Másnap délután már azzal az elhatározással kopogtattam be Zoli otthonába, hogy én bizony ma távolságtartó és hideg leszek az irányába. Az éjjel volt időm gondolkodni és rájöttem, hogy ez lesz a helyes. Nem haverkodhatok Zolival, legfőképp nem zúghatok bele. Nem lenne helyes, egyáltalán nem.
- Flóra, szia – köszöntött Magdi sugárzó mosollyal mikor ajtót nyitott nekem.
- Jó napot – mosolyogtam vissza rá.
- Zoli a szobájában van, menj csak fel hozzá.
- Rendben.
- Ma már maradsz vacsorára?
- Nem, sajnálom, nem lehet – haraptam az ajkamba.
- Kár, de had mondjak valamit. Zoli nagyon szomorú volt tegnap, amiért egyszer csak elment – nézett rám jelentőségteljesen.
- Attól tartok, hogy egy olyan lányt kedvel, aki nem is létezik – mondtam alig hallhatóan és a lépcső felé indultam.
Lassan sétáltam fel a lépcsőn s közben erőt gyűjtöttem az elkövetkező pár percre, órára. Fejben végig vettem a lehetséges válaszokat vagy éppen csípős visszavágásokat. Bekopogtam Zolihoz majd a választ meg se várva beléptem a szobába.
- Szia, Zoli – kiáltottam.
Válasz nem érkezett viszont hallottam, hogy csobog a víz, ahogy azt is, hogy Zoli a zuhany alatt énekel. Mosoly kúszott az arcomra, ami azonnal le is olvadt. Mit mosolygok én itt? Miért találom édesnek, hogy Zoli a zuhany alatt énekel? Na és? Had énekeljen, engedd el a füled mellett az Isten szerelmére! A fejemet rázva huppantam le az egyik bőrkanapéra és a táskámból elővettem a rajzfüzetem. Egy tiszta oldalra lapozva elkezdtem rajzolni, magam se tudom, hogy mit. Csak rajzoltam és hagytam, hogy száguldjon a fantáziám. Percekkel később közeledő lépteket hallottam mire megfordultam és rémülten felvisítottam.
- Te szent Isten – ordított fel Zoli is, de arra nem vette volna a fáradságot, hogy eltakarja magát.
- Te pucér vagy – visítottam tágra nyílt szemekkel.
- Nem mondod? Nem számítottam látogatóra – vágott vissza.
- Tudtad, hogy jövök – nyögtem eltakarva a szemem, hogy ne bámuljam folyamatosan a... szóval a férfiasságát.
- De azt nem, hogy mikor. Jesszus azt hittem megáll a szívem – morgolódott.
- Még te beszélsz?
- Jaj, hagyjuk már. Te legalább szépet láttál – kuncogott fel.
- Szépet? – hüledeztem.
- Ne legyél már ennyire szendeszűz, nyugodtan nézz meg.
- Jó ég Zoli, undorító vagy – borzongtam meg. – Vegyél, már fel valamit könyörgöm!
- Akkor hozz nekem ruhát – válaszolta.
- Hogyne feleségül ne vegyelek? – kérdeztem ingerülten.
- Nem kérném a segítséged, ha látnék valamit – mondta komoran mire lesütöttem a szemem.
- Sajnálom – suttogtam és felálltam a kanapéról. – Milyen ruha kell? – kérdeztem tétován.
- Bármi jó, csak illjen össze – válaszolta miközben a padlóra meredt.
Elmentem mellette és a gardrób szoba felé indultam. Félrehúztam az ajtót majd beléptem a szobába és körbe hordoztam a tekintetem. Választásom végül egy szürke melegítőre esett, fehér pólóval. Visszamentem Zolihoz, aki ugyanott állt mire a tekintetem akaratlanul is a fenekére vándorolt. Milyen formás – tágult ki a szemem csodálkozva és azonnal elvörösödtem.
BẠN ĐANG ĐỌC
Szíveddel láss!
Teen FictionTe képes lennél megbocsátani annak, aki pokollá tette a gimis éveidet? Annak aki megmentette az ártatlanságod s ezért a szeme világával fizetett? Legalábbis ideiglenesen. Te mit tennél Csenge helyében? Úgy cselekednél mint ő? Vagy másképp? A Szíved...