life goes on | kth.

15

Mirae

Soojin. Ha jól emlékszem a nevére. Eléggé fura volt nekem. Nem hinném, hogy nyelvbotlás lett volna az, amit mondott. Mi van, ha igaz? Bár nem olyannak ismerem Taehyungot, aki két nővel van egyszerre. Vagyis. Velem nincsen együtt.

Felhúzott a színpadra, majd az egyik kezével ráfogott a derekamra, én pedig a vállára. A szabadon hagyott kezünkkel, pedig megfogtunk egymásét.
Csak arra tudtam gondolni, hogy a derekamon ott pihen a tenyere. Az érintése miatt az egészet hátamon végig futott egy jóleső bizsergető érzés.

— Egyébként. Soojin. Ő tényleg csak a barátod? – kérdeztem egyenesen a szemébe nézve.

— Igen, csak a barátom. Viszont ő nem nagyon fogja ezt fel, mint ezt lehetett látni. Már azóta oda van értem, amióta idejöttem. – felelt a kérdésemre.

— Oh. Értem. – néztem el jobbra, mivel ott állt az említett. Szúrós tekintettel mért fel engem.
Elléptem Taehyungtól, majd karba tett kézzel, ugyanúgy néztem rá. A fiú csak kapkodta köztünk a fejét, mert nem értette a helyzetet. Addig néztem Soojint, mire hisztérikusan elkapta a fejét és elment. Győzedelmi mosollyal fordultam vissza Taehez, akinek tátva maradt a szája

— Most mi az? Idegesítő volt, ahogy bámult. – ráztam meg a fejemet, mire ő felnevetett.

— Na gyere. Együnk valamit. – indult meg a kaja pulthoz.
Jó ötletnek tűnt, mert eléggé éhes voltam már.
Kiválasztottunk a szimpatikus ételt majd leültünk egy üres asztalhoz.
Próbáltam kultúráltan enni előtte, mivel nem akartam, hogy malac módjára lásson enni. Ott volt még az a gond is, hogy mindenegy hajolásnál, mikor bekaptam a falatot, akkor minél többet mutatott a ruha.

— Na hát! Szia Mirae. – jött oda hozzánk, Yunho. Mikor felnéztem rá és realizáltam, hogy ki is az félrenyeltem a kaját. Taehyung megütött enyhén a hátamat.

— Ennyire jól néznék ki? – húzta sejtelmes mosolyra a száját.

— Nem. Ennyire lett hányingerem tőled. – mondtam mire Taehyung mosolygott egyet, ami engem is vigyorgásra kényszerített.

— Hogy-hogy itt vagy eme csodás bálon? – hagyta figyelmen kívül beszólásomat, amit gondolom viccnek vett, pedig én nem annak szántam.

— Tudod Taehyung meghívott és ő képes volt be is tartani, azt ami neked évek óta nem sikerül. De hát az emberek ugye nem változnak? – álltam fel, és így eléggé közel kerültem hozzá. Lenézett dekoltázsomra, majd észrevétlenül benedvesítette párnáit.

— Ne is gondolj rá. – néztem rá hunyorítva.

— Tudod Mirae-ya. – simított rá a karomra. — Igazán bánhatnál velem jobban. Mégis csak neked tetszettem és nem pedig fordítva. – mosolygott rám, mint aki megnyert valamit.

— Jézus. Nőjj már fel. Körülbelül 7 éve volt az. Mellesleg engem tapogass. Most pedig, ha megbocsátasz.  – húztam fel Taehyungot a székről.

— Remélem az eszedbe vésted, amit mondott, mert ha nem akkor nekem lesz egy két szavam és nem leszek olyan finom veled, mint ő. – mutatott rám, Tae. Ezt követően ott hagytuk a fiút.

— Ezt oldaladat még nem is ismertem. – állt meg az egyik saroknál.

— Hát most már de. Ha valaki átvág, annak nem igazán tudom megadni a tiszteletemet, hogy udvariasan beszéljek vele. – közöltem vele a tényt, ő pedig mintha ideges lett a kijelentésemre.

— Nem megyünk táncolni? – fogta meg a karomat és már vonszolni is kezdett a színpadra, mielőtt bármit is válaszolhattam.

Pár zenét végig táncoltunk, mikor az igazgató megragadta a mikrofont.