Bajos lány és rosszfiú/ folytatás/ BEFEJEZETT

~39.rész/ Második fele~

Mozi után beültünk pár barátainkkal egy kávézóba így este öt fele.

...

Egy kissé káosz lett, amikor mindenki elkezdett beszélni mindenkinek. De persze ez minket nem zavart, max a körülöttünk lévő embereket. Éppen Tomival beszéltem az élet nagy dolgairól, mikor is elkezdtem szarul érezni magam. Talán suli után inkább haza kellett volna mennem, hisz az orvos is azt mondta, hogy pihennem kéne. Émelyegni és szédűlni kezdtem, nem akartam megint el ájulni, így inkább gyors kimentem a mosdóba. Megálltam a tükör előtt, s megtámasztottam  magam a falnál. Kicsit össze szedtem magam és meg mostam az arcom. Tükörbe néztem és azt hajtogattam  magamnak, hogy "nem ájulhatsz el Amanda". Nem bírtam itt bent lenni, szóval kirohantam a mosdóból, majd a kávézóból is. Pár tekintetet magamra vontam így, főleg a barátaimét. Nem akartam, hogy bárki ki jöjjön utánam, így dobtam gyors egy üzit Rebusnak, hogy nyugtasson meg mindenkit, hogy minden rendben van, holott amúgy nincs.

Nem szeretném, hogy megint minden szem rám szegeződjön, végképp nem azt, hogy azt higgyék a többiek, hogy játszom az agyam. Most szívok egy kis friss levegőt, és minden rendben lesz...remélem.

...

Már azért egy húsz perce kint vagyok s friss levegőn és mintha kezdenék jobban lenni. Azóta már ötször rá kérdezett Rebi, hogy biztosan jól vagyok-e és, hogy biztos nem kell kijönni. Most egyébként rá van szükségem, hanem inkább Noelre, de ő nem írt és nem is jött ki. De hát most mit várjak, hisz én mondtam, hogy nem kell kijönnie senkinek.
Azonban nagy meglepetésemre kijött valaki, de nem Rebi...nem Noel, hanem Medo jött ki.

- Minden rendbe van? - jött közelebb hozzám.

- Igen minden, miért jöttél ki? - értetlenül kérdeztem és végül leültem az egyik lépcsőfokra a kávézó előtt, ő pedig leült mellém.

- Hát ha már Noel nem jött ki hozzád... - vont vállat, majd leült mellém.

- Abba hagynád? Rebekának megírtam, hogy nem kell kijönni senkinek. - sosem tud normálisan viselkedni, ahogy most sem, amin nem lepődöm meg.

- Minden embernek szüksége van valakire, mégha azt mondja, hogy nem is. - hajtotta le a fejét. Meglepődtem... és nem tudtam eldönteni, hogy még mindig rólam beszélünk-e vagy sem.

- Még neked is? - kérdeztem mosolyogva.

- Nekem a legfőképp. - vakarta meg tarkóját. El akarta takarni a gyengébb énjét, de előlem nem tudta, Noel is ilyen volt.

- Mindenki vágyik egy ölelésre is. - hoztam fel célzás ként. Lehet meghülyültem de tudtam, hogy most szüksége van valakire, ahogy nekem is és most szerintem pont egymásra.

- Igazad van. - hirtelen felpattant, oda nyújtotta a kezét és felsegített a lépcsöről, majd magához ölelt szorosan.

Nem akartam, hogy abba hagyja. Szerintem megőrültem, de jól esett az ölelése. Noellel kis zűr volt mostanában  a kapcsolatunkban, és most jó volt mást ölelni. Persze ez nem változtat azon, hogy én Noelt imádom a világon a leges legjobban.

Azonban a nagy ölelés közepette valaki kivíharzott a kávézóból, aki nem más mint Noel volt. Eltávolodtunk egymástól Medoval, én kétségbe esetten néztem Noelra, Medo meg csak mosolyogva ment vissza a kávézóba.

- Noel ne értsd félre létszíves. - kezdtem el magyarázni.

- Ezen mit ne értsek félre? Komolyan itt ölelkezel a haverommal, miközben Rebekával megüzenteted nekünk, hogy senki ne jöjjön ki, mert minden rendbe? Talán ezért nem jöhetett ki senki? Mert ezzel a barommal akartál lenni? - csak úgy döltek belőle a szavak, nagyon haragudott rám ami nekem rosszul esett, de tényleg félre értette az egészet.