Tízek Társasága

Izabella, kávé és finom parfüm

Petőfi fülesét bedugva ült a folyosói kanapén. Lassan eggyé vált már ezzel a garnitúrával, ahogy Jókai is, aki mellette, a füles másik oldalával a fülében kávét iszogatott.
- A többiek társasoznak - jegyezte meg Jókai.
- Ja - mondta Sanyi. Nem igazán törődött barátja szavaival, hiszen éppen eladta a lelkét az az "Adjátok vissza a hegyeimet" című darabnak, amitől a szőr felállt a kezén és már nem tudta, ő hallgatja a zenét, vagy a zene őt. Természetesen, a hangerő maxon volt.
- Mi is csatlakozhatnánk – folytatta a célozgatást Mór.
- Minek? – nyitotta ki egyik szemét Sanyi. Ennyi tellett tőle, a többi energiáját a dalra fordította.
- Mégiscsak velük leszünk összezárva négy évig - vont vállat Jókai. – Tudod, tök jó, hogy mi igy elvagyunk, mint a befőtt a polcon, de osztály kirándulásokra nem együtt fogunk járni. Meg tudod, én inkább kihagynám a pletykákat rólunk.
- Nem karanténba vagyunk velük összekényszerítve, csak simán suliba. Én beszélek Jánossal is rajtad kívül, te meg Józsival, így szerintem legfeljebb a négyes kolbász parti terjedhet el rólunk. A többiekkel nincs bajom, csak… engem már untat a gagyi felelsz vagy mersz, meg a dobáljunk üveget, hátha megáll, amit Dimitri amúgyis mindig lelő, mert kiszámolja, az eredményt még mielőtt mi látnánk. Egy fogadásban el is nyerte tőlem tegnap a müzli szeletem, szóval már fogadni sincs kedvem.
- Jó ez jogos - nyújtózkodott Móric. – Tőlem is elnyerte már a csokimat, sőt, majdnem a kávé pénzem is. Szóval újabb tervem ment füstbe annak érdekében, hogy téged a korosztályodhoz igazítsalak.
- Alapból az ötlet ment füstbe - morogta Sanyi.
- A-a, én nem adom fel olyan könnyen. Meg a füstbe ment terv jobban hangzik, mint a füstbe ment ötlet - vigyorgott rá Jókai. - Ma megkapjuk Rózától a csapatok szét osztását. Az avatáson muszáj lesz bevetned magad.
- Háborúban nem ismerek határokat.
- Ez csak egy játék.
- Most motiválni akarsz, vagy csak el akarod venni a kedvem, mint akkor, amikor egy talicskában tolattam le magam a kálváriáról?
- El is törted a kezed.
- De menő volt.
- Csak annyira, mint Vörösmarty, mikor lebukott, hogy cigit vitt a táborba - nevette ki halkan Mór.
- Tessék? - jelent meg előttük a semmiből egy alsóbb éves. Valószínűleg a kisgimiből szabadult. Alacsony, hátra nyalt hajú, dundi kissrác volt, mellényén egy "Vigyázz, mit mondasz: Cikk lehet belőle" kitűző. Sanyi ha jól emlékezett, ez a mondás nem teljesen így szól… Meg amúgyis, miért írna ilyet valaki magára? Te jó ég… Szegény srác, tuti valami anekdota író lehet.
- Mi tessék? - vonta fel a szemöldökét Sanyi.
- Oo, te Petőfi vagy, aki a darab férfi főszerepét viszi! - lelkesedett fel a kis kölyök. - Te pedig Jókai vagy, az elsősök évfolyam elsője! Megtiszteltetésnek venném, ha egyszer csinálhatnék veletek interjút! Ugye csinálhatok?
- Te benned kit tisztelhetünk? - kérdezte Petőfi, miközben Jókai át nyomta a zenét a "Bubblegum bitch" - re, majd alig láthatóan lábával a ritmusra kezdett el dobolni, ezzel jelezve, hogy inkább kimarad az idegennel való társalgásból.
- Mikszáth Kálmán de Kiscsoltó vagyok, a kisgimi 1.A osztályából - hajolt meg színpadiasan a dundus kölyök. - Mit beszéltetek Vörösmartyról? Ő a rivális iskola egyik legkítűnőbb diákja, Zrínyi Miklóssal együtt! Ha róla írnék valamit, ami nem felel meg a közvéleménynek, mindenki felfigyelne rám és…
- Semmi különöset, kölyök - mosolygott rá Petőfi. - Nem árulunk el bajtársat. Bár más suliba jár és hihetetlenül bosszantó tud lenni az örökös optimizmusával, attól még a barátunk.
- De ez nem… - kezdett volna tiltakozni a kölyök, viszont ekkor a társalgást berekesztette a hatalmas lárma, ami a lépcsőház felől jött.
- Basszus, erre én nem voltam felkészülve! - hallatszott fel William jókedvű nevetése. Jó, Sanyi szerint inkább úgy üvöltött a nevetéstől, mint egy szamár.
- Fulladj meg, harisnyás majom! - dörrent rá Kosztolányi. A fiatal arcú fiú pirosló füllel csörtetett fel az emeletre. Karinthy közel maradva hozzá követte.
- Nade Izabella, egy hölgynek nem illik így elviharoznia a társalgásból - fogta meg a vállát.
- Nyald ki a seggem, Karinthy! - lökte le magáról Frigyes kezét Dezső.
- Egy ilyen szép hölgynek bármikor - vigyorgott rá Karinthy. Kosztolányi felé fordult, arca elborult a dühtől. Egy elegáns láb lendítés Dezsőtől és Karinthy a földre került, fájdalmas grimasszal az ágyékát markolássza, Kosztolányi pedig diadal ittasan távozott.
- Ez mi a fene volt? - nézett neki Jókai.
- Ne engem kérdezz - morogta Sanyi. - De azért szegény Frici. Csak keresztapa lesz szerintem... János! - vette észre Aranyt a nevető tömegben. A fiú egyből odajött hozzájuk és a kanapé karfájára telepedett.
- Ezer éve nem nevettem ilyen jót - mosolygott kipirultan Jani.
- Mi történt? - kérdezte egyszerre Sanyi és Móric pletykára éhesen.
- Az úgy volt, hogy ugye egy busszal jöttünk - kezdte Arany, két orcája mint két üde rózsabimbó, oly rózsaszín. Te jóságos ég, miért gondol Sanyi ilyenekre? Alig tud figyelni a szavak jelentésére, ami elhagyja azokat a halvány ajkakat… - Aztán a busz sofőr nem akarta elhinni Dezsőről, hogy már diák és azt mondta, tuti hamisítvány a diákja, így elkérte a személyiét. Frigyes meg a közelben állt és hát egész jól lát... Megtudta Kosztolányi teljes nevét.
- Ami...? - sürgette meg Sanyi.
- Kapaszkodjatok - csillogott Jani szeme, mint pásztortűz a sötét éjszakában. - Kosztolányi Dezső István Izabella.
- Szivatsz - döbbent le Sanyi. – Tuti csak szórakozol.
- Nem, én is láttam és nem hazudik – telepedett le a másik karfára Jókai mellé Shakespeare.
- Na neee - tört ki a nevetés Sanyiból és Móricból egyszerre.
- Nagyon szemetek voltatok vele - mondta Szappho. A szokásos, régies ruháiban volt és csípőre tett kézzel, vörös arccal nézett az egész társaságra.
- Ő meg tökön rúgott! - védte magát Frigyes. – Ne már, Szaphi, nem kell ezen ennyire berágni…
- Minden akciót reakció követ - állt Szappho mellé Marie. Talán Curie a neve... Vagy valami hasonló... Vagy nem...?
- Te ki vagy? - kérdezte döbbenten William. - Az évfolyamunkban vagy?
- Marie Sklodowska vagyok, William Shakespeare úr - szikrázott a lány szeme. - Vagy mondjak inkább Vilmát?
- Hé, most egy kis ugratás miatt mi baja lehetne a kölyöknek? - kérdezte Krúdy. - Ez még igazán belefér, William is mindig csak nevetek rajta, mikor Vilmának hívjuk, meg harisnyás majomnak.
- De ő egy szerencse csomag - mondta Szappho. - Szóval most mentek és bocsánatot kértek Kosztolányitól! Amióta bement az osztályba, nem szól senkihez, csak ír egy füzetbe.
- Nem kell őt félteni - jött ki ásítva Fjodor.
- Mi van? - vonta fel a szemöldökét kihívóan Szappho.
- Mondom, nem kell őt félteni - harapott bele egy álmában Fjodor. – Baj van a hallásoddal? Mind tudjuk mi süketít...
- Sanyi, nem akarsz csinálni valamit? - hajolt közelebb a sötét hajú fiúhoz Jani.
- Miért? - kérdezte Petőfi, aki valamiért furcsán élvezte, hogy a fiú ennyire közel hajolt hozzá. Valami furcsa illat csapta meg az orrát… Jani ma kölnit használt? Miért? Csak nem találkozik valakivel suli után?
- Hát... Tudod... Ezek itt mindjárt megölik egymást... - motyogta Jani. - Nem akarok tetemre hívást játszani majd a végén, aztán keresni, ki is volt az oka.
- Ugyan már, legalább történik valami érdekes - legyintett Petőfi. Mit érdekli, ha azonnal az összes osztálytársa egymásnak esik, miközben Jani kölnit használt és nem tudja, hogy miért? - Most nem fogok apostolt játszani nekik.
- Akkor megint nekem kell a legokosabbnak lenni és elcseszni a mókát, mi? - morogta Jókai. Ekkorra már elcsattant az első pofon, méghozzá Szappho adta Fjodornak, miközben Ady adta alá a lovat, mire ő is kapott egy taslit. Mór lemondóan sóhajtott, mély levegőt vett és felállt.
- Abba hagyni! - engedte ki a hangját, mire mintha megfagyott volna az idő.
- Ő tud beszélni... - döbbent le Csokonai.
- Most komolyan, ér ez nektek ennyit? - kérdezte Jókai határozottan, de a füle már vöröslött a rá irányult figyelemtől. - Egy rossz vicc volt, elintézik egymás között, felesleges mindenkinek belefolynia, mint olajnak a Dunába.
- Eddig csendben ültél és élvezeted a műsort, most hirtelen mégis belekeveredsz? - kötekedett Szappho. Jane oda szaladt hozzá.
- Ne is törődjetek vele, korábban kelt, mint szokott és még nem ivott kávét, ilyenkor még nyűgös a szentem- magyarázkodott barátja helyett a lány. - Bocsi, Fjodor, de amúgy, nem is áll olyan rosszul az a tenyér nyom...
Jane szépen megmentette a helyzetet, a veszekedésből ismét csak poén lett. Közben Kosztolányi kitett egy verset az összes osztály táblájára, amit egy darabig mindenki csak nézett, hogy mi a fene ez, de aztán Karinthynak feltűnt, hogy az első betűket össze olvasva az jön ki: "Nyald ki a seggem, Karinthy". Sanyi már csak nevetni tudott ezen az egészen, na, nem mintha eddig nagyon zavarta volna a dolog. Most viszont, hogy ez az ügy elsimult és csak simán órákon ült, nem tudott másra gondolni, minthogy Arany tuti találkozik valakivel és nem mondta el neki, kivel. Bár, miért is mondaná el? Alig ismerik egymást egy hete, meg igen, Jani se tudja róla, hogy esténként dolgozik… Aaa, ez borzalmas. Alig tudott figyelni az első két órán, ami történetesen dupla irodalom volt és a verslábakat tanulták, a mora egységeit… Hat oldalt írt tele és fogalma sem volt arról, hogy mit írt. Neki ezek természetesen jöttek, sose gondolt mögé ennyire annak, ha verset írt. Szünetet a két óra között nem tartottak, mert minek, szokják a gyűrődést, hát zenét hallgatni se tudott, ami kicsit összeszedhette volna őt. Aztán eljött a nagyszünet. Már mindenki tudta, hogy ekkor kapják meg a csoportbeosztást.
- Tuti osztályonként leszünk – mondta Szabó Lőrinc, miközben várták Jókait, hogy az ő osztályukba is behozza a szétosztást. – Aztán az osztályon belül talán még kettő csoportba szét dobva.
- Akkor velem van az összes lány, a többi srác meg nyomja lazán kanbuliba – dőlt hátra hintázva Krúdy. – Hölgyeim, előre örülök a szerencsének.
- Christie, hogy is volt az a jó merénylet ötleted? – kérdezte Emily az általában hallgatag padtársát.
- Se… Sehogy – motyogta a lány.
- Ő már amúgyis Arthúrral van – legyintett Gyula.
- Arthúr? – kérdezte döbbenten Babits, aki kényelmesen elfeküdt a padon és rágógumi buborékokat fújt.
- Tudod, Conan Doyle, a harmadikos – magyarázta a kalapos.
- Ó, dugulj be! – morrant rá Szappho
- Mi van, még nem ittad meg a kávé adagod? – gúnyolódott Gyula. Szerencséjére, ekkor kinyílt az ajtó és egy Jókai jött be a terembe, kezében a csapatok szétosztásával. Nem úgy nézett ki, mint aki repes az örömtől. Mögötte egy Ady surrant be, kezében kávéval. Sanyi még fél füllel hallotta Endre magyarázkodását, ahogy Szappho elé állt arról, hogy hallotta, egyben volt az első két órájuk, így a lány biztos nem ivott még kávét és akkor gondolta, hoz neki. Talán Sanyi is tehetné ezt, nem? Most, ameddig mindenki a csapatokkal foglalkozik, elsurran büfébe, vesz valamit Janinak, aztán megkérdezi, kivel találkozik délután… Szép lenne, csak nincs pénze. A fenébe is.
- Hé, Sanyi, téged nem érdekel, kivel vagy? – ült le a padjára Dante.
- Majd mikor leül a tömeg, megnézem – legyintett Petőfi.
- Amúgy, én tudom, kivel vagy – mondta az olasz srác. – Arannyal és Kölcseyjel az A-ból, Csokonaival és Jókaival a C-ből.
- Egyedüli B-s vagyok? – döbbent le Sanyi.
- Nagyon úgy tűnik – vont vállat Dante, majd kezeit a fülére kellett tapasztania.
- NA PERSZE, HOGY VINNÉ EL A LEPRA! – ordított magából kikelve Kosztolányi.
- Ebbe mi ütött már megint? – kérdezte Petőfi. Dezső száját Babits befogta, így az nem tudott tovább átkozódni.
- Meglátta, hogy Karinthy is az ő csapatában van – vihogott Dante.
- Szerencsétlen – nevetett vele Sanyi. Ekkor jutott el a tudatáig, hogy Arannyal lesz egy csapatban. Janival… Máris kissé szebbnek tűnt a világ. Fogta hát a tízóraiát és elindult megkeresni a fiút. Igen. Beszélni fog vele és rákérdez, kivel lesz délután találkozója. Persze, csak finoman… Hiszen nem is érdekli ez őt annyira… Miért is érdekelné…