4. Rész

166 8 0
                                    

- Na, igen. - kezdett bele Liam – Ez az egész 3 napon keresztül menne. Az első két napon, 2-2 próbán esnének át, így a harmadik napra maradna az utolsó, ami egybefoglalja az előzőket. Minden próba megnyerése 1 pont. – magyarázta el az alapokat és állt meg reakciót várva a többiektõl.

- Kérlek, folytasd.- intett Garcia jelezve azt, hogy sikerült felkelteni az érdeklődését.

- Az első napon az erőnlétet és az állóképességet tennénk próbára két különböző módon. Az előbbit úgy, ahogy beavatni szoktuk az újoncokat tehát kiválasztunk négy embert, akik egyszerre fognak támadni mind Adamra mind Emilyre, ezzel két legyet ütünk egy csapásra. Fontos, hogy a négy legjobbat válasszuk ki. Az nyer, akinek több embert sikerül legyőznie. Egyenlõ számnál pedig a legyőzött ellenfelek erejét összemérve döntjük el, hogy ki nyerte a próbát. – folytatta Liam.

- Mivan, ha mind a kettőnek sikerül mindenkit kiütnie? – szólt közbe Sara.

- Abban az esetben egymás ellen fognak küzdeni. – világosított fel minket Liam. – Az állóképességet az akadálypályán foglyuk felmérni. Természetesen az győz, aki elõbb ér be a célba. – fejezte be.

- Tehát akkor ez lenne az első napon. – vonta le a következtetést Max.

- Pontosan. - helyeselt Liam.

- Akkor most halljuk a másodikat. – ösztönözte Garcia Liamat.

- Szóval- kezdett bele ismét. – A második napon először a döntésképességet mérnénk fel. Ez abból állna, hogy olyan stresszhelyzetbe hoznánk őket mintha egy bevetés nem a legmegfelelőbb módon haladna. Ezután mind a kettejüknek egy új haditervet kell összeállítania. Az győz, akinek jobban sikerül. A következő próba a fegyverhasználat. Késdobás, lövés (géppisztolyok, revolverek, stb.) íjászat. A lövéshez hozzá tartozik maga a fegyver összerakása (megtöltése). Az győz, akinek, a pontszámainak az összege nagyobb. És végül, a harmadik nap. Aznapra már csak 1 próba marad hátra. Ezen viszont az egész osztagnak részt kell majd vennie. A csapat ketté lesz osztva. Az egyik csoport vezetője Adam, míg a másik csoport vezetője Emily lesz. Egy veszélytelen küzdelem lesz a két csoport között fegyverekkel, más néven paintball. A játék azonban fel lesz turbózva. Mind a két csapatnak van egy zászlója, amit elrejt a játék elején.  A játéknak vége, ha az egyik csapatból az összes embert kilövik, illetve ha az egyiknek sikerül ellopnia a másik csapat zászlaját és vissza vinni a saját területükre. Abban az esetben, ha valakit meglőnek, mialatt a zászló a kezében van, az automatikusan visszakerül az eredeti helyére ahol elrejtették.

- Nekem bejön a terv. – nyilvánított véleményt egy szemüveges srác, akit eddig észre sem vettem.

- Nekem is. – szólalt meg mellette egy másik és őket követték egy jó páran.

Most, hogy így körülnéztem észre vettem, hogy a két csoport az A-sok meg a T-sek két külön csoportban voltak, és míg az utóbbiban láttam körülbelül 2-3 lányt Saran kívül addig az előbbiben rajtam kívül egyet sem.

- Főnök? Maga szerint? – kérdezte Liam.

- Egész jó Carter, egész jó. – ismerte el Liam ötletét Garcia.

- Már csak ki kéne találni, hogy mikor teljesítsék a próbákat. – fogalmazta meg az utolsó hiányzó részletet Max.

- Minél előbb annál jobb, úgyhogy holnapután kezdjük is. – tűzte is ki az időpontot Garcia. – De most, hogy ezzel megvagyunk ideje folytatni az edzést. A gépeseknek ma nincs erőnléti edzés ezért ők mehetnek is viszont a többiek maradnak, hiszen van mit behozni. – tűnődött el.

KeverékWhere stories live. Discover now