Keverék

6. Rész

- Ó, de még mennyire! – nézett rám egy huncut mosollyal Max. – Van egy hely, amit mutatni szeretnék. – folytatta.

- Hát akkor hajrá. – bíztattam egy mosoly kíséretével.

- Gyere. – ragadta meg a kezemet és már el is indultunk a kijárat felé.

- Gondolom nem zavar, ha kocsival megyünk. – nézett rám sokatmondóan.

- Dehogy zavar. – eresztettem el egy őszinte mosolyt.

Valószínűleg a legtöbben nem így döntöttek volna az én helyemben, de most tényleg szükségem volt a kikapcsolódásra. Attól az apró részlettől eltekintve, hogy Max nem igazán nyerte el a tetszésemet az első pillanattól kezdve egész jól éreztem magam vele.

Egy idő után kezdett nagyon nyomasztóvá válni a csönd ezért valahogy megpróbáltam elviselhetőbbé tenni a helyzetet.

- Hogy kerültél a maffiába? – tettem fel azt a kérdést, ami a legelőször eszembe jutott.

- Hát ez egy hosszú történet. – nézett rám egy pillanatra levéve a tekintetét az útról.

- Van időnk, viszont, ha nincs kedved elmondani, akkor nem erőltetem. – válaszoltam, hiszen tényleg nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni.

- Mikor anyám és a húgom meghalt apám teljesen szétesett. – kezdett bele. - Eleinte csak magába zárkózott, nem evett, nem ivott, aztán a piához nyúlt. Én próbáltam segíteni, de nem sikerült. Utána, amikor már az sem segített szóba jöttek a drogok. Soha nem volt rossz az anyagi helyzetünk, de a családi kassza nem bírta apám költekezéseit, ami lényegében a pia és drog vásárlásából állt. Először azt hittem, hogy majd amikor már tényleg semmi pénz nem marad akkor majd le áll, de nem így történt. Egy idő után akkora adóságba keveredett, hogy már hitegetni sem tudta a maffiát azzal, hogy egyszer majd vissza fizeti. De persze a maffiának nem elég egy egyszerű bocsánatkérés vagy ígéret ezért kénytelen volt apám valamivel mégiscsak fizetni. És ez a valami pedig én lettem. – fejezte be.

Egy átlagos ember számára elég tragikusnak tűnhet egy ilyen háttérstory, de sajnos a maffiában ez mindennapos volt. Pont ezért nem igazán hatott meg, de nem akartam bunkó sem lenni így megpróbáltam egy kis együttérzést mutatni.

- Tudod, ha nem szoktam volna meg ezeket a történeteket, akkor most biztos nagyon meglennék hatva, de így csak annyit mondhatok, hogy nem is vagy te olyan rossz srác, mint amilyennek először hittelek. – néztem rá az igazat mondva.

- Hidd el, nekem már az is elég, hogy egy kicsit megváltozott rólam a véleményed. – nézett ismét rám egy féloldalas mosoly kíséretében. – Na és te? Mi szél hozott a maffiába?- kérdezte már az út felé fordulva.

- Ez egy nagyon jó kérdés. – válaszoltam semmitmondóan, mert nem akartam felfedni magam elõtte ráadásul a helyzet ellenére még mindig nem bíztam meg benne.

- Vettem. Amúgy mindjárt ott vagyunk. – kanyarodott le a főútról egy kisebb ösvényre.

- Eddig nem igazán izgatott, de hova is megyünk? – néztem rá kérdőn.

- Mindjárt meglátod. – válaszolta egyszerűen.

- Hát jó. – sóhajtottam.

- Itt is vagyunk. – állította le a motort.

Mikor kiszálltam az autóból nem hittem a szememnek. Egy sziklás résznél voltunk ahonnan tisztán belehetett látni az egész várost. Gyönyörű volt, de persze ezt nem igazán ismerhettem be neki így csak ennyit mondtam: