordultak. Tipikus férfi. A gyomrukon keresztül bármire rávehetőek.
-A tüdőm úgy döntött, hogy még is marad a helyén - javított szélsebesen. Kacagnom kellett rajta.
-Fejed, hogy van? - nézett fel rám aggódó méz színű tekintetével Kuroo.
-Jól. Nem fáj egyáltalán. - füllentettem. Mert bizony fájt. Nem annyira mint amikor ide értem mért azóta hatni kezdett a fájdalom csillapító, de fájt. Erről viszont nem szerettem volna ha tudnak. Az ingyen kaja ígéretével olyan sebesen kezdtek el pakolni és takarítani maguk után mint eddig még soha. Oda kint a suli előtt vártam őket. Lenéztem telefonomra ahol egy üzenet várt.

Miya Osamu
Alig várom, hogy ismét találkozzunk. 😍

Vissza dugtam a telefont a táskába. Még épp időben, mielőtt ide értek volna hozzám. A közeli kisboltba mentünk. Vettem nekik fánkot. Hálásan mosolyogva ették amíg sétáltunk az állomás felé. Kuroo úgy szorongatta apró kezemet mintha attól félne, hogy elrohanok tőle. Kenma figyelmét nem kerülte el persze ez sem. Szúrós tekintettel nézett Kuroora. Nem tudom mi folyik kettejük között, de ideje lesz ennek utána járnom.

****

Otthon anya vacsorával fogadott minket. Kuroo ismét elvarázsolta. Hihetetlen, hogy mennyire tudja, hogy hogyan kell egy nő kedvében járni. Mikor mit kell mondjon. Mikor engedhet meg magának némi szemtelenséget, vagy kacérságot. Anyám úgy csüngött minden szaván, mintha aranyat érne. Örültem annak, hogy ilyen jól kijönnek.
-Toppako asszony ha nem bánja elrabolnám a páromat öntől - szóltam ironizálva anyámnak. Intett, hogy menjünk. Micsoda kedvesség tőle. Nagyon jó kedvű ma mindkét szívemnek fontos ember. Amint bezáródott mögöttem az ajtó Kuroo nekem esett. Falta az ajkaimat. Birtokba vette. Valami mély állatias morgás hagyta el a száját még csókolva az ágyhoz vezetett. Térd hajlatom az ágyba ütközött ennek köszönhetően én teljes testettel elfeküdtem. Csillogó szemekkel figyeltem ahogy át húzta feje felett a pólót. Ennek köszönhetően a karja izmai mind megfeszültek. Csodás látványt nyújtott meztelen felső teste. Minden mozdulata olyan volt akár egy ragadozóé aki épp most cserkészi be az áldozatát. Kaján vigyorral végig mért. Szemei méz színe elsötétültek a vágytól. Nem sietett. Fölém hajolt és puha csókot lehelt ajkaimra. Hatalmas kezei felfedezték testem minden szegletét. Pólóm alatt ujjai belemartak húsomba. Csókokkal hintette be arcomat. Orrát bele fúrta a fülem mögötti vékony bőr rétegbe és be szívta illatomat. Elismerően felmordult. Keze mellemre simult. Önkéntelenül tenyerébe feszítettem a húsos halmomat. Bőven elfért a tenyerében. Érdes ujjai rátaláltak az érzékeny kis gombá zsugorodott bimbómra. Bökdösni kezdte bennem pedig mélyen a hasam aljában melegség bontakozott ki. A vérem forrt az ereimben és elemi erővel tört rám a vágy, hogy ez az ember csak az enyém. Szóval ilyen érzés az ha valakit birtokolni szeretnél. Óvatosan áthúzta fejem felett a pólót és a csipkés melltartóba bújtatott melleimre koncentrálódott a figyelme. Benyúlt hátam mögé és ügyes kezeivel megszabadított a melltartótól. Fejét kebleimre hajtotta. Halk nyögés szökött ki a számon amikor megéreztem nedves nyelvét a gyemánttá keményedett bimbómon. Úgy játszott a testemen, mint egy hangszeren. Ujjait bedugta nadrágom korcába és letolta azt is a térdemig. Ennél a pontnál láttam jobbnak ha segítek neki és levarázsolom magamról a nadrágomat. Ismét végig mért. Szemérmetlenül pásztázta testemet.
-Olyan gyönyörű vagy - szólt hozzám azon a szexi rekedt hangján. Szemei vágytól teliek voltak. Kezébe fogta kezeimet és végig csókolta mindegyik ujjpercemet és bütykömet. Annyira édes gesztus volt tőle. A szívem őrült sebesen vert. Ha lehet még jobban bele szeretettem ebbe a férfiba mint eddig. Összefűzte ujjainkat és gondolkodva nézte azt. - Látod mennyire össze illenek az ujjaid az enyémekkel? - érdekes kontrasztot nyújtott hatalmas erős kezében az én apró törékeny kezem. - nézd mennyire illesz hozzám... - szavai láva ként nyaldosták a bensőmet. Ebben a pillanatban jobban megnyilt előttem, mint eddig bármikor. Lustán ráhajolt számra és lassú érzéki táncba kezdtek az ajkai. Finoman harapgálta nyaldosta ajkaimat ezzel is ingerelve engem. Hosszú ujjaival ösvényt rajzolt rajtam. Le az államon, át a nyakamon, végig a melleim közötti völgyben egészen a köldökömig még végül megállapodott szeméremdombomon. Hüvelyk ujját végig húzta nedves ölemen. Akaratomon kívül doromboltam a keze alatt. A testem élvezte azt amit tesz vele. Dörzsölgetni kezdte csiklómat amire millió kis szikra kezdett el pattogni elhunyt szemhéjam alatt.
-Olyan készséges vagy - hangja nem volt több suttogásnál és biztos sem vagyok benne, hogy valóban kimondta a szavakat. A testem minden idegvégződése pattanásig feszült már az érzéki kínzástól. Testem feljajdult keze hianyától mikor elvette azt. Feltérdelt lábaim között. Kidomborodott termetes erekciója a szürke melegítője alatt ami lazán a csípője alatt lógott rajta. Adjunk hálát a szürke melegítő nadrágért. Letolta magáról ezzel kiszabadítva a méretes szerszámját. Nehéz volt elhinni, hogy ez a méret kompatibilis velem. Felém könyökölt arcom két oldalára és olyan áthatóan nézte arcomat, hogy éreztem ahogy a pír elönti az orcámat. Mintha csak a vesémbe látna. Tekintete levándorolt a számra. Ebben a pillanatban fészkelődni kezdett lábaim között és a bejáratomhoz igazította magát. Olyan lassan és érzékien kezdett el csókolni, hogy minden figyelmem az összeérő ajkainkra összpontosult. Finoman billentette meg csípőjét és centiről centire haladva nyomult beljebb bennem. Amikor teljesen ki töltött hagyott időt arra, hogy szokjam. Az első együtt létünknél erre esélyem sem volt heves volt és vad. Hagyott időt, hogy regenerálódjon a testem. Finoman felé billentettem csípőmet mint egy jelzés gyanánt, hogy megszoktam már. Amint megéreztem a méretes hús darabot mozogni magamban a gerincem ívben feszült meg a millió gyönyör inger miatt ami ért. Hatalmas kezét tarkomra szorította és erősen tartotta azt.
-Nézz rám.. Látni akarom a szemeidet.. - simogattak a szavai. A szemében vad tűz égett. Ez a vadság engem is megőrjített. Annyira vonzó és izgató volt hogy felettem munkálkodik ez a csodás férfi azért, hogy a kedvemre tegyen. Összefűzött ujjainra nézett ismét és morgott valamit arról, hogy nem engedi el soha a kezemet. Egyre hevesebb tempót diktált. A testem minden idegvégződése rá koncentrált. Arra amit velem tesz. Szemei fogva tartották az enyémeket. Az orgazmus elemi erővel tört elő belőlem. Hullámzott alatta a testem a gyönyörtől. Kuroo követte a példámat. Hörögve borult a nyakamba. Mindketten pihegve bámultuk a másikat. Éreztem, hogy a nyelvemen van az a szó amit nem kellene, hogy kimondjak. Kényszerítettem magam, hogy elfordítsam róla a tekintetemet. Vissza nyeltem a szavakat és próbáltam rendezni a légzésemet. Állam alatti érzékeny bőrhöz szorította hüvelyk ujját. Hosszú ujjait nyakamba mélyesztette és maga felé fordította ismét a fejemet. Átható tekintette lebiloncselt. Nem volt hová menekülnöm előle.
-Mi bánt? - kezei ellazultak és érzékeny bőrömet kezdte el simogatni.
-Semmi - füllentettem - boldog vagyok - mosolyogtam rá őszintén.
-Mondd ki - nem is igazán nekem beszélt. Inkább az ajkaimanak amelyet épp simogatott. Értetlenül néztem rá. Nem akarhatja, hogy kimondjam. Nem is olyan rég arról beszéltünk, hogy nem fogom ki mondani amíg ő is nem érez úgy ahogy én. Nemlegesen ingattam a fejemet és lehunytam a szemeimet, hogy ne olvashasson ki belőle semmit.
-Hallani akarom - újra csak suttogás. Még mielőtt bekapcsolhatott volna az agyam és a szám közötti szűrő már szólásra is nyitottam a szám.
-Szeretlek - nem volt több a hangom mint suttogás mégis mintha kiabáltam volna. Túl hangosak tűnt a hangom. Finoman ráhajolt az ajkaimra és egy lassú csókban fonodtunk össze.

Why Me? Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon