life goes on | kth.

10

Mirae

Szó nélkül ott hagytam Taehyungot. Egy szó sem jött ki a számon. Azt ígértem magamnak, hogy nem lesz semmi köztünk. Erre most elfogadom a hívását. Amitől rohadtul be vagyok tojva, de ez mellékes. Valahogy nem tudtak nemet mondani. Bár nem értem, hogy miért pont engem hívott el. Az egyetemen biztos sokkal szebb lányok vannak, erre engem választ. Nem igazán igazodok ki ezen a fiún és a tettein.

A gondolatmenetemből a kis vészjosló villanykörte szakított ki, ami éppen azt mondta, hogy el fogok késni.
Összeszedtem magam, majd felkaptam azt a ruhadarabot, amit elsőnek a kezembe akadt.
Mikor mindennel elkészültem, bezártam az ajtót.
Ránéztem Taehyung lakására is. Már nyújtam volna kilincshez, hogy bemenjek, de visszatartott. Visszatartott a büszkeségem, így gyorsan elrohantam onnan.

Taehyung

Egy mukkanás nélkül bement a szobájába. Nagy szemekkel néztem a meglepődségtől.

- Mindig elszúrod, Taehyung. Mindig. Szerencsétlen. - szidkozodtam magamba és imádkoztam, hogy ne hallja meg odaátról.
Belerúgtam az ajtómba egy halkat, majd becsapom azt.
Szinte rögtön nyúlok a telómért, hogy felhívjam a fiúkat.

- Na mi van? Már megint mit szúrtál el? - röhögött fel Yoongi, amin Hoseok is jól szórakozott.
- Le is teszem inkább. - sértődtem be úgy mint egy kisgyerek.
- Mondjad kisovis. Mi történt? - tért rá a témára Hobi.
- Megkérdeztem tőle. - piszkáltam a párnám szélét, zavaromba.
- Igent mondott? - hallottam Hoseok hangján, hogy nagyon elmosolyodott.
- Kizárt. Akkor miért lenne ilyen ideges és feldúlt? - kérdezte meg, Hyung.
- Nagyon is igent mondott. - sóhajtottam egyet.
- Akkor mi a faszért vagy ilyen lehangolt? Nem ugrálnod kéne örömödbe? - értetlenkedett tovább, Yoongi.
- Van itt még valami. - mondtam ki, majd mindent töviről-hegyire elmagyaráztam.
- H-Hát ez ha-hatalmas. - fulladozott Hope a nevetéstől.
- Neked meg mégis mi a franc bajod van? - húztam fel a szemöldökömet, mert kezdik kihúzni nálam a gyufát.
- Most komolyan. Taehyung. Miért kérdezted meg, hogy komolyan? Te tényleg ennyire hülye vagy? Ha már egyszer azt mondta, hogy igen, akkor igen. Olyan suta vagy még ehhez is. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a vak is látja, hogy odáig van érted ez a lány. De az a pláne, hogy kurva jól nézel ki, ha lány lennék azonnal megengedném, hogy benyúlj a bugyimba, erre ilyen személyiséggel rendelkezel. Ne legyél béna. Kérlek. - tartott nekem egy agymosást Yoongi.
Egy probléma van. Nagyon igaza volt. Bár abba nem, hogy odáig van értem. Lehetetlen.

Mindig Yoongi tett engem helyre, egész életemen át. Már baba korunk óta jó barátok vagyunk. Kettőnk közül ő a normálisabb, akkor is, ha néha Hoseok mellett megbolondul, de mellette ki nem?

Még csak hétfő van de már most izgulok a péntek miatt. Mi lesz ha meglátom gyönyörű estélyibe. Szerintem eltemethettek engem.
Annyira nem kéne ezt éreznem. Valahogy meg kell gátoljam azt, hogy ő is ilyen zavarodott legyen, mint én. A bál után, normálisan fogok viselkedni vele. Mint barát a baráttal. Nem fogom megszegni a szabályunkat. Akkor is, ha. Hagyjuk is. Hosszú nap volt ez. Ki kell aludnom ezt az egészet.

Mirae

Csalódottan dugtam be kulcsot a zárba. Ugyanaz történt, akárcsak 7 évvel ezelőtt. Csak éppen felhívott, hogy mégsem tud jönni. Egyébként nem tudom mit gondoltam. Az ember nem változik. Csak jól leplezi a valódi énjét. Olyan naiv vagyok.
Ledobtam a pultra a kulcscsomót és befeküdtem.
Mikor fogom megtanulni, hogy válogassam meg a barátaimat? Ez költői kérdés volt. Már nem fogok változni.
Mindeg is, nem fogok már vele találkozni úgy sem. Legalábbis én azt hittem...

Rávettem, hogy vegyek egy gyors zuhanyt, és utána végre bebújhatok az ágyamba és aludhatok egy jót.

Orbitálisan nagy mennydörgésre és villámlásra keltem, ami az egész hálószobát megvilágította. Tudni illik, hogy kimondhatatlanul utálom és félek a viharaktól.
Bebújtam a takaró alá, mintha az megvéd valamitől. Kiskorunkba még elhittük. De a rosszak ígyis, úgyis elkapnak. Ha akarjuk. Ha nem.
Egymás után vagy háromszor csattant akkorát, hogy annyira megijedtem, hogy egy halk sikoly hagyta el a számat. Nem fogok tudni visszaaludni. Ez számomra egyenlő a lehetetlennel, de fent sem akartam ilyen idővel maradni s egyedül sem akartam itt lenni.

- Talán. - kezdtem bele de rögtön meggondoltam magam.
- Hülye vagyok. Biztos nem. - feküdtem vissza. Mit csinálna, ha én átmennék? Valószínűleg semmit. Gondolkodtam el, majd újból villámlott egyet.
- Okés. Leszarom. - rúgtam le magamról a takarót és kivágtattam a folyósóra.

Pár percig ott álltam tehetetlenül, majd vettem egy olyan mély levegőt, mint még soha. Már éppen kopogni akartam, mikor kinyílt az ajtó.
A kezem megállt a levegőbe, Taehyung pedig a kitágult pupilákkal méregetett. Párszor pislogott, hogy jól látja, hogy én most ott vagyok.
Megdörzsölte arcát, azonban én még mindig lefagyva álltam. Nem csak azért, mert megint nem volt rajta felső, hanem, hogy pont kinyitotta az ajtót. Nem fér az agyamba. Természetesen ezt is meg kellett zavarnia a viharnak s újból lecsapott.
Akkorát ugrottam ott helybe, hogy azt hittem leszakad a padló alattam. Majd nem gondolkoztam és azonnal megöleltem az előttem álló férfit. Ahogy megérintettem jéhideg kezemmel meztelen bőrét, összerezzent kissé. A fejemet a mellkasára hajtottam, így hallottam a szívének ritmusát, ami egyre gyorsabban dobogott.
A szemem megtelt könnyekkel, majd csak, arra eszméltem fel, hogy szipogok és egy erős kar tart egybe engem. Jelentősen megszorítottam derekát, ahogy ő is engem.
Nem érdekelt abba a pillanatba, hogy mit is csinálok. Hiszen csak, félek a vihartól. Ilyenkor senki se szeret egyedül. Ugye?
Elhúzodtam tőle, majd a szemébe néztem, azonban a kezemet mindig a hátán pihentettem.
Az arcomat közre fogta két hatalmas kezével és letörölte a hosszú ujjaival a könnyeimet.
Jó érzés volt csak így állni. Vele. S egyenesen a szemébe.

Beharaptam alsó ajkamat, majd lenézett rá. Hüvelykujjával végig símitott a telt számon, nem egyszer. A gyomromba csomó keletkezett a cseleketedétől. Lehajtottam fejemet zavaromban, majd ujját az állam alá helyezte és felemelte azt, hogy az íriszeibe tudjak nézni. Megcirógatta puha bőr felületemet, ami bármennyire is jól esett, felébredtem az álom világból. Nem szabadna ezt. Csak egy ölelésről volt szó, Mirae.

- Taehyung. - húzódtam el ténylegesen tőle.
- S-Sajnálom, csak. - sütötte le tekintetét.
- Semmi gond. - mondtam, viszont az nem állt szándékomban elárulni, hogy legszívesebben ott maradtam volna karjaiba és csókoljon meg. Had érezhessem az ő édes, vastag ajkát az enyémen. Mert semmire sem vágytam azóta, amióta találkoztam vele. Csakhogy az a bizonyos 'de' mindig ott lesz a fejembe, amit nem bánok. Ennek így kell történnie. Nem történhet meg a
- Gondolom tudod, hogy miért vagyok itt. - tördeltem ujjaimat idegességembe. Elakartam terelni képzeletemet az előbb történtekről.

- Hát nem nagyon. Lesokkolodtam, amikor ott álltal. - csukta be az ajtót, miután öntött magának vizet.
- Igazából nagyon utálom és félek a.
- A viharoktól? - fejezte be a mondatomat.
- Mégis tudod. - a szemeimmel szikrákat szóltam felé, mivel a hülyét tetette.
- És. Mit szeretnél csinálni, így éjszaka egykor? - kérdezte meg teljesen normálisan, viszont eléggé magamra vettem.
- Nem szeretek egyedül lenni ilyenkor. De, ha zavarok és aludni szeretnél visszamegyek. - fordultam meg a tengelyem körül.
- Nem! - ordította el magát, mire összerezzentem.
- Mármint. Nyugodtan itt maradhatsz. Holnap úgysem lesznek óráim az egyetemen. Apropó! Milyen volt a találkozó, Yunhoval? - remegett meg kissé a hangja, mikor kijelentette a nevét.

Egyébként nem tudom, hogy mennyire van igény arra, ha olykor-olykor 1 nap két részt is kiteszek, vagy hogy minden nap van rész. Szóval szeretném, ha kommentbe leírnárok, hogy nektek melyik a jó. Ha minden nap van rész, vagy hogy nem kell minden nap és 1 vagy 2 napot hagyjak ki? Ezt a mai napot még feláldozom annak, hogy két rész jön, mert nem bírok magammal és kíváncsi vagyok a
véleményeitekre! xd
11. rész amúgy félig kész, de azzal nagyon bizonytalan vagyok, hogy hogy legyenek a szálak, de megoldom!😌