life goes on | kth.

18

2 évvel ezelőtt
2/2

Már 2 hét telt, mióta elvesztettem azt a papírt. Az első napokba tényleg nagyon dühös és csalódottan voltam, viszont telt az idő annál inkább elfelejtődött ez az incidens és más dolgokra koncetráltam. Mint például a fősulira, ami újra elkezdődött nekem. Csakis arra fókuszáltam, mivel eléggé húzós évnek nézünk elébe.
A gondolkodásomból az óra ketyegése szakított ki, ami azt jelezte, hogy el fogok késni. Megígértem anyunak, hogy beugrok egy az étterembe segíteni. Gyorsan felvettem a cipőmet, majd a kabátomat magamra vettem s sietősen kiléptem az ajtón. Még jó, hogy nincs olyan messze és nem kell sokat sétálnom.
Éppen léptem volna be az ajtón, mikor a nevemet hallottam.

- Mirae! – kiáltotta egy ismerős hang. Szemöldök ráncolva fordultam hátra. Leesett állal néztem a túl oldalon lévő fiúra, aki sürgős integetésbe kezdett, egy mosoly kíséretébe. Azt hittem soha nem fogok már vele találkozni.
Esetlen visszaintegettem, ő pedig körül nézett, hogy nem jön-e semmiféle jármű, semelyik oldalra, ezt követően átfutott hozzám.

- Szia! – jöttem zavarba hamar, miután elém ért. Miért ilyen tökéletes ez az ember? A puszta jelenlétével le tud venni a lábamról.

- Hali. Mizujs veled? – vigyorgott, mint egy nyuszi, amitől nekem görbületet varázsolt az arcomra.

- Nem sok. Jöttem segíteni anyukámjak az étterembe. Veled mi a helyzet? Mi járatban erre? – mutattam a mögöttem lévő épületre.

- Igazából csak sétáltam és megláttalak. Gondoltam ide jövök köszönni. Egyébként. – harapta be az alsó ajkát, amit végig néztem és teljesen zavarba jöttem.

- Igen? Mondjad csak. – biztattam egy somolygással.

- Nem kaptad meg a kis cetlit? – vakarta meg a tarkóját. Az arcomról azonnal lefagyott a boldogság és a torkomba csomók keletkeztek, amitől muszáj volt egy hangosat nyelnem.

- Öhm. De. De megkaptam. Csak. – éreztem, hogy a pofimat átveszi a pirosas árnyalat. Csak abba bíztam, hogy betudja a hideg időjárásnak.

- Csak nem nagyon foglalkoztatott. Megértem nyugi. – nevetett fel kínosan, mire rögtön megráztam a fejemet.

- Ez nem igaz. Elvesztettem a számodat, így nem tudtalak felhívni, vagy éppen írni. Pedig esküszöm neked, hogy már aznap beszélni szerettem volna veled. – vallottam a szerencsétlenségemet, mire neki mintja megcsillant volna az íriszei a reménytől.

- Oh. Hát akkor kénytelen leszek elkérni a telefonod, hogy oda beleírjam. – nyújtotta mancsát, amibe remegő kézzel beletettem a készüléket.

- Így már nem fog elveszni. Várom a hívásod. – hajolt le hozzám, miként beletudjon nézni a szemembe, majd ellépett tőlem.

Jungkook nem ismerlek, de már most elvetted az eszemet. Drága édesanyám természetesen lecseszett, viszont azonnal megkérdezte, hogy mennek a dolgok azzal a fiúval, így gondolom az egész beszélgetésünket. Tipikus. De szeretem. Nagyon jó egy anya, nem kívánhatnék jobbat.
Fáradtan dobtam le magamat az ágyamra. Eléggé sokat segítettem a szüleimnek, mert nem bírják már. Mondtam nekik, hogy adják el, de nem hajlandóak, mást nem tudok tenni.

L

ecsuktam a pilláimat pár pillanatra, de rögvest ki is nyitottam, mikor eszembe jutott Jungkook. Kivettem a telefonomat, majd rámentem a névjegyzékbe. A számat rágcsálva változtattam át a nevét, Kookiera. Elvégre úgysem fogja látni. Nem igaz?
Remegő ujjal rányomtam a számra és tárcsázki kezdtem. Pár kicsengés után fel is vette.

- Jungkook. Mirae vagyok! – szóltam bele legelőször. Nem igazán tudtam mit mondani. Teljesen ismeretlen nekem ez a helyzet. Nem igazán szeretek ismerkedni, mindig ráhagyom a másik félre.

- Nahát Mirae-ya! Igazán örülök, hogy felhívtál. – nem láttam, de a hangjából kivettem. Egy hatalmas mosoly terült el arcán.

- Hát ennek örülök. – miket hordok össze? Teljesen idióta vagyok. Ez nekem nagyon új. Soha nem érdeklődött még irántam ilyen szinten. Bár. Lehet, hogy csak ő is barátként tekint rám semmi több.
Ezután megbeszéltünk, hogy a követő héten találkozni fogunk az étterem előtt. Nagyon be voltam tojva attól a találkától, így áthívtam Dasomot. Ő az egyedüli, aki meg tud nyugtatni és ilyen ügybe segíteni is.

- Nem kell parázni. Egy sima találkozóról van szó. Nem azt mondta, hogy feküdj le vele. Bár nem lennének kétségeim afelől, hogy rohantál volna hozzá. – kezdett bele a nevetésébe, én pedig egy párnával arcon csaptam, amitől ledőlt az ágyra.

- Dasom. Nem vagyok még arra felkészülve. Te is nagyon jól tudod. – ráztam meg a fejemet, mire egy hatalmasat sóhajtottam.

- Pedig már ideje lenne. 18 vagy. Nemsokára betöltöd a 19-et is. Itt az idő. Használd ki. Főleg egy ilyen pasival. – húzógatta a szemöldökeid. Én ennek dacára újra megismerkedett a párnámmal.

Mindig erőlteti ezt a témát. Én meg inkább terelem ezt az egészet. Még fiatalnak éreztem magamat ehhez. De legfőképp az volt a problémám, hogy egyszerűen félek. Egyszerűen nem megy nekem, hogy meztelenre vetkőzzek egy másik ember előtt.

Dasom úgy döntött, hogy itt fog aludni, mivel látta rajtam az idegességet. Tényleg az voltam, hiszen valljuk be Jungkook nem csak egy sima pasi, aki jön és megy. Úgy éreztem ő maradni fog, akkor is ha nem akar tőlem semmi komolyat.

Másnap iszonyatosan késésbe voltam. Úgy kapkodtam össze a táncos cuccaimat egy táskába. Odakint még mindig esett a hó és jegesek voltak az utak.
Kiléptem az udvarra és futva neki vágtam az útamnak.
Nem igazán néztem előre, hiszen a szél az összes hópelyhet a szemembe fújta, így neki ütköztem valaminek, vagy inkább valakinek. Annyira utálom, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Legszívesebben eltemetném magamat jó mélyre a táskám leesett a földre, amit az illető szélsebesen felvett.

- Sajnálom. Az én hibám. – szólalt meg majd felnéztem rá. Nem volt időm végig mérni teljesen az alakot, így csak a piros tincsei s az anyajegyet az orrán véltem felfedezni.

- Semmi gond. – fogtam meg a táskámat, majd szó nélkül léptem el onnan.

Vagy kirúgnak engem, mert állandóan kések vagy éppen annyi edzést kell megcsinálnom, hogy leszakadnak a végtagjaim.

Hú. Hát én ezt a részt mennyire nem szerettem megírni.xd Nagyon nem vagyok megelégedve, ahogy megírtam a múltat, viszont ezután a rész után vissza a jelenbe és annyit elárulok, hogy Taehyung szemszögéből lesz a kövi rész, mivel eléggé keveset írok az ő szemszögéből.

De, ti mit gondoltok arról, hogy Mirae és Taehyung már 2 évvel ezelőtt találkozott?