Keverék

7. Rész

A kis Adammal való összetűzésünk után még jobban igyekeztem az edzésen, aminek meg is lett az eredménye. Egész idő alattam pörögtem az adrenalintól, amit az eredményezett, hogy meg akartam mutatni neki nem akárkivel áll szemben.

- Vége az edzésnek, mehettek. – engedte el az osztagot Garcia.

Már indultam is volna, kifelé ha valaki nem szól utánam.

- Smith, egy szóra, ha lehet. – kiabált Max

- Mi az?- fordultam meg unottan.

- Ugye holnap kezdődik a párbajod Adammal. – kezdet bele. – És arra gondoltam, hogy - itt elakadt.

- Hogy?- kérdeztem várva arra, hogy végre kinyögje

- Segítenék neked felkészülni. Tudom, hogy kettőnk közül neked sikerült engem legyőznöd és nem fordítva, de attól még hátha tudok valamiben segíteni meg hát persze Adam sem a szívem csücske, úgyhogy nagyon örülnék, hogyha valaki végre helyre tenné. – hadarta el.

- Rendben segíthetsz. – mosolyodtam el a zavarán.

- De azt, is megértem, ha nem mert várj mi? – állt le hirtelen a magyarázkodással.

- Azt mondtam rendben. – válaszoltam ismét.

- Tényleg? Ez csodás! Akkor kezdjük az önvédelemmel. – lett izgatott

- Nekem nyolc. – rántottam meg a vállam.

- Azt már legutóbb is észrevettem, hogy ütés előtt bemozdítod a kezed és csak utána ütsz. Alapjáraton ezzel nincs baj, de hiába vagy így is gyors Adam le fogja tudni reagálni. Úgyhogy most próbáld meg anélkül megcsinálni. – magyarázott.

Felálltunk a harctérre én meg megpróbáltam úgy ütni, ahogy ő kérte. Meglepetésemre tényleg sokkal gyorsabb volt a mozdulat.

- Látod? – nézett rám mosolyogva.

- Igazad volt. – bólintottam elismerően.

Még átnéztünk néhány gyakorlatot és be kell, hogy valljam nem is voltak olyan rosszak a tanácsai.

- Most, hogy ezzel megvagyunk, jöhet az akadálypálya. – csapta össze a kezét és intett, hogy kövessem kifelé. – Gondolom, tudod, hogy melyik részen, hogy kell átmenni. – kérdezte mikor már kint voltunk.

- Szerinted? – kérdeztem ironikusan.

- Oké akkor hajrá. Amikor szólók indulhatsz. – kezdett el babrálni az órájával.

Erre már csak bólintottam és odaálltam a starthoz.

- És..Mehetsz. – lendítette meg a kezét, hogy hatásosabb legyen.

Nekem sem kellett több, olyan erõbedobással indultam meg, hogy még engem is meglepett, de egyáltalán nem sajnáltam. Mikor végig értem a pályán és felnéztem Maxre csak egy döbbent szempárral találtam szembe magam.

- Mi az?- értetlenkedtem.

- Ezt, hogy csináltad? – nézett még mindig meglepetten.

- Mit?

- Hát, hogy az istenbe vagy te ilyen gyors? – magyarázta meg végre.

- Á értem, nem tudom. – rántottam meg a vállam.

- Rendben van akkor szerintem ezzel nincs igazán mit foglalkozni.

- Te tudod. – néztem rá.

- Oké akkor szerintem térjünk rá a fegyverekre. – küldött felém egy féloldalas mosolyt.

- Benne vagyok. – lelkesedtem.

Mindig is imádtam lőni. Apám már kiskoromban megtanította hogyan kell használni a legtöbb fegyvert. Ebbõl következik az is, hogy nem igazán tévesztek célt.

- Fogj egyet. – zökkentett ki a gondolkodásomból Max a pisztolyokra mutatva.

Nem szóltam csak felvettem a számomra legszimatkusabb fegyvert és lőni kezdtem.

- Látom ezzel sem lesz problémánk. – ismerte el Max. – Viszont ez azt jelenti, hogy az én munkám itt véget ért, mivel a többiben nem igazán tudok már újat mondani.

- Tudod, azért egy két dologban tudtál segíteni. – mondtam köszönetképpen.

Erre válaszul már csak egy félmosolyt kaptam. Miután elköszöntem Maxtől még beszélnem kellett apámmal így felkellett valahogy jutnom a legfelső szintre. Ahhoz képest, hogy ez egy maffia az embereket önmagukban nem nehéz kicselezni.

- Főnök! – léptembe az irodába sietősen és néztem körül, hogy van e bent valaki, de szerencsére nem volt. Minden alkalommal elővigyázatosnak kellett lennem. Nem tudhattam mikor van bent valaki apámnál. Én márpedig nem bukhatok le ilyen könnyen.

- Igen? – kérdezett vissza apám meg sem fordulva az ablaktól.

- Én vagyok az apa. –azonosítottam magam mivel nem igazán esett le neki, míg háttal állt.

- Ó, Emily. – lepődött meg. – Miért jöttél? – fordította egyből komolyra a szót.

- Csak tudatni akartam veled, egyrészt, hogy későn érek ma haza, másrészt pedig, hogy holnap van a próbám Blackkel.

- Tudom. Ne okozz csalódást.

- Nem fogok. – húztam ki magam.

Miután végeztem apámnál elindultam hazafele.

Hát igen apám mindig is ilyen volt. Akár mennyire próbálkozott normálisan viselkedni a családjával (ergo velem és anyával) nem mindig sikerült neki. Ezért nem véletlenül neki köszönhetem a gyilkoló énemet is. Már egészen kiskorom óta arra tanított, hogy legyek kegyetlen és, hogy sose mutassam gyengének magam. Bennem meg hát persze ez meg is maradt. Viszont muszáj, vagyok normálisan viselkedni a maffián kívül, hiszen anyám nem tudhatja meg, hogy apa mit csinál. De ha már itt tartunk anyám sem sokkal jobb a gyereknevelés szempontjából. A gondolatmenetembõl végül az zökkentett ki, hogy hirtelen szirénázni kezdett mögöttem valami. Amint hátranéztem egy rendőrautót pillantottam meg.

Ó baszki.

- Kérem, álljon félre. – hallottam a hangszóróból a rendőr hangját.

- Azt lesheted. – motyogtam magam elé majd rákapcsoltam a sebességre.

Mivel egyszerűen esélye sem volt a rendőrnek az autójával, a motorommal szemben egész hamar sikerült leráznom. Őszintén nem igazán volt célom csak úgy száguldoztam az autópályán. Muszáj voltam kiüríteni a fejemet a holnapi párbaj előtt. már nagyon későre járt, úgyhogy kénytelen voltam haza menni. A szokásos otthon vagyok vagy megjöttem kiabálás most elmaradt, hiszen rajtam kívül már mindenki aludt. Az esti teendőim után végre bedőlhettem az ágyamba. Már egy ideje szenvedtem azzal, hogy végre elaludjak, amikor kicsi koppanásokat hallottam az ablakomon. Mikor kinéztem az üvegen keresztül nem hittem a szememnek.

- Adam mi a francot csinálsz itt? – hajoltam ki az ablakon.

- Csak beszélni akartam veled a holnapi előtt. – kiabált vissza már amennyire ezt meglehet tenni suttogva.

- Miről? Amúgy meg honnan tudod, hogy hol lakok? – kérdeztem.

- Ne akadj ki. – kérlelt

- Nem ígérek semmit, de azért megpróbálom.

- Követtelek. – motyogta, de szerencsére meghallottam.

- Mivan?! – háborodtam fel.

- Azt mondtad nem akadsz ki. – hagyta figyelmen kívül a kérdésem.

- Azt mondtam megpróbálok nem kiakadni! – vágtam vissza.

- Jó rendben van, sajnálom. De nem beszélhetnénk inkább normálisan.

- Oké várj! – mondtam majd becsuktam az ablakot.

Felkaptam egy melegítőt és egy tornacipőt és már kint is voltam a ház előtt ahol Adam állt.

- Hallgatlak. – sétáltam oda mellé.

Na kíváncsian várom mi fog ebből kisülni.