Tízek Társasága

Micsoda nő!

- Te jó ég, te jó ég, te jó ég! - járkált fel-alá Petőfi teljes izgalommal az iskola emeleti férfi mosdójában. Itt általában nincs senki, főleg mivel ma neki nulladikja volt, sokkal korábban be kellett jönnie, mint amúgy. - Megkaptam a forgató könyvet és a szerepet is! Megnyertem a fogadást... Én megnyertem... Te jó ég, reszketek, mint egy bokor, amire madár szállt...
- Nyomd már el magad, aranyember - mosta meg a kezeit Jókai, akinek bár nem volt nulladikja, szerencsecsomag barátja felhívta és addig zaklatta, ameddig el nem jött vele.
- Kiábrándító vagy, Mór - húzta el a száját sértődötten Petőfi.
- Móric - javította ki barátja.
- Nem-nem, a táborban Lőrinc a Mór nevet adta neked és a tábori nevek felül írják a rendeseket, ez az élet szabálya - oktatta ki vigyorogva Sanyi, majd újra eszébe jutott a csodás érzés, hogy megkapta a főszerepet. - Mostantól minden csütörtökön próbáim lesznek és bebizonyíthatom atyámnak, hogy a színház igenis nem ostobaság.
- Az mocsok ügy, öregem - dőlt Jókai is a koszos csempéjű falnak. Egy suli lehet akármilyen elit, a szép suli WC legendája csak egy legenda marad, amiről a boldogtalan diák csak álmodhat. – Az már leesett, hogy így kiesik neked egy full délután? Mikor fogsz így melózni?
- Majd éjszakai műszakot vállalok - vont vállat Petőfi, mire barátja csak felvonta a szemöldökét. Nem kellett mondania semmit, így is igaza volt. Már így is kicsit sok egyszerre dolgoznia, tanulnia és az intris kötelességeit is csinálnia. Néma csendben néztek egy ideig úgy, ahogy csak a diákok tudnak nulladik után. Végül Jókai sóhajtott egyet.
- Figyelj, ha úgy van, anyám bír téged, szóval nézz be hozzánk. És ameddig szakált nem növesztesz, én is szívesen fogadlak.
- Köszi, Mór. Jelenleg még csak egy jó magyar bajusz az álmom - mosolygott rá Sanyi, majd megint kezébe vette a forgató könyvet. Belelapozott és elhúzta a száját. - De ez a mű egy borzalom. Még Poe is jobbat tudna írni, tudod, a fura srác az A-ból.
- Ott csupa fura alak van, ha még nem tűnt volna fel… - forgatta szemeit Jókai. – Vele mikor lettél ennyire jóba?
- Együtt vagyunk tesin – vont vállat Petőfi. - Bár... A darabra meg a fogadásra visszatérve… Már nyertem, így simán visszaadhatnám és...
Nevetés. Ijedten fordultak az egyik fülke felé, ahonnan a hátborzoló, horror filmeket megszégyenítő hang jött. Lehúzódott a WC. Öv csattant és slicc húzódott fel drámaian. Sanyi és Mór önkéntelenül nyeltek egyet. Eddig meg mertek volna esküdni, hogy egyedül vannak. Petőfi már attól tartott, maga Arisztotelész végezte eddig a dolgát a koszos budin és hallgatta ki őket, hogy most egy osztályfőnökit vághasson a fejéhez.
Nyikorogva kinyílt az ajtó. Sanyi hátán végig futott egy izzadtság csepp. Szeme sarkából látta, hogy Mór keze remeg. Még mindig félne az ilyen dolgoktól? Pedig már egyészen jól felfejlődött…
- Nocsak, nocsak, csak nem vissza akarsz lépni, mine own cousin? – hallották meg a hallgatózó alak hangját.
- A Rabustya üssön meg, William! – káromkodott Jókai úgy, ahogy csak rá jellemző. Sanyi sose értette, honnan tud ilyen szavakat.
- Ezt nem értettem, de valószínűleg csak csodálatos megjelenésem akarod dicsérni – bólintott saját megállapítása felett William. A csapokhoz lépett kezet mosni. Sanyi döbbenten látta, hogy a fiú kilövette az egyik fülét.
- Csak te tudsz úgy leszállni a WCről, mintha egy trónról másznál le kegyesen, Vilma – morogta Sándor. – Az a fülbevaló már a női szerephez van?
- Oh thee green-ey'd * - öltött rá nyelvet Will. Petőfi egy mukkot nem értett a halandzsájából, szóval inkább nem is felelt rá, egyszerűen távozott a mosdóból Jókaival a háta mögött.
- Egyszer úgy seggbe fogom rúgni… - morogta az orra alatt Sándor. – Olyan gyorsan adom vissza ezt a főszerepet, amilyen gyorsan csak lehet…
- Ne is foglalkozz vele – loholt utána Mór. – Mióta tudja, hogy a teljes nevem Móric és a Mór csak becenév, folyamatosan Móricka viccekkel szórakozik.
- Hogy ez nekem nem jutott eszembe – fojtott el egy vigyort Sanyi, mire Mór olyan csúnyán nézett rá, hogy attól még egy kőszívű ember szíve is széttört volna a rémülettől. Sándor viszont csak nevetett rajta. – Hány órád van ma? Suli után elmehetnénk páran sétálni.
- Tudod, hogy nem vagyok annyira társasági, mint te… - akart tiltakozni Mór, de tudta, nem tehet semmit barátja ellenébe.
A B osztály termébe mentek, ahol Petőfi elkezdett unottan előkészülni az órájára. Jókai egy idő után elköszönt és elment a büfébe egy kávéért.
- Oh, szép hölgy, álmodtál ma éjjel valamit? – kérdezte egy kalapos suhanc egy lány padjának dőlve. Ha Sanyi jól emlékszik, Emily a neve. Vagy Ellis? Nem, Emily.  A kalapos meg…
- Krúdy Gyula vagyok, szolgálatára, hölgyem – csókolt kezet a fülig elpiruló lánynak. Valószínűleg északi származású a csaj. Talán ír. Igen, valószínűleg ír. Uh, most pofán köpte a csávót.
- Elég lett volna nemet mondanod… - törölte le magát egy selyemkendővel Gyula.
- Kérem, Krúdy úr, ez az iskola komoly erkölccsel rendelkezik – dobta le a tankönyveit Arisztotelész és elkezdődött az óra. Petőfi halálra unta magát. Amint kicsöngettek, egyből kiment a folyosóra, majd megtorpant. Hova menjen? A C-be Mórhoz, vagy az A-ba Aranyhoz? Végül egyiket se tette, hiszen Jani lehet, még itt sincs. Ha azzal a busszal jár, amivel tegnap jött, akkor még legalább húsz perc, mire beér. De az a harisnyás majom miért jött olyan korán? Mindegy, inkább simán ledobta magát egy kanapéra, ami a folyosón volt. Mór akkor mászott fel a lépcsőn egy műanyagpohárnyi kávéval.
- Na? Milyen volt a nulladik órai erkölcstan? – dobta le magát az ülőgarnitúrára Móric.
- Borzalmas – morogta Petőfi. – Komolyan, úgy éreztem, meghalok az unalomtól. Rájöttem, hogy nagyon nem így akarok meghalni.
- Mindjárt imádkozni fogsz Istenhez, hogy ne ily halált adjon neked – forgatta a szemeit Mór. – Nézd a jó oldalát, ez csak heti egyszer van. Meg ja, ettől még nem dől össze a világ, lehet, csak az elején fingatósak a tanárok, utána meg megpuhulnak….
- Ti elsősök vagytok? – állt meg előttük terpeszben, csípőre tett kézzel egy tippre olyan harmadikos lány. Haját borzos kontyba kötötte, fekete szoknyáját csipke díszítette. Sanyinak rémlett, hogy ő is ott volt tegnap a meghallgatáson, de mint minden másik lány, bemutatva távozott a helyszínről.
- Igen – felelte Sándor, mikor látta, Jókai nem ebben az évszázadban fog újra megszólalni. Ahogy fél szemmel a barátjára nézett, látta, mennyire elkerekednek a szemei, mennyire kipirult az arca.
- Ki az évfolyam elsőtök? – faggatta őket tovább a lány.
- Hogy mink? – vonta fel a szemöldökét Sanyi. A lány sóhajtott.
- Kell valaki, aki az évfolyamot egyben tartja és az általában az évfolyam első. Ő fog járkálni a harmadikosok után, az az utánam, hogy mik a feladataitok és leadogatni őket. Alá tartoznak majd az osztály elsők, akik az osztálytól szedik be a cuccot. Stimm?
- Stimm – biccentett Sanyi.
- Na, akkor ki az? – kérdezte a lány.
- A barátom az – bökte meg Sándor Jókai oldalát, mire arról mintha varázslat esett volna le.
- Mi? Nem… - tiltakozott erőtlenül, de az idősebb lány már közelebb is hajolt hozzá és egy kitűzőt tűzött a fiú ingjére.
- Nincs erre időm – magyarázta a lány. – Mostantól te vagy az évfolyam első. Holnap gyere a harmadik B termébe az első adag feladatért. – Azzal sarkon fordult és távozni készült.
- Nem tudod a nevét – súgtam Mór fülébe, mire az felpattant és elkapta a lány karját.
- Hogy hívnak? – kérdezte teljesen piros füllel Sanyi barátja. Mikor észrevette, hogy önkéntelenül megfogta a lány kezét, zavartan elengedte, mint amikor forró radiátort markol az ember.. A lány csak lekicsinylően vigyorgott rá.
- Laborfalvi Róza – felelte.
- Én Jókay Móric vagyok – mutatkozott be Mór.
- Nem kérdeztem – vont vállat a lány. – De azért örvendek. – Azzal eltűnt egy érkező diák sereg tömegében. Mór, mint aki ópiumot fogyasztott, úgy esett vissza Sanyi mellé a kanapéra.
- Hülyét csináltam magamból? – kérdezte halkan Sanyit.
- Kicsit – vigyorgott barátja. – De nekem tetszett.
- Kabbe – hunyta le a szemét Mór. – Szarul vagyok…
- Nade uram, itt ülnek és káromkodnak ezen a gyönyörűséges magyar nyelven, hát nem szégyellik magukat? – dobta le magát az érkező Jani Sanyi mellé.
- János! – ugrott meg Sándor. – A frászt hozod rám! Neked kellett volna indulnod a szereposztáson.
- Ugyan, túl dicsérsz – pirult el bájosan János. Sanyit elbűvölte ez az arckifejezés, amit ilyenkor a szerény fiú vágott. Mint egy falevél, melyet megcsípett az ősz hidege, vagy mint egy alma, melynek íze édes és zamatos. Egyszerűen ez az apró pirulás ezen a serdülő, fehér arcon, ez…
- Jon, van matek házid? – futott oda hozzájuk a harisnyás majom. – Légyszi, add kölcsön, majd kövi szünetben enyelegtek.
- Oké… - állt fel Jani, Sanyi pedig csak nézett utána, mint aki égi jelenést látott.
- Most te csinálsz magadból hülyét – ivott a kávéjába Mór.
- Pofád lapos – morogta Petőfi, majd hátradőlt a kényelmes kanapéra. – És még reggel nyolc sincs…