Szíveddel láss!

40. fejezet

Úgy érzem eltávolodtunk egymástól. Hetek teltek el mióta kijöttem a kórházból és azóta minden megváltozott. Eleinte nekem nem volt kedvem Zolival lenni, hiába bújt hozzám, hiába éreztem a mennyei illatát belül teljesen üres voltam. A festésbe menekültem és lassacskán visszatért belém az élet, addigra viszont Zoli távolodott el tőlem. Ő továbbra is bejárt a suliba, én nem. Igazából az se érdekelt, hogy nem lesz meg az érettségim. A történtek után képtelen lettem volna visszaülni az iskolapadba és úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mintha nem öltem volna meg egy apró ártatlan kis lényt a felelőtlen viselkedésemmel.

- Csenge – lengette meg előttem a kezét Adél mire pislogtam párat és visszatértem a jelenbe.

Adél megunta, hogy folyton otthon gubbasztok ezért elrángatott shoppingolni, most pedig egy cukrászdában ülünk és sütiket kóstolgatunk. Mint kiderült a cukrászda tulajdonosa Adél bátyja, ezért kóstolhatjuk végig az összes sütit, teljesen ingyen.

- Csenge figyelj már rám az ég szerelmére! – ragadta meg az álam és kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.

- Ne haragudj – motyogtam.

- Már megint azon agyalsz, hogy Zoli... - harapta el a mondat végét.

- Megcsal? – fejeztem be helyette.

- Tudod, hogy soha nem tenne ilyet veled! Szeret téged!

- Egy roncs vagyok Adél és eltaszítottam magamtól.

- Csak időre volt szükséged, hogy feldolgozd a történteket – tette a kezemre a kezét és megszorította.

- De vajon megérti-e? Vajon érti-e, hogy min mentem keresztül? Hisz nem ő hordta a hasában a gyerekünket – csúsztattam a hasamra a kezem és a szívembe belehasított a fájdalom. Ha jobban figyelek, ő most ott lenne bent.

- Beszéltél vele erről?

- A napját se tudom mikor beszélgettünk utoljára – ingattam a fejem szomorúan és hagytam, hogy a hajam eltakarja az arcomat.

- Tessék lányok, a legjobbat tartogattam utoljára. Veled mi van? Így úgy nézel ki, mint a Körből a csaj – rángatta meg a hajam Adél tesója Patrik.

- Köszi – mosolyogtam erőltetetten.

- Komolyan mi a gond? Fasírt van Zolival? – lökte arrébb Adélt, hogy le tudjon ülni.

- Barom – sziszegte Adél.

- Lotyó – válaszolta Patrik félvállról és továbbra is engem fürkészett a válaszomra várva.

- Nem vagyunk fasírtba, vagyis nem tudom. Olyan mintha eltávolodtunk volna egymástól és nem lepne meg, ha másnál keresné a vigaszt.

- El kell ismernem Zoli tényleg egy nagy nőcsábász, de veled ezt soha nem tenné meg! Téged komolyan szeret és tűzbe menne, csakhogy téged boldognak lásson! Akár szövetkezne az ördöggel is!

- Azt mondod? – néztem rá kétkedve.

- Csak úgy megjegyzem, nem csak a csajok szoktak pletykálni. Napi szinten beszélek Zolival és kurvára szerelmes beléd, de nem tudja, hogy mit tegyen. Eleinte elutasítottad, ami sértette a büszkeségét, most pedig már nem próbálkozik, mert nem akarja, hogy megint elutasítsad.

- Tudja rólam, hogy én nem vagyok olyan, aki rámászik a pasijára – makogtam.

- Én úgy hallottam egy vadmacska vagy az ágyban – vigyorodott el.