life goes on | kth.

8

Az utolsó símitásokat csináltam az ételnél, mikor is hallottam, hogy a csengő megszólal.
Ők lesznek azok. Megtöröltem kezeimet, majd sietősen odarohantam. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót, ami mögött a két szülőm állt. Igyekeztem visszatartani a könnyeimet.

— Örülök, hogy látlak, Mirae. – szólalt meg először apu.
— Nagyon-nagyon hiányoztál. – vontam magamhoz egy ölelésbe.
— Milyen gyönyörű lettél. – nézett rám csillogó szemekkel, anyum.
— Omma! Ezt a szépséget tőled örököltem. – öleltem magamhoz őt is.
— Gyertek beljebb. Mindjárt kész a kaja, már csak pár lépés van hátra.
— Igazán nem kellett volna semmivel sem készülni. Segítsek valamibe? – kérdezte meg, anya, amire rögtön nemleges választ adtam, viszont hajthatatlan volt.

— Na és. Van hol dolgoznod? Találtál munkát? – ivott bele apa, a vörösborába.
— Igen. Pár hete felvettek egy étterembe. Vagyis Az Étterembe. – több sem kellett nekik, mindkettőjüknek leesett ott dolgozom, ahol először randiztunk Jungkookkal.
— Nagyon erős vagy drágám. – nyúlt át az asztalon, majd rásímitott a kézfejemre.
Egy biztató mosolyt küldtem feléjük.
— Lehet, hogy furcsa kérdés lesz. De. Mi a helyzet a fiúkkal? – kérdezte meg apa, amitől egy kicsit lefagytam.
— Sungjin! – rivallt rá, felesége.
— Semmi baj. Ez egy normális kérdés. Nem kerülhetjük el Ő miatta. – kaptam be egy falat húst számba.
— Nem akarom, hogy túl feldúlt legyél ezért. Szóval felejtsük is el, hogy megkérdeztem.
— Aigoo. Mondtam, hogy semmi gond. Egyébként a kérdésedre a válasz, nincs semmi. Nem állnak a pasik sorba értem, amit egyébként nem bánok. – mondtam, de mégis ott motoszkált egy név az agyamba.
— A te döntésed, kicsim. Mi mindenbe támogatunk, bármiről is legyen szó.
— Igazából–kezdtem bele, de már azonnal meg is bántam–nem nagyon állok készen egy kapcsolatra, csak ebbe az élet is beleszólt mostanában. – nevettem fel kínosan, mire ők összenéztek és felvont szemöldökkel pillantottak vissza rám.
— Mármint? – kérdezte meg nagy nehezen édesanyukám.
— Nem szeretnék semmit sem elsietni. – tudtam le ennyivel a dolgot, mire ők aprót bólintottak s megértették, hogy nem akarom kiecsetelni ezt részletesen.

Nagyon sokáig voltak nálam, amit nem bántam. Sok mindenről maradtak ők is, ahogy én is. Jó érzés kibeszélni velük az elmúlt hónapok történését. De már az is megmosolyogtatott engem, hogy itt lehettek. Ha ő nem hív fel, mindig ugyanolyan kapcsolatban lennénk. Azaz semmilyenben. Hálás voltam nekik, pedig nekem kellett volna megtennem az első lépést. Igaz azt kihagytam, hogy milyenek is az éjszakáim, de nem akartam ezzel traktrálni őket. Azt sem akartam, hogy aggódjanak értem. Elég az, hogy már Taehyung tudja, de senki más nem tudhatja meg.

— Örülök, hogy eljötettek. – léptünk ki az ajtón, majd egyszer egy kutya ugatást hallottunk meg, mire már ide is ért hozzánk a szőrcsomó.
— Hát te? Mit keresel itt megint? Kirakott a gazdád, Tan? – guggoltam le hozzá és simogatni kezdtem.
— Ismered a gazdáját? – jött a kérdés anyától.
— Igen. A szembe szomszédom, nem rég költözött ide. – mondtam, de csak ezzel a rakoncátlannal vettem fela szemkontaktust.
— Ez a kutya gyorsabb nálam. Pedig milyen mini lábai vannak. Az eszem megáll. – érkezett meg a kutya tulajdonosa, akitől görcsbe rándult a gyomrom.
— Ő lenne az eb gazdája? – tátotta el anyám a száját.
— Igen, én volnék. Örvendek maguknak. Kim Taehyung vagyok. Bizonyára Önök lehetnek Mirae szülei. – hajolt meg előttük, amitől egy kis mosoly lapult meg az arcomon.
— Milyem illemtudó. A kinézetéről ne is beszéljünk. Choi Hyejin lennék. – legyezte meg magát drága édesanyám.
— Na de anya! – szóltam rá, mert eléggé kellemetlenül éreztem magam.
— Choe Sungjin. – mutatkozott be apám is s kezet ráztak.
— Omo! Nyugi van Mirae-ya. Neked is hagyok belőle. – kacsintott rám, az előttem álló nő személy. Komolyan mondom, majdnem elsüllyedtem szégyenembe, Taehyungnak meg volt mersze csak nevetni a nyomoromon.
— Okés. Itt a vége fussál vége. Örülök, hogy itt voltatok. Többször akarok veletek találkozni, ha ez megoldható. – tereltem el a témát rögtön, mert már azt kívántam, hogy nyíljon meg alattam a föld és nyeljen el örökre.
— Ez természetes. Mi is nagyon szívesen látunk nálunk. – öleltek meg búcsúzás képpen, majd Taetől is elköszöntek.