Szíveddel láss!

38. fejezet

Emlékszem mikor kicsi voltam mindig belógtam anyu szobájába és felpróbálgattam a ruháit. Nem érdekelt, hogy lógnak rajtam, felnőtt akartam lenni, mint anyu. Akkor azt hittem, hogy felnőttnek lenni jó, hogy a felnőtteknek nincs semmi gondjuk. Ugyan milyen gondja lehet egy felnőttnek? Gondoltam én kis 5 évesként. Most már tudom, hogy a felnőtteknek rengeteg gondjuk van. Míg nekem 5 évesen az volt a legnagyobb gondom, hogy összedőlt a homokváram addig a felnőtteknek olyan gondokkal kellett megküzdeni, mint a munkanélküliség, kamaszodó gyerek stb.

- Csenge ne csak bámulj magad elé! – rángatott ki a gondolataim közül Adél.

- Nem bámultam! – ráztam meg a fejem és odébb sétáltam tőle.

- Szóval most haragszol rám?

- Még csodálkozol? Miért nem mondtad el?

- Mert tudtam, hogy reagálnál rá!

- Ezért inkább hazudtál... hát gratulálok!

- Nem hazudtam! Nem is mondtam neked, hogy kivel fogok táncolni. – ellenkezett.

- Tökmindegy. Attól még azzal fogsz...

- Nem utálhatod örökre! – szólt rám.

- Csak figyelj! – húztam össze a szemem és kicsörtettem a folyosóra ahol kibe futottam? Na, vajon kibe? Hát persze, hogy Bencébe.

- Ne legyél már dühös, na! – ragadta meg a kezem és szorosan a mellkasához húzott.

- Engem te csak ne ölelgess! – fújtattam a karjaiban vergődve, de minél jobban mocorogtam ő annál szorosabban ölelt engem.

- Szeretlek, Cseng...

- Hát nekem nem úgy jött le! – vágtam a szavába.

- Hagynád, hogy végig mondjam?

- Nem tudsz semmi újat mondani!

- Azért csak hallgass meg Picasso! – kérte.

A becenevem hallatán, amit már hosszú idő óta senkitől nem hallottam egy pillanatig elgyengültem, de aztán újra megacéloztam magam. Mondhat bármit a véleményem nem fog megváltozni! Biztos, hogy nem!

- Meghallgatsz?

- Addig úgy sem akadsz le rólam. – morogtam.

- Pontosan! Leülhetnénk valahol?

- Gyere. – indultam meg Zoli szobája felé, ami jelenleg fiú öltöző gyanánt szolgált, de reméltem, hogy nincs bent senki.

Pechem volt ugyanis amint beléptem az ajtón Zolit pillantottam, meg aki épp a fürdőből jött ki szokásához híven meztelenül.

- Azta rohadt! – torpant meg kikerekedett szemekkel és elismerően végig mért.

- Nem akarsz valamit felvenni? – kérdezte Bence.

- Hm?

- Meztelen vagy, a húgom előtt!

- Jó ég Bence! – fakadtam ki.

- Bocs, de nem hagyhattam szó nélkül. – tartotta fel a kezét védekezve.

- Már nem vagyok kislány! – toppantottam a lábammal. – Nem tudod hova mehetnénk ahol nincs senki? Nem hagy békén addig, míg el nem mondja, amit akar.