Szíveddel láss!

23. fejezet

Azóta a bizonyos reggeli alkalom óta szó szerint rózsaszín ködbe úszok. Megtörtént! Együtt voltam Zolival és... és valami csodálatos volt. Ha eleinte vad is volt nagyon hamar átváltott gyengéddé, mert rájött, hogy nekem ez új terep. Úgy bánt velem, mint egy hímes tojással és én ettől totálisan elolvadtam. Őszintén megvallva ez idáig úgy gondoltam a szexre, hogy fúj meg undi. Oké igen kíváncsi voltam, de annyira nem, hogy gyakorlatban is kipróbáljam. Ám azóta az együtt léteink Zolival mind olyan varázslatosak voltak. Imádtam, amikor a nyakamat harapdálta, vagy amikor az oldalamat cirógatta. Vagyis igazából mindent imádtam, amit Zoli csinált, tényleg mindent.

Mint gondolom, sejtitek nem mondtam el Zolinak az igazat. Képtelen voltam rá azok után, hogy azt mondta szeret engem. Adél szerint helyesen cselekedtem és bízom benne, hogy tényleg ez a helyes. Bár a hazugság sosem helyes, ebben a helyzetben talán mégis az.

- Megérkeztünk? – kérdezte a mellettem ülő Zoli miközben idegesen babrált a napszemüvegével, amit már nem hordott, amikor kettesben voltunk.

Örültem ennek a haladásnak, el sem tudjátok képzelni mennyire.

- Igen megérkeztünk – mosolyodtam el a barátságos kis családi házat figyelve ahol a nagyiék laktak.

- Még mindig jó ötletnek tartod, hogy megismerjenek engem?

- Egyre biztosabb vagyok benne. Na, Zoli... ne idegeskedj már – tettem a kezem a kezére.

- Nem idegeskedek! – vágta rá.

- Persze, hogy nem – pusziltam meg az arcát. – Imádni fognak megígérem – suttogtam.

- Annyira amennyire én, imádlak téged?

- Hát annyira remélem nem, de kedvelni fognak – ígértem.

- Nem értem, hogy miért előbb nekik akarsz bemutatni...

- Mert a szüleim hajthatatlanok...

- Vagyis utálnak engem!

- Nem! Nem utálnak, csak nem ismernek ezért bizalmatlanok az irányodba. Figyelj, menjünk már be – kértem.

- Úgy sincs más választásom – sóhajtott fel.

- Ne feledd, te akartad megismerni a családom – emlékeztettem.

- Tudom baba, de nem akarok csalódást okozni, nem vagyok formában és...

- Te pontosan most vagy önmagad. Tagadhatod, hogy ez nincs így, de engem nem tudsz átvágni.

- Tetszik, amikor ilyeneket mondasz és tetszik az az ember, aki melletted vagyok – mosolyodott el.

Nyomtam egy hosszú csókot az ajkára mielőtt kiszálltam a kocsiból és segítettem neki is. Abban a pillanatban, ahogy a kapun beléptünk Morzsi azonnal elénk szaladt és farkcsóválva kezdett el körülöttünk szaladgálni.

- Szia Morzsi, megismersz-e még? – vakargattam meg a füle tövét. – Bemutatom a barátomat, Zolit, Zoli ő itt Morzsi az első számú szerelmem – mutattam be őket egymásnak.

- Első számú? Legyek féltékeny? – mosolygott Zoli miközben hagyta, hogy Morzsi össze nyalogassa a kezét.

- Amióta csak megvan az a kutya Csenge szerelmes belé – hallottam nagyi vidám hangját.

- Nagyi – mosolyodtam el és Zolit magam után húzva elindultam a bejárat felé majd a karjaiba bújtam.

Pontosabban ő bújt az én karjaimba, mert már magasabb voltam tőle jó pár centivel, pedig én se vagyok az a hű de magas.