life goes on | kth.

3

— Kisasszony. Minden rendben van? – vakarta meg a tarkóját zavarába, az ismeretlen férfi.
— Elnézést kérek. – ráztam meg a fejem.
— Nem. Még nem zártunk be. Mit szeretne? – léptem a pulthoz.
— Egy forró csokit, elvitelre. – vette elő rögtön a pénztárcáját.
— 3000 won lesz. – ütöttem be a gépbe a végösszeget.
Nyújtotta a pénzt, amit elvettem tőle. Elkezdtem készíteni a kikért italát, közben pedig végig arra gondoltam, hogy miért is ismerős nekem. Annyira elkalandoztak a gondolotaim, hogy a forrócsoki fele rám ömlött.
— A francba! – szidkozodtam egy nagyot, mire odakapta a fejét az én irányomba.
— Jól van? – sietett oda hozzám, hogy segítsen nekem.
— Ne fáradjon. Gyorsan csinálok egy újat. – töröltem fel, ami a padlóra folyott.
— Hagyja csak. Kibírok egy napot forrócsoki nélkül. – vonta meg a vállát.
— Ne hülyéskedjen. Azért vagyok itt, hogy a munkámat végezzem. Nem mellesleg kifizette. – álltam neki újból. Hála a jó égnek most nem bénáztam, így elégedetten tudtam odaadni.
— Köszönöm szépen mégegyszer! További jó estét! –sétált ki az étteremből.
Furán éreztem, hogy az előbb milyen kedves volt, most meg csak lelép.

Miután nyolc órát ütött az óra, beindultam hátra átöltözni. A fehér ingemet, mivel leöntöttem, úgy döntöttem, hogy hazaviszem és kimosom. A többi cuccot bezártam a szekrényembe és az étterem kulcsát meg fogva léptem ki. Kikapcsoltam a világításokat, majd be zártam. Fogtam egy taxit újra és megindultunk a lakásomra.

20 percre rá, már fizettem is ki az utat. Mivel nagyon nem volt kedvem lépcsőzni a nyolcadik emeletig, így a liftet választottam. Megnyomtam a megfelelő gombot s az ajtaja már csukodott is be.
Semmire nem vágytam jobban most, mint egy forró fürdőre és az ágyamra. Viszont mindenképpen el akartam mesélni Dasomnak az egész napomat, mivel megígértem neki.
Kiléptem a liftből és egyenesen az ajtómig vettem az irányt. Berontottam azon és szinte rögvest behuppantam a puha ágyamba.
Miután percekig feküdtem, rávettem magamat, hogy felkeljek és lefürödjek.
Miközben már habok fedték el a testemet, tárcsáztam a barátnőmet aki pár csengésre fel is vette.
— Szia csajszi! Hogy telt az első napod? – szólalt bele a telefonba.
— Dasom-ah! Örülök, hogy felvetted! Egyébként minden jól ment. Nem voltak bunkók, sőt Yunhee, igazán aranyos volt. Megnyugtatott, hogy minden rendben lesz és nem kell izgulnom. – mosolyogtam, akkor is ha tudom, hogy ő nem látja.
— Na látod! Jó kezekbe vagy te. És mesélj még. Hallom a hangodon, hogy valami volt még. – vette észre, hogy valóban valamit kihagytam.
— Előtted tényleg nem lehetnek titkaim. – nevettem fel.
— Ezt már megszokhattad. Viszont ne tereld a témát. – mondta, és szinte biztos voltam, hogy egy elégedett mosoly ült ki arcára.
— Zárás előtt fél órával, beesett egy férfi. Soha nem láttam még itt. A környéken sem. Pedig tudod, hogy mennyiszer jártam oda. De nem ez a lényeg. Mikor megpillantottam.
— Szerelem első látásra? Aigoo. Mondd, hogy ez az igazság. – vágott a mondandom közbe.
— El kell, hogy szomorítsalak, hogy nem.
— Aish. Pedig már reménykedtem. – csalódottan sóhajtott.
— Mindegy, tegyük félre ezt a témát máskorra. Mikor megláttam annyira ismerősnek tűnt és hasonlított valakire, hogy leálltam. De szó szerint. Megálltam egy helybe. És eléggé zavarba jött, hogy nézem. Majd visszatértem a valóságba. Kiadtam, amit kért, pontosabban kiadtam, volna, ha nem bénázok. Természetesen magamra öntöttem a felét. Ő pedig kedvesen odarohant hozzám segíteni. Mondtam, hogy csinálok újat. Azt már nem baltáztam el és oda is adtam neki. Majd megköszönte és elhúzott. Olyan fura volt az egész. – játszottam a vízzel.
— Most komolyan, úgy adtad neki oda, hogy nem is fizetett? Hát kisapám, nem sokáig leszel te ott.– háborodott fel.
— Dasom! Istenem. Kifizette még előtte. – csaptam arcon magam.
— Hoppá. – kuncogott fel, amitől én is mosolyogni kezdtem.
— Várjunk. Miért lett volna ez fura? Nem értelek.
— Mivel előtte tökre rendes volt, meg még segíteni is segített, majd hirtelen komorrá vált és elment. – értetlenkedtem.
— Szerintem csak nem tudott mást mondani. Hogy nézett ki? – tért rá a témára.
— Csak annyi maradt meg, hogy kék haja van és van egy anyajegy az orrán. Nem tudom a nevét mielőtt ezt is megkérdeznéd.
— Gondolat olvasó. Amúgy nem nagyon tudom így, hogy ki lehet.

Még pár percig dumáltunk már jelentéktelen dolgokról, aztán letettünk.
Tényleg nem tudtam hova tenni ezt a mai esetett. Ugyanakkor nem is foglalkoztam vele nagyon, mivel tudtam, hogy annak, hogy újra találkozzunk eléggé kevés esélye van.

Mivel holnap már hétvége, így addig aludhatok, ameddig csak akarok, így nyugodtan bújtam be a meleg takaró alá s szinte azon nyomban el is nyomott az álom.

Valahogy nem teljesült be az, ami este még álmodoztam, mivel reggel hétkor, mérhetetlenül nagy hangzavarra keltem. A fejem akkorára nőtt az idegességtől, hogy egy szál pizsamába–ami nem sokat takart–kirontottam és körül néztem. Költöztető embereket láttam meg, akik az én lakásommal szembe vitték a cuccokat. Leesett, hogy aki lakott velem szembe néni, pár hónapja elhunyt. De azt nem tudtam, hogy valaki ki fogja venni. Csak imádkoztam, hogy ne egy zenélős társat kapjuk, mert én akkor költözök. Nem érdekel hova, de én elmegyek. Éppen meg akartam tudatokolni, hátha tudják, hogy ki is költözik ide, mikor belebotlottam valakibe és hátra estem. Vártam, hogy egy erős kar meg fogjon, de hát nem egy doramaba vagyok, szóval akkorát koppant a fejem, hogy azt hittem, agyrázkodást kaptam.
— Jézusom. Minden rendben ve...Várjunk téged ismerlek. – szólalt meg egy mély és érdes hang, amire kinyitottam a szememet és újra a kék hajú legénnyel találtam magam.
— Megint elnémultál? – mosolygott.
— Nem. Bocsánat. Csak meglepett, hogy itt talállak. Mi járatban itt? – álltam fel, majd leporoltam a ruhámat, amikor észrevettem, hogy tényleg alig van rajtam valami.
— Inkább először kapok magamra valamit, ami többet takar. – néztem rá kínosan és beszaladtam egy köntösért, amibe belebújtam.
— Itt vagyok. – kötöttem be a derakmnál.
— Úgy látszik akkor szembe szomszédok leszünk. – mondta, mire visszaértem.

Sziasztok drágáim! Szerintem sejthetitek, hogy ki a "titokzatos idegen", akit mostantól elég sokszor fog látni Mirae. Ezzel a történettel kapcsolatban kíváncsi vagyok a ti véleményeitekre is, hogy nektek eddig, hogy tetszik, és mire vártok. Ja és most direkt nem tettem bele visszaemlékezést, mert nem illett ebbe a részbe, és nem is lesz mindegyikbe. Egyébként még sok csavarra és részletre várhattok, mert sok részre tervezem ezt a könyvet, ami remélem meg is valósodik. Szeretném, hogy ez a történetem, nem egy lenne a sok közül, amit valaha elkezdtem és soha nem fejeztem be, mert különösen, ez még nekem is tetszik, pedig nem sok munkámra vagyok büszke, viszont ebbe a sztoriba szeretnék sok energiát belefektetni, hogy sok emberhez eljusson a munkásságom. A részeket nem akarom meghatározni, hogy mikor jönnek, amikor van időm és ihletem, mindig megírom a kövi részt és szinte azonnal kiteszem. Nem akarok elkapkodni semmit, szépen lassan fognak haladni a szálak. Addig puszi nektek és kitartás a digitális oktatáshoz!❤️